Hétfő estére megérkezett munkatársam Péter is, így semmi akadálya, hogy a stabil túraidőt ígérő keddi napon egy nagyobb lélegzetű túrára adjuk a fejünket. Legutóbb, amikor Angikával sétáltunk a Giglachseek partján, ugyancsak kíváncsivá tettek a magukat körös-körben nagyban kínálgató hegycsúcsok, köztük a Stájer Mészkőcsúcs a Steirische Kalkspitze (2459m). Aztán kiderült, hogy van neki odaát Salzburg tartományban egy ikertestvére is, a Lungauer Kalkspitze (2471m), mely néhány méterrel még magasabb is. Ez lenne tehát mai célunk.

A megtett táv (Ursprungalm, Brotrinnl, Oberseehütte, Akarscharte, Steirische Kalkspitze, Akarscharte, Lungauer Kalkspitze, Akarscharte, Znachsattel, Giglachseehütte, Ursprungalm) 14.5 km, 1300 m szintemelkedés bruttó 7:45 óra (nettó 5:30 óra)

Amikor kiszállunk az autóból az 1860 m szinten található parkolóban, belénk mar a reggeli kellemetlen, friss déli szél. Mint később kiderül, sajnos velünk marad majd mindvégig, különösen pedig a csúcsokon döntögeti az embert a lábáról. Egyébként pedig a beigért kék, felhőtlen ég maradéktalanul bejön.

Az Ursprungalm még árnyékban szendereg (fenti kép, 9:00 óra), amikor nekivágunk, de az Alm feletti Stájer Mészköcsúcs már tündököl. Szerencsére hamarosan kiérünk egy napsütötte hegyhátra, mely a 2088 m szinten levő hágót, a Brotrinnlt célozza meg. Mögötte található ugyanis első köztes célunk, az Oberhüttensee a hozzátartozó Oberhüttevel.

Visszapillantásban az Ursprungalm

A hágót elérve (fenti kép) kissé meglep (Ok, igen, megrémít) amit látunk. A lefelé vezető út hihetetlenül meredek. Olyannyira meredek, hogy alig ereszkedünk pár métert és hitetlenkedünk. Vajon rossz úton járnának? Visszamászom a hágóra, körülnézni, hátha van egy más út is, amit elvétettünk. De sajna, nincs más, csak a Steirische Kalkspitzere vezető direkt út, melyről nem sikerült sokat megtudnom és éppen ezért be sem terveztem.

Visszapillantásban, nagyítva a Brotrinnl, a sziklaszirt mellet jobbra (látni az újelzö táblát)

Az Oberhüttensee partján, kristálytiszta víz

Nincs mese, ha araszolgatva is, de itt valahogy le kell jutnunk. Később aztán simul a terep és a végén már egészen normális-becsületes lejtő jön ki belőle. Az Oberseehütte mellet csak elhaladunk, mert korai még az idő az ücsörgésre. Ráadásul az út dereka még csak ezután jön.

Az Akrscharte felé. A kép közepén már kibukkan a csúcsunk

A távolban a Hohe Tauern havas csúcsai

Nekilendülünk tehát az Akarscharte (nyereg, 2315m) felé emelkedő turistaútnak, mely azon túl, hogy derekasan visz egyre magasabbra, semmiféle különösebb meglepetéssel nem szolgál. Még a nyereg elérte előtt rálátni a Stájer Mészkőcsúcsra, illetve északi sziklás gerincére. A távolból szinte bevehetetlen akadálynak tűnik, aminek ellentmond a népek, jól megfigyelhető ide-oda történő tévelygései a hegyen. Van aki már lefelé araszolgat, mások meg éppen igyekeznek a csúcsra (lenti kép). Majd meglátjuk.

Kilátás az Akarscharteból a Giglachsee felé

A két Giglachsee odafennről

Azt a nagy sziklát balról lehet kerülni

Nos, ha ennyien képesek megbirkózni a heggyel, akkor mi is elbánunk vele. A túrabotokat azért tanácsosnak látjuk összehajtogatni, hiszen nyilvánvalóan kezet kell majd emelni a sziklára. A mászás aztán nem jelent semmiféle nehézséget. Legfeljebb 1- szint, de a kitettség azért kissé emeli a kívánalmakat. Miután túljutottunk a sziklalépcsőn (melyet Péter mindjárt el is keresztelt Stájer Hillary lépcsőnek) szelídülnek a viszonyok, jól járható hegygerincen gyalogolhatunk tovább.

Később, közvetlenül a sziklás csúcs töve riogatja a látogatókat (fenti képek). Egy német páros ott remeg egy széltől védett sziklahasadékban, és nem mernek kilépni a kereszthez. Nem is csoda, alig van ott egy-két emberfiányi hely, minden oldalról mélység, és a szél meg minduntalan megpróbálja ebek harmincadjára juttatni azokat, akik kimerészkednek a kereszthez.

A háttérben a Lungauer Kalkspitze és auz odavazető út csíkja

Nem is időzünk sokat odafenn, csak egy-két kép a „hőstettről” és aztán uzsgyi gyorsan lefelé. A nyeregben elfogyasztom varázsitalom (Chia ital) és utána indulunk a másik, a magasabb, de sokkal gyengédebb salzburgi csúcsra. Hely ugyan, a keskeny hegygerinc miatt az ottani keresztnél sincs túl sok, de lényegesen több mint a stájer kisöccsnél.

A Sterische Kalkspitze a Dachstein falaival a háttérben

Pillantás a csúcsról az Oberseehütte felé (jól látható utunk csíkja is)

Péter feje felett, lejövetel után, a Lungaue Kalkspitze ferde keresztje

Jöhet tehát a kirándulás kellemes, befejező része. Leereszkedés a Giglachsee tavak szintjére, majd ebéd a Giglachseehütteben (fenti képek). El is nyújtjuk a pihenőt, hisz az Ursprungalmra vezető utat már ismerem, sem nem hosszú, sem pedig nem nehéz.

A túra, kizárólag a paramétreit tekintve, nem rendkívüli, mégis úgy gondolom, nem szabad alábecsülni. A stájer csúcsra történö feljutáshoz teljes szédülésmentesség és némi nyersebb hegyvilági tapasztalat jól elkelnek.