ÖTK Klettersteig (néhai HTL) D/E


Ez a hetedik megmászás. Utoljára 2014-ben jártam itt, aztán mire újra kedvemet leltem volna benne, lezárták. Egy egész évig gyűjtötték az pénz-adományokat a felújításra. Az idén befejezték. A változtatások pedig elvették a korábbi HTL (régi nevén) brutális élét, és ez szerintem nagyon jót tett az egész Klettersteignek.

DSC01743

A rettenetes beszálló falat az áthajlással néhány nittel szépen megszelídítették. Korábban kizárólag a csúszó-súrlódásra számíthattál, na meg a karizmaidra. Ez utóbbi elkel most is, de a láb valahányszor talál jó támpontokat a nitteken. És ez így folytatódik. Ahol szükség volt szelídítésre, ott most nittekre lelsz, amit megköszönünk szépen.

DSC01744
Indulás, szívdobogás…

DSC01748
Közvetlenül az áthajlás alatt

A szanálás után az ÖTK átlagban úgy egy fél fokkal lett könnyebb. Ha tehát még most is D-E, mint azt a tábla a beszállónál hirdeti, akkor mi volt korábban? Szerintem E. A nittek nélküli áthajlás a beszálló falon színtiszta E volt.

DSC02593
Az első szakasz első pihenésre alkalmas leséből figyelem Cirmi ténykedését

Ezúttal Cirmi is elkísér. Neki ez az első mászása az ÖTK-n. A nehézségek miatt nincs megilletődve. Kifejezetten élvezi a power-trailt.

Jómagam, bevallom, hónapokon át készültem erre a mászásra. Különös tekintettel pedig korábbi tapasztalataimra. Magasra tettem a lécet, 30 fekvőtámasz és 10 széles fogású felhúzódzkodást szabtam meg magamnak feltételnek az újramászáshoz.

DSC01754
Ez itt teljesen új. Jobbra egy előző sáv, balra a rendes útvonal (ami valamelyest eltér a régitől).

DSC02601
A három közüli első szakasz vége.

A télen izomhúzódás (túlbuzgóság következtében) miatt szüneteltettem a testgyúrást és amikor februárban újfent rácsimpaszkodtam a rúdra, bizony egyszer is alig voltam képes felhúzni magam. Nos, a 30 fekvőtámasz tegnapra összejött, de a felhúzódzkodás csak 7-ig megy. Úgy gondoltam, ennyit tán csalhatok.

DSC02613
Hofrat-Schwarzer Rast (pihenő)

DSC01764-1
A második szakasz vége

Egyébként, pedig amikor az időjárás jelentés bezengte a stabil magasnyomású idő eljövetelét, bizony gombóc nőtt a gyomromban a bevillanásra, hogy eljött a nagy pillanat. Ahogy közeledett a kalandra kitűzött időpont, úgy nőtt és növekedett a gombócom. Már-már azon gondolkodtam, hogy végleg felhagyok a mászással, mert megöregedtem. Ezt találtam ki mentségnek, hogy tudniillik kiöregedtem a sorból.

DSC02616
Cirmi büvöli a harmadik szakasz embert próbáló traverzét

DSC02623
A harmadik szakasz és egyben az egész ÖTK-Klettersteig vége

És láss csodát, olyan fiatalnak és virgoncnak érzem magam mászás közben, mint a legelső alkalommal. A korábban sokat sopánkodó térdem csendes, zokszó nélkül teljesít. A futás közben már megfájduló derekamról tudomást sem veszek. Az izomhúzódások okozta fájdalmaknak se hírük, se hamvuk. Valószínűleg ez lesz az öregség elleni gyógyszer.

DSC02624

DSC02629

Kategória: Action, Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s