A véletlen műve lehet, hogy valahányszor a Traisner Hinteralmon járunk, abból egy mesebeli túra, ragyogó napsütéssel kerekedik. Vasárnap sem alakult másként. A célunk kiválasztásában a múltkorihoz hasonlóan erős szél elkerülése, illetve minimalizálása motivál. Ez be is jön, mert később rácsodálkozhatunk a távolibb hegyek viharos szél hordta különleges, kiterjedt és félelmetes porhó fátylaira.
 |
 |
|
|
|
Az öregecske együléses lift völgyi állomásából indulunk 8:40 körül. Első célunk a nagy és a kis vízesés. A csikorgó reggeli fagy valószínűsíti, hogy mindkettőt jégbe fagyva találjuk. Valóban. Újdonság a vonalvezetésünkben, hogy a nagy vízesés után most ráfordulunk a kis vízesés felé vezető ösvényre, melyen még nem jártunk. Ez egy vadromantikus variáns, mely járhatatlan benyomást keltő sziklavilágon át keres utat. Könnyű hágóvasainknak köszönhetően biztos a járásunk az eljegesedett kaptatókon (mindenkinek melegen ajánlott).
A továbbiakban azt kapjuk, amit vártunk. A Lilienfelder-Hütte felett, sítalpak döngölte széles lankás kaptatót sok-sok napsütéssel. A Muckenkogelra vezető Klöstertreppen irdatlan mennyiségű hóval birkózunk. Egy vihar döntötte, az úton keresztben fekvő szép szál fenyőn is át kell, verekedjük magunkat (10:45 – Muckenkogel).
Hasonló hóviszonyokra lelünk a Traisner Hinteralmhoz vezető gerincen is, mely a széles erdészeti útról egy táblával jelzett helyen ágazik el balra fel. Térdig süppedve gázolunk a porhóban, miközben Cirmi ujjai jéggé gémberednek a fagyban. Eltart egy jó félórát, mire a jól kifűtött vendégházban újra életre kelnek (11:10 – Hütte). Ezen okból kifolyólag nem nagyon sietünk, hisz jó tempóban korán elérjük fő célunkat.
Amíg odabenn pihengetünk, jócskán megélénkül a szél. A nap ugyan még szépen ragyog, de kilépéskor (12:00) arcul csapnak a jeges fuvallatok. Visszafelé a Klosteralmon át terveztük a visszatérést, de az oda vezető elágazásnál elbizonytalanodom. Másfél méteres átfúvások és hótorlaszok sorozata tarkítja az ösvényt. Nyomokat arrafelé nem látunk. Megpróbáljuk mégis, de olyan mélyre süppedünk, hogy nyilvánvalóvá válik, hótalpak nélkül (az autóban maradtak) erre ugyancsak szenvedés lenne. Maradunk hát a sítúrázók által szépen egyengetett erdészeti úton.
A Lilienfelder-Hütte szintjén (12:48) változtatunk egy cseppet a megszokott útvonalon és Kolm elhagyott tanya felé vesszük az irányt. Ez annyiban jó döntés, hogy csendes és nyugalmas a közkedvelt “sípálya” ellentézise. Ott ugyanis tarka sokaság szánkázik és síel lefelé, helyenként hajmeresztő felelőtlenséggel (a ródlisokra vonatkozóan).
Ismét vége egy remek kiruccanásnak. Azt kaptuk, amit elvártunk, szép téli tájat, sok napsütést, egy kis izzasztó küzdelmet a hóval és jó meleg kunyhót déli pihenőre. Ha még a hótalpainkat is magunkkal vittük volna, akkor az előre betervezett útvonal is bejárható lett volna. Uff! Ismét beigazolódott, hogy ha választani kell, akkor téli viszonyok esetén, vinni kell ezeket a remek segédeszközöket.
Sztefano-Space 