Ha az északnyugati szél nekifeszül az Alpoknak, akkor a főgerinc déli oldalán van még remény némi napsütésre. Itt van például a Rax és a Schneeberg árnyékában meghúzódó Wechsel, Mariensee és Mönichkirchen környéke. Csak odafenn a csúcson kap el a jeges szél, ami bizonylata annak, hogy mégiscsak egy tekintélyes 1743 méteres kiemelkedésről van szó (vesd össze, a Stuhleck 1782, a Göller ami Alsó-Ausztria viszonylataiban egy ugyancsak figyelemre méltó hegynek számít 1766).

A fenti nyomvonal szerinti megtett táv (nem sorolom fel merre, mert nyilvánvaló) 8.4 km, 800 m szintemelkedés bruttó 3:40 óra alatt (nettó 3:00)

Pedig nem biztos, hogy vasárnap felkerekedem, mert egész héten cudar derékfájás gyötör. A hétvége felé valamelyest enyhülnek a panaszaim, de távolról sem vagyok még rendben. Szerencsére állni és járkálni kevesebb fájdalommal jár, mint ülni és felállni. Szombatról vasárnapra virradóra nyugtalanul alszom és bár az este (szokásom szerint) mindent előkészítek, de úgy térek nyugovóra, hogy “majd reggel eldöntöm”. Aztán már hajnali ötkor felébredek és képtelen vagyok visszaaludni. Még hánykolódom úgy hatig, aztán  elhatározom magam. Indulás.

Kevés a frissen hullott hó

A Wilde Wasser természeti park nyári látogatónak szánt parkoló a kiindulópontom (8:40). Télen a sítúrázók használják, már amikor. Vasárnap tudniillik én vagyok az egyetlen odatévedt. Ez a még idei gyér hóviszonyok számláján szárad (a kiadós havazást szállító felhők mind-mind Salzkammergut környékén akadnak el). Friss, egy-két centis porhó réteg fedi a vidéket, de összességében nem számottevő (fenti kép).

Reggeli visszapillantás Mariensee felé

Szélcsendben indulok, ami igazolja feltevésemet, hogy a patkó alakú Wechsel hegykarimája útját állja a támadó sarki szélnek. Ez így is marad a Marienseer-Schwaigig (téli álmát szunnyadó vendégházzal, 9:55), amely az erdőhatár szélén fekszik. Nem sokkal később néhány mélyebb hó átfúvás arra késztet, hogy felvegyem a hótalpaimat. 

 
Marienseer-Schwaig: a kép jobb oldalán odafenn a hegy gerincén már látszik a Wetterkoglerhaus

Ragyogó napsütés, kérges felületü hó, itt-ott mélyebb, porhanyós közökkel

A szélnek kitett nyílt terepen aztán kérges, a lépések súlya alatt be-beszakadozó hórétegek váltakoznak az árkokban, mélyedésekben lerakott finom porhóval (fenti kép). Kitüremkedik az elszáradt őszi fű, máshol sziklák is kikandikálnak. Nyilvánvalóan lesiklásra nem igazán alkalmas a terep, de így végighótalpazni rajta elég jó érzés.

Háttal az északi szélnek

Közben felkelti figyelmem, hogy odafenn a Wetterkoglerhaus már az északi szél korbácsolta fehérségbe olvad, ami ugyancsak erős légáramlatok jele. Lélekben és ruházatban is készülök az ott dúló széllökésekre. És, nem csalódom (10:40).

Csalóka kép, nem idilli, a valóságban nehéz nyugodtan állni a fagyos széllökésekben

Terveztem, hogy esetleg még teszek majd egy sétát a gerincen, de a viszonyokat mérlegelve inkább menekülök csúcsközelből. Így tehát a kiruccanás elég rövidre sikeredik. Ha Cirmi velem lett volna, akkor biztos dacoltunk volna még egy sort az elemekkel, de így egymagamban inkább szépen alászállok.

A csúcskeresz két tartomány határán

Rövid, de velős túra. Reggel napsütés és szélcsend, majd feljebb hótalpazásra alkalmas mélységű hó, később felhősödés és visszafelé havazás. Egy csokornyi mindenféle idő. Jól sikerült kiruccanás, érdemes volt mégiscsak felkelni.

Visszaérkezés havazásban (vesd össze az indulással)