Elég savanyú időt mondanak a hétvégére, de a szombat első fele még állítólag valamelyest élvezhető marad. Nos, merre menjek, miként használjam ki a résnyi időt? A Pernitz melletti Großer Kitzbergen még sohasem jártam, nosza nézzek el arra. A hegy neve ugyan „nagyot” sejtet, de csak szerényebb kiemelkedésről lévén szó, valamivel kombinálni kéne. Kezdjem tehát a már jól ismert Hohe Mandlinggal és Pernitzen át a visszafelé vezető úton ejtsem meg a Kitzberget. Ez egész használható ötletnek tűnik, meg is lehet valósítani.
 |
 |
|
|
|
Nincs még nyolc óra, amikor elindulok Reichental vasútállomása melletti parkolóból. Egyenesen fel a Hohe Mandlingra a már jól ismert kaptatón. Tulajdonképpen most is meglep egy kicsit, hogy szerény hegy ide, alig ezer méter oda, mégis patakokban csurog rólam a víz, mire felérek. A tüdőmnek is van mit tennie, dohog és liheg szépen, annak rendje módja szerint, főleg pedig, hogy nem nagyon kímélem magam.
Az órámra pillantva, cirka egy és egynegyed óra alatt érek fel. Persze közben fotózok egy sort, tudniillik egy új objektívet tesztelek, de erről a témáról majd később, egy külön bejegyzésben kívánok szólni. Alább néhány, a felfelé vezető út során készült kép, köztük a még havas Unterberggel, Ötscherrel, Göllerrel és a csodás Schneeberggel (lenti képek).
Negyed tíz van tehát, amikor megkezdem az alászállást Pernitz felé. Itt-ott kik-ki kandikál a nap, szélcsend és enyhe szellő váltják egymást, a meteorológiának tehát most kivételesen igaza van. Utam az elhagyott Mandling tanya enyészetnek átadott házai mellett vezet el. Az épületek állagából következtetve, legfeljebb egy-két évtizede hagyhatták magára. Megcsodálom az idő vasfoga rontását és kíváncsivá tesz, vajon mi okozta vesztét. De erre vonatkozólag csak találgatni tudok.
Fél tizenkettő tájékán érkezem le a völgybe. A papírgyár átellenes oldalán levő parkolóban lyukadom ki, ahonnan már egyszer indultunk a Mandlingra. A Pernitzbe vezetö út szélén Cantalicei Szent Félix szobra áll (fenti kép). Az autóból már többször feltűnt, de nem tudtam kit mintáz. Nem egész háromnegyed óra alatt hagyom magam mögött Pernitz aszfaltozott utcáit. 11:00 óra lehet, amikor újra erdőbe érek.
A zölddel jelölt turistaút széles erdészeti út vezet fel a Kitzbergre. Még a hegy tövében észreveszem, hogy jobbra fel leágazik egy vékony csapás, a GPS szerint rövidítésnek néz ki, mely levágja az út jól elnyújtott szerpentinjét. Izgalmasabb, gondolom, mint az úton bóklászni, és tehát bevállalom. A következő hajtűkanyarba gyömöszölt szerpentint is hasonló módon vágom le, bár itt csapást nem látok, egyszerűen csak nekiveselkedem a letarolt hegyoldalnak.
Visszapillantás Pernitzre a Kitzbergre vezetö turistaútról
Egy kiterjedt legelön át
Háromnegyed óra elteltével érkezem a Kitzberg tetején téli álmát alvó Rudolf Fordinal-Haus tövébe (fenti kép). A menedékházról a neten csak gyér információ található, miszerint a hétvégeken állandóan (durchgehend) nyitva van. Ennek nem igazán hiszek, és igazam is van. A ház kiváló állapota arra enged következtetni, hogy ez a „durchgehend” valószínűleg csak a nyári szezonra vonatkozik (májustól szeptember/október végéig).
Egy uzsonnázni hívogató padon csillapítom gyomrom korgását, majd még mielőtt megkezdeném a végső alászállást, elnézek a térképen berajzolt kilátóba. És megéri! Éppen dél van. Egy elvékonyodó sziklaszirtről remekül be lehet látni előző célpontomat, a völgy túlsó oldalán trónoló Hohe Mandlingot (fenti képek). Cirka egy órás laza ereszkedés következik vissza a Reichentalba.
Egy gazdasági udvar mellett érkezem vissza Reichentalba, az épületek felett a Vordere Mandling
A körút minden tekintetben beváltotta hozzá fűzött reményeimet. Egy jó kis kiruccanás, melyet akkor is meg lehet ejteni, amikor az időjárás szeszélyéből kifolyólag feljebb inkább kellemetlen a tartózkodás. Van ennek a túrának egy cirka 2 kilométerrel hosszabb változata is, de azt majd alkalomadtán.
Egy régi fürésztelepnek nézem az épületet a Piesting patak mentén
Sztefano-Space 