Amíg heves zivatarok riogatnak, addig nagyon jó alternatíva a hegyi bringázás. Olyan kört keresek, ahol az erdő alján nem kell ingovánnyal számolni, tudvalevő az elmúlt napok zivatarai jócskán meglocsolták a Bécsi-erdő egyes szegleteit. És, találom is ezt a remek örökzöldet, csak most éppen az ellenkező irányban, azaz az óramutató járásával szemben. Szerencsére sem zápor sem zivatar nem kap el, bár a vége felé ugyancsak félelmetesen szürkül már az égbolt egyik fele.

A táv (Rodaun/Berggasse vége – parkoló, Lohnsteinstrasse, Ketzergasse, Wiener Hütte,  Sieben Eichen, Wöglerin, Gemeinde Wienerwald, Sulz, Höllenstein – legmagasabb kiemelkedés, Großer Sattel, Kammersteinhütte alatti út, tovább le a Berggasse végébe) 36 km, 830 m szintemelkedés bruttó 3:00 óra (nettó 2:52)

A Parapluie úgy járja körbe Kaltenleutgeben községet, mint macska a mondásos forró kását. Egyetlen egyszer sem szalad be Kaltenleutgebenbe. Mindvégig az őt körülölelő dombokon lavírozok számtalan fel-alá hullámban.

Három helyen térek le a hivatalosan kijelölt útról:

• Mindjárt indulás után a rodauni templomdombon át vezető Willergasse csatornázás miatt le van zárva. Felmászom ugyan megnézni, hogy vajon valamiképpen át tudnék-e a jutni a túlsó oldalra, de nem. Vissza le és nagy ívben kerülöm a templomdombot a Kaltenleutgebenstrassen át.
• Csúcsra török a Höllensteinre. A legutóbb Angikával itt jártunk és megízleltem az oda felvezető kaptató ízét. Gyalog sem éppen semmi, hát még bringával. Egy Eisernehandgasseval azonos kategóriás tüdőköptető. Igaz nem hosszú, de méltán lehet elégedett önmagával az, aki leszállás nélkül képes feljutni a Höllensteinhausig.
• A Großer Sattelnál elvétem a követendő erdészeti út folytatását és egy villában a szélesebb, jobb ágát követem, ami viszont Gießhübelbe vezetne. Hamar észreveszem és visszafordulok.

A kör a fent ecsetelt módosításokkal minden tekintetben beváltja a hozzá fűzött reményeket. Széles, árnyékos erdészeti utakon kaptatok a nedves fülledt időben egyre feljebb. A lejtőkkel tarkított felszökések alkalmat adnak a jól felhevült testkazán pihentetésére, így alig-alig kényszerülök megállni. Aszfaltút alig teszi ki a kör egynegyedét. A Höllenstein hozzáadása remekül fűszerezi és egészíti ki az egyébként komoly kihívásokat nélkülöző biciklizést.

Na, de nem szabad semmit alábecsülni! Otthon olyan fáradtság jön rám, mintha egész nap követ törtem volna. Egy ilyen 3 órás MTB-kiruccanás intenzitásban biztosan kitesz egy bruttó 6-7 órás gyalogtúrát. Főleg ami a pulzus és a szív-érrendszer igénybevételét illeti. Gyalogos túrán normál esetben soha nem feszegetjük pulzusunk határait, míg hegyi bringázás során ez gyakorlatilag a teljesen normális állapot. Tudniillik, kaptatókon csak-csak bele kell alaposan taposni és ez magával hozza a fordulatszám felpördülését.

Mindezen felül akadnak még pulzusemelő “gyermekjátékok” is (mert elvan a gyerek, ha játszik). Íme néhány példa:

Gyermekjátékok a kaptatókon

Felfelé araszolgatok, de még spórolom magam a meredekebb kihívasokra. Közben egy kocogó próbál lehagyni. Jön mögöttem, csattog a tornacipőjével, eleinte azt sem tudom, miféle zaj akar ez lenni, úgy megriadok. Csak amikor egy vonalba ér velem, tudatosítom, hogy meg akarja mutatni, ki a Jani a csárdában. Nosza, nekem sem kell több, visszakapcsolok két fokozatot a hátsó fogaskoszorún és tutira belelépek a pedálba. Fújtatás jön, de messze lehagyom.

Ugyanezt még eljátszom, amikor egy első pillantásra is legalább 120 kilós pasas próbál felfelé menetben megelőzni (becsületér váljon, hogy villanymotor nélkül). A taktikáját gyorsan átlátom. Lefelé ugyanis hatalmas lendületet vesz. A fizika törvényei értelmében pedig a mozgási energiája egyenesen arányos a tömegével és a sebesség négyzetével. Nem, is csoda, hogy beleadott plusz energia nélkül előz meg völgyből kifele jövet. De a továbbiakban aztán sem a szusz sem a lendülete nem elég a folytatáshoz. Egy idő elteltével már nem hallom a sziklamorzsalékos úton a kerkei törte zajt.

Így volt szép, szívesen máskor is.