Most kicsit csalódom a kedvenc hótalpas hegyemben, ugyanis reggel komor felhők mögé rejtett nappal fogad és ez így is marad a túra befejezéséig. A friss porhó, amiben oly fenséges érzés hótalpakon lefelé libegni, viszont maradéktalanul bejön. Igaz csak úgy 1100 méteres szint felett, ugyanis alatta, a napokban átvonult hidegfrontból, eső esett. A csapadékot követő fagyok pedig teljes munkát végeztek. A hóból kemény jégpáncél lett, amit leginkább csak fém vaskarmok fognak. Mivel a helyzetet jól ismerem fel, van velünk minden, ami egy ilyen vegyes viszonyú túrához elkel.

A táv (Schwarzau im Gebirge, Hirschkogel alatt, Obersberg, Obersbergalm, Hirschbach, Schwarzau im Gebirge) 11.5 km, 890 m szintemelkedés bruttó 5:40 óra alatt (nettó 4:00)

Schwarzau im Gebirge temploma tornyában lakó óra éppen háromnegyed kilencet kongat, amikor elmasírozunk mellette. Egyelőre hónak nyoma sincs, de alig érünk be az erdőbe, a Hauskogel alatt, máris gondunk akad, az olvadások és fagyok egymásutánjában edződött jégpáncéllal. Előkerülnek a magunkkal hozott vaskarmaink, minek következtében gond nélkül vesszük a kacifántosan meredek bevezető kaptatót, ami egy széles erdészeti úthoz visz fel (lenti kép).

A Hirschkogel alatt (fenti képek) két helyen is keresztezünk egy-egy délnyugatnak néző meredek hegyoldalt, ami szinte lehetetlen vállalkozás lenne segédeszközeink nélkül. Rövid hómentes szakaszok után ismét összefüggő jeges hóréteg fogad. A haladást később nagyban hátráltatják az úton keresztben fekvő, vihar döntötte fenyők. Pálcikaként derékban kettétört fatörzsek temetője. Egyre több helyen zárják el az utat, melynek folytatása gyakorlatilag kivehetetlen. A környező erdő ugyanis, még most is a januári hóviharok áldatlan jegyeit viseli. Méteres hó átfúvások és hópárkányok. Így nem is csoda, hogy a nyom, amire rátalálunk és köszönettel követünk, nagy ívben keres rést a természet alkotta barikádok között.

Porhó fogad, amikor az útvesztő újra a jelölt turistaútra talál kilyukadni. A fák kérgein látszik a piros jel, de olyan vastag a hóréteg, hogy az út fölé behajló faágak a szó szoros értelmében is „mellbe vágnak”. Odafenn napsütés hiányában is messzire ellátni. A magasban húzó felhők nem zárják le a láthatárt. 11:15-ko, azaz indulástól számítva úgy 2:40 óra elteltével érkezünk a csúcskereszthez.

Egy alternatív úton, az Obersberg-Almon át, kívánunk leereszkedni. Kémlelem árgus szemekkel, vannak-é arrafelé nyomok, de csak szűz hó amerre tekintgetek. Mivel már legalább háromszor volt szerencsém arra járni, bevállaljuk az ereszkedést az érintetlen hómezön át. És ez remek döntésnek bizonyul. Tudniillik jön a pihepaplanos könnyed ereszkedés a finom porhóban. Ha semmi másért, ezért érdemes felkaptatni a hegy ormára.

Közben azért egyik szemem a GPS kijelzőjén tartom, mert turistajelzések nincsenek, illetve csak nagyon gyéren. Egy erdőben futó út vonalát, csak a feltételezett út fölé behajló ágak formálta alagút alapján lehet sejteni. A nyomolvasás tehát némi tapasztalattal (és az említett technikai segédlettel) nem okoz gondot.

1100 méter alá érve ismét a kőkemény jégbevonatba botlunk és azonmód hótalpakról könnyű hágóvasra váltunk. Le sem vesszük a vasat a bakancsainkról, míg a Hirschbach patak menti Feldhaas/Seeböck településeket el nem érjük. A továbbiakban már csak aszfaltúton gyalogolunk vissza a reggeli kiindulópontba.