Az újesztendő legelső túrája, az időjárás jóvoltából, Alsó-Ausztria legmagasabb ormára vezet. Olvadás van pedig napirenden. Az elmúlt napokban eső esett még 1500m szint felett is. A Fadensteig jeges, hágóvas nélkül életveszélyes könnyelműség lenne belevágni.
 |
 |
|
|
|
Fél kilenc lehet, amikor elindulunk Losenheimből, a libegő völgyi állomásából. Plusz 3 fokot mutat a hőmérő. Fél órán belül szakad rólam a verejték. Látom a cseppeket, amint a hóra hullnak. A lift hegyi állomásáig váltakozva tipródunk sárban majd hókásában. Az Edelweiß Hütte szintjétől aztán valamelyest stabilizálódik a helyzet, legalább a sártól megszabadulunk.
A vendégház feletti erdőben a helyenként teljesen eljegesedett szakaszok arra késztetnek, hogy idejekorán felvegyük a hágóvasat. Eredetileg csak a Fadensteig felső szakasza előtt terveztük, ugyanis már tapasztalatból tudjuk, hogy a Fadensteig alsó szakasza általában hótól mentes. Nem így a beszállójához vezető kaptató.
Később tehát sziklákon csikorog a hágóvas (fenti kép) mindaddig, amíg újfent alattomos jeges részekre nem érkezünk (lenti kép). Áldás tehát a hegyes karmok szolgálatára hagyatkozni. Hóval pedig csak a felső Fadensteig kulcspontján, azon a bizonyos katlanból kivezető traverznél találkozunk. Ott viszont a biztosító drótkötél is részben a hó fogságában találtatik (kép lejjebb).
A továbbiakban az üvegszerű jeges részek a sziklák közti részeket töltik ki. Túrabotok helyett inkább egy jégcsákányt kívánnék a kezembe. Na, de szerencsésen kimászunk a még mindig árnyékban rejtőzködő platóra (10:45). Cirmi megjegyzi, hogy máskor itt már sütni szokott a nap. Igen, mert márciusban már magasabban delel.
Terveinkkel ellentétben hótalpaink továbbra is a hátizsákra csatolva maradnak. Olyan jeges a plató, hogy hágóvasainkat le sem vesszük, jobb így a járás (fenti kép). Feljebb ugyan egyre több a hó, de kemény jégbevonattal. Problémamentesen bírja testünk tömegét.
Mérsékelt déli szelet jósolt a meteorológia. Lehet, hogy tényleg az, de nem úgy tűnik. Meg kell küzdeni az arcot, kezet gyorsan elfagyasztó légáramlatokkal. 11:40-re érkezünk a Fischerhütte alá. Megállás nélkül indulunk is a Klosterwappen felé.
11:57, azaz 17 perces út a szép jeges cirádákkal bevont csúcskeresztig. A lépések immár nehezebbek, mert a hatalmas méretű zúzmara-fürtökkel díszített jégréteg be-beszakadozik. Helyenként pedig porhón kell átkelnünk.
A panoráma, amiben részesülünk feledtet minden megpróbáltatást. Ritkán lehet olyan messzire és olyan tisztán ellátni, mint aznap. Könnyű beazonosítani a már oly gyakran megmászott és tehát jól ismert hegyeket.
12:14-kor érkezünk vissza a Fischerhüttehez. Bemegyünk a téli szállásra. Az előtérben levetjük a hágóvasainkat. Odabenn kellemes idő, alig ketten-hárman falatoznak. Ki megy, ki meg éppen jön. Forró mézes mentateát iszogatunk a termoszainkból. Betyárosan jól esik. Falat is akad hozzá a hátiszákból.
12:40-kerekedünk fel ismét. Alig lépünk ki az ajtón, és hát láss csodát, kibe botlunk. Robert Rosenkranzzal és barátjával Alexxal rázhatunk kezet. Kicsi a világ! Alsó Ausztria kínálata elég korlátozott.
Mi a Wurzengrabenon át ereszkedünk vissza. Itt is jó szolgálatot tesznek a hágóvasak, de klasszikus hótalp is egy jó alternatíva lenne, különösen pedig a Krempelhütte szintjét elérve (13:20). Arrafelé ugyanis helyenként mély hóba süppedünk. Érdekes, hogy a hegy keleti, losenheimi oldalán, ezen a szinten már alig-alig akad hó. Itt meg, temérdeknyi. Jól átvészelte az elmúl napok tavaszodását.
14:35-kor lyukadunk ki az Edelweißhütte mellett. Betérünk egy adag indiai lencseételre. Odabenn ugyan szűkös a hely, de jó meleg van és találunk asztalt is leülni.
15:15-kor veselkedünk neki az utolsó sáros ereszkedőnek. Először még hókásában, később valódi ragadós és sikamlós sárban. Így aztán elég malac módjára érkezünk vissza a kiindulópontba. Lesz mit tisztogatni odahaza.
Továbi képek:
Sztefano-Space 