Lassan már hagyomány, hogy így a tavaszi óra átállítás tájékán egy derekas jeges túrával búcsúzunk a téltől. A mostani különlegessége, hogy honlapom egyik leghűségesebb követője, Attila is elkísér minket a Schneeberg tetejére. Azaz dehogyis, mi kísérjük el Attilát, hisz ő jött az ötlettel, mivelhogy utoljára még 2008-ban tette tiszteletét a bécsiek havas házi hegyén.

A táv (Losenheim, Fadensattel, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Schauerstein, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim) 14 km, 1300 m szintemelkedés bruttó (betéréssel az Edelweißhüttebe) 8:10 óra (nettó 5:10)

Cirka 5 perccel nyolc óra előtt (7:55) indulunk a Szalamandra, ülő lift parkolójából, Losenheimből. Utunk apróbb eltérésekkel, lényegében a 6 héttel ezelőtti megismétlése. A különbség csak a bevezető és a végső levezető szakaszokban van. Tudniillik most a rövidebb változat mentén ostromoljuk a Fadensattelt, így legalább negyed órát megspórolva (8:40), olvadó, puha hómezőket keresztezve érkezünk az Edelweißhütte tövébe (lenti képek). Itt kezdődik a java.

Örömünkre szolgál, hogy az Edelweißhütte feletti fenyőerdő leárnyékolja a nap már kora reggel is jól érezhető hevét. Ennek azonban hátrányai is vannak, tudniillik a hó puha állaga fagyos jéggé mutál. Mi pedig lustaságból, illetve abból a meggondolásból nem vesszük fel a hágóvasakat, hogy az erdős szakaszt követő Alsó Fadensteigen úgysincs jég, elég lesz majd csak a Felső Fadensteig előtt felcsatolni a vasakat.

Az előttünk járók hóba taposott „jég-lépcsői” elég alattomosak, a kicsúszás veszélye velünk jár. Egyre feljebb egyre keményebb a jég állaga, és egy pillanatnyi rémületem mégiscsak arra késztet, hogy a nem éppen optimális meredek terep ellenére is hágóvasra váltsak. Ez óriási megkönnyebbülést és biztonságos haladást eredményez. Attila és Cirmi viszont továbbra is tartják magukat eredeti elképzeléshez, és csak úgy natúr, simán maguk mögött hagyják az erdő jeges ösvényeit.

Jómagam tehát bíbelődhetek a hágóvasak levételével és elcsomagolásával. Az Alsó Fadensteig következik (fenti képek), mely valahányszor páratlan panorámával hálálja az idáig elhullajtott verejtéket. A napos, már-már száraz szakaszokat azonban hamarosan újra árnyékos rész, a kulcspontot jelentő Felső Fadensteig követi. Itt természetesen valamennyien hágóvasra váltunk, mert olyan nincs, hogy itt télen ne legyen jégvilág.

A harántolós részhez félvezető barázdát olyan kemény jégréteg borítja, amivel még eddigi rövid alpinista pályafutásom során nem találkoztam. Gondolom az egymást követő olvadások és éjjeli fagyások sorozata edzették acélhoz hasonlóvá. A hágóvasak előrenyúló karmait nehéz úgy belevágni a felületbe, hogy az biztosan tartson (lenti kép).

A tulajdonképpeni traverz keményre összenyomott, de nem jeges hóból áll (fenti képek). Ezután könnyebb szakaszok jönnek, majd a platóra történő kilepő felszökésen köszönt ránk újfent az előzőekben már megismert jégpáncél. Előttünk egy csapat sítúrázó bóklászik hágóvasak nélkül. Látszik, hogy már régen küzdenek a saját felelőtlenségük okozta nehézséggel. Alig-alig haladnak, ami nem is csoda. Irigykedve nézik amint mi jó tempóban előzzük őket és mászunk felfelé ügyességgel.

A platón (10:22) őszi száraz fű és langymeleg napsütés fogad (fenti kép). Bár feljebb jól láthatóan újra összefüggő a hóréteg, úgy döntünk, a hágóvasakat el lehet csomagolni. És ez így is van rendjén. Cirmi lehagy minket és 10-12 perces előnnyel érkezik a Fischerhüttehez. Mi Attilával útközben, néhány megcsúszás után arra a nézetre jutunk, hogy hótalpakon valószínűleg könnyebb a menetelés, és akkor a hátizsákot sem nem húzzák. Ez valóban be is igazolódik.

11:30-kor érjük utol a Fischerhütte tövében türelmesen várakozó Cirmit. Nincs még dél (11:50), mire a csúcskereszthez érünk, amiről sajnos, a hat hete még oly csodás jégvirágok leolvadtak. Ez azonban egyáltalán nem csorbítja érdemeinket. Remek az idő, kívánni sem lehetne jobbat. A langymelegen ragyogó nap melegét időnként kellemes hűvös fuvallatok ellensúlyozzák.

A kötelező fotózás után a Schauersteinen át kezdjük meg az ereszkedést. Bár a Schauersteinen már sokszor jártunk, az ösvény névadója csúcsán még soha. Nosza, ezt most pótoljuk (12:45) és felmászunk a sziklaszirtre (fenti képek, kilátás a szirtről a megtett útra). A továbbiak, a térdízületeket nem kímélik, vaskarmos hótalpaink ellenére kicsúszásokkal is tarkítottak. Fellélegzünk, amikor végre elérjük a jóval simább terepet kínáló Fadenweget (13:15).

Az Almgatterl tájékán (13:50 – fenti kép) kicsit izgulok a nedves hólavinák miatt. Tudniillik itt kétoldalról meredek lejtők szegélyezik a Fadenweget. Kémlelem a terepet, de valódi veszélyre utaló jeleket szerencsére nem sikerül felfedeznem. Az út jobboldala feletti részek is nagyrészt már hómentesek. A behavazott erdészeti utat viszont egy majd 45 fokos, tömör hóréteg fedi, amin, hótalpakon kifejezetten bokaficamító a menet (lenti kép). Némi küszködés után aztán újra hágóvasakkal próbálkozunk (lenti kép), ami valamelyest segíti a könnyebb haladást, de a boka ízületek így sincsenek kímélve.

Örömmel vesszük tehát, amikor a még mindig félig hóba temetett Sparbacherhüttehez érünk (14:45 – lenti kép), majd betérünk a tőszomszédságban fekvőd Edelweißhüttebe pótolni az elpárologtatott elektrolitjainkat. Az Edelweißhütteben általában „Rote Linsen” egytáléltelt szoktunk enni. Most sincs másként. Ismét csodálkozom, hogy miért hívják „piros lencsének”, amikor az étel zöld színű. Hm. Egy jó félórás pihenő után aztán (15:20) a reggel már jól becserkészett, nagy kiterjedésű hófoltokkal borított úton szállunk alá, vissza Losenheimbe (16:00).

Egy remekre sikeredett túrával lettünk ismét gazdagabbak. Köszönjük Attila társaságát, nagyon élveztük a korábbi hegymászásait ecsetelő elbeszéléseit. Reméljük még majd sikerül a jövőben néhány hasonló kiruccanást összehoznunk.