A mai augusztus 2.-án, pénteken, kora reggeltől esik. A hegyek csúcsairól csak itt-ott libben fel a mindent betakaró szürke felleg- fátyol. Esernyővel és esőkabáttal felszerelkezve nyakunkba vesszük tehát Matreit. Elnézünk a Weißenstein kastély felé (bemenni nem lehet mert privát, és valódi uraságok lakják) majd visszabandukolunk a városkába. Közben eláll a szitáló eső, melegszik az idő és az égen a karmesteri funkciót átveszi a ragyogó nap. Merre, hová menjünk?
Matrei felett, a Zedlacher Paradies mellet, 1445 m szinten, van egy bio-vendégház a Sturmerhof. A gazdasszony úgy reklámozza magát és a konyháját mint „Kräuterhexe/Kräuterhexenküche”, azaz gyógynövény-boszorkánykonyha. Autóval cirka 10-15 perc alatt fel lehet jutni a Zedlacher Paradies előtti parkolóba (ti. ahonnan tavaly az Ochesenbugra indultam). Egyébként gyalog is fel lehet jönni az úgynevezett Thiemwegen (kb. 550 m szintemelkedés).
A parkolótól mindössze 5 pernyi gyalogút a Sturmerhof. Az idén a hét három napján tart nyitva. Érdemes a weboldalukon informálódni, ugyanis tavaly az Ochsenbugról visszatérőben valamelyest pórul jártam, mert meleg étel nem volt a kínálatban (pedig megérdemeltem volna). Most viszont a napsütötte teraszon finom, de legfőbbképpen különleges (boszorkányos) falatokkal szolgál, mind húsos mind pedig vegetáriánus kivitelben. Ebéd után még egy kiadós séta következik a Zedlacher Paradies tanösvényei mentén.