A felsőbb régiókban még javában küzd egymássala tél és a tavasz. Erre mifelénk viszont a kikelet egyértelmű nyerésre áll, így nem is erőszakoskodom, valamiféle havas túra okánál fogva. Inkább fogom magam és elcsomagolom az ebédlőben még bevetésre készen éktelenkedő sítalpaimat (Angika már megmorgott, hogy tüntetném el). Lereszelem a rozsdát az élekről és folyékony viasszal (ami a levegőn megköt) konzerválom futófelületeket. Mert ez így van rendjén! Aztán engedek a felhők mögül bátorítóan ki-kikandikáló nap kellemes 15 C foka, csalogató erejének és nyergelek. Úgy is mondhatnám, hogy felcsókolom a bringámat téli csipkerózsa álmából. Viszem a pumpát is, de olyan kemények még a gumik, hogy leheletnyit sem kell beléjük nyomni. Irány a Kahlenberg jól ismert kaptatói. A szobabiciklizésnek köszönhető-é, vagy mi, de gond nélkül veszem az emelkedőket, jól is esik ahogy gyöngyözik rólam a verejték. A Stefaniewarte tövében megválok loncsra izzadt gúnyámtól, száraz trikót veszek magamra és jöhet a lefelé száguldás Nußdorfon át. Na, ez egy jó kiruccanás volt.