A mai szombat (augusztus 3.) az időjárás szempontjából úgymond átmeneti. Holnap, vasárnap, állítólag, már stabil és száraz idő várható. De ma még nem. Egy ilyen esetre betervezett túrára megyünk tehát a Defereggentalba.
 |
 |
|
|
|
St. Jakob településtől nyugatra, Maria Hilf alatt, a Schwarzach jobb partján, van egy kis parkoló. Előnye, hogy alig pár percnyire van csak a Stallebach patak látványos, magas vízesése. Egy jó meredek jelölt út visz fel a mintegy 80 méterrel magasabban fekvő kilátóba, ahonnan közelről is meg lehet csodálni a lezúduló áradatot. Visszafelé ugyanazon az úton le, aztán lehet folytatni a Wassererlebnisweget.
Itt a kápolna tövében kezdjük a barangolást
Fel a kilátóba
A felemás időjárás a bolondját járatja velünk. Hol szitál az eső és hideg van, majd pedig szinte meggyulladunk a nap hévétől. Ez a játék aztán végigkísér minket a túra során.
A turistaút eleinte szinte teljesen sima terepen kanyarog a Schwarzach jobb partján. A patak nagyon szelíden csobog a Defereggen-völgy alján. Matrei alatt aztán az Iselbe torkollik. Nem sokkal több mint egy óra alatt végigjárjuk nyugat-keleti irányban. St. Jakob végében egy hídon átkelünk a Schwarzach balpartjára, amivel el is hagyjuk a könnyű terepen kanyargó ösvényt. Pár lépés után már a faluban vagyunk.
Miután reggel még esett az eső és az ég hírnökei kámpicsorodott képet mutattak, elég későn indultunk (vártuk, hogy legyen már valami). Mire aztán idáig érünk, ránk delelődik. Éhes gyomorral mégse mehetünk neki a még soron következő kaptatónak. Betérünk tehát a legelső ránk köszönő vendéglőbe, a Jägerwirtbe. Ezután nyugodtan nekiveselkedhetünk az ismeretlennek.
Elég nagy meglepetésben van részünk, amint keresgéljük a St. Jakobból a Trojeralm felé vezető turistautat, melynek mind a térképek, mind a GPS és mind pedig az útikönyvünk (Rother Wanderführer Osttirol Nord) szerint is, a Trojer Almabch (patak) mentén, egyenesen észak felé kellene tartania. Csakhogy, amikor érkezünk az Almbach szurdok szájába, nem lelünk ilyen utat. Egy jó 12-15 méter magas, frissen épült betongát állja utunkat (fenti kép). Rések ugyan vannak az építményen, de sem nyomokat, sem pedig útbaigazítást nem találunk, illetve hát, egy sárga tábla az aszfaltos úton terelget a Trojeralm felé.
Felülről a beton völgyzáró: jól látható, hogy teljesen zárja a völgyet
Improvizálunk és hagyjuk magunkat a szerpentines útra navigálni. Ennek aztán az a következménye, hogy nem érjük el, betervezett utunk legmagasabb és egyben fordulópontját, a muzeális vízimalmot (Trojer Mühlen). Amikor kilyukadunk a felettünk futó országútra, a nap tüze hatására (na meg a csalódás miatt is), felhagyunk a vízimalom keresgélésével és imígyen lerövidítve az utat, visszaindulunk Maria Hilfbe.
Árnyékos szurdokút helyett aszfaltbetyárságra ítéltetve
Mivel a völgyzárógát dolog piszkálja a csőrömet, a túra végeztével utánanézek, hogy én vagyok-é balga és nem leltem meg az utat, vagy itt valami valós turpisságba botlottunk. És tényleg! Mint kiderült, a völgyzárógát (spéci változata németül Geschiebedosiersperre) idén márciusban készült el, és tehát fuccs a szurdokban vezető ösvénynek. A gát egy helyi árvíz és hordalékvédelmi megoldás része.
Imígyen pórul járva legalább egy órával rövidül és 200 m szinttel csökken körutunk terjedelme. A túrakalauzunk olyan eldugott kis ösvényeken vezet vissza Maria Hilfbe, melyek a bergfex térképein nincsenek feltüntetve (fenti kép).
Summa-summarum, sajnáljuk, hogy a túra tulajdonképpeni fénypontját nem értük el. A szurdokban a patak mentén (Trojer Almbach) vezető vadromantikus utat nem pótolhatja egy unalmas aszfaltút. Előre sajnos nem lehetett tudni.
Sztefano-Space 
