Bizonyítjuk Attilával, hogy nem kell okvetlen 1600 méter fölé menni ahhoz, hogy begyűjthessünk jó 1300 méteres szintemelkedést. Maria-Schutzból, a valamikori sílift völgyi állomása parkolójából indulunk, Göstritz irányában, hogy mindenek előtt a három Otter testvért kerítsük sorra. Először is a Kleiner Ottert, utána a Mitterortert majd pedig a legnagyobb testvért, a Großer Ottert. És ha mindezek után a savanyodó ég még kegyelmes marad hozzánk, akkor a Sonnwendsteint is be szándékoznánk venni.

A megtett táv (Maria-Schutz, Kleiner Otter, Mitterotter, Großer Otter, Kummerbauerstadl, Feistritzsattel, Erzkogel, Sonnwendstein, Pollersütte, Gebirgsjägersteig, Maria-Schutz) 17.4 km, 1310 m szintemelkedés bruttó majdnem 8:00 óra alatt, nettó 6:00 óra

Rendre 9:00 órakor bele is vágunk a tervezetbe. Elsőnek a Kleiner Otter jön a listán, ami pedig a maga szerénynek tűnő 1327 méterével a legkeményebb dió. A lenti képen látható Schanzkapelleig a jelzett turistaúton kaptatunk, majd jobbra letérünk a Kummerbauerstadl vendégház felé vezető továbbra is hivatalosan jelzett útra.

Néhány perc után azonabn, egy fatörzsre pingált piros jelnél elhagyjuk a széles erdészeti utat és jelöletlenül bár, de jól követhető csapáson a Kleiner Otter északi gerincén futó, jócskán felfelé kunkorodó ösvényre térünk.

Eleinte jól láthatóan kígyózik előttünk a kitaposott út szalagja, de feljebb érve, nagyobb odafigyelés szükségeltetik. Mivelhogy a csúcs alatt nem sokkal összeszűkül a csapás. Egy hamis ág jobbra késztetne terelgetni a gerinc alatt. Időben észrevesszük a trükköt és korrigáljuk az irányt, vissza a gerincre. Néha olyan benyomásunk támad, mintha elvétettük volna. De talán mégsem! Vagy mégis? Egy helyen sűrűn benőtt fiatal fenyves ágai között kell átpréselni magunkat (fenti kép).

Aztán Attila sasszemével meglátja az icipici vas csúcskeresztet (10:36). Nagyon édi (fenti képek)! Ha nem figyelsz, akár észre sem veszed. Itt aztán a fűbe telepedve megtartjuk első megszolgált pihenőnket. Elfogyasztjuk varázs-italainkat, amitől újult erőre kapunk. Következik a középső Otter. Az előzővel ellentétben, nincs semmi gond az út követésével. A Mitterotter csúcskeresztje (11:11) mind méretét, mind pedig anyagát illetően hasonlatos hasonló az előzőhez. Amennyiben nem keressük, észre sem vennénk.

A Großer Otter felé sem akad semmiféle probléma az út szalagja követésével. Átgyalogolunk egy szép nagy mezőn, majd a Nagy Otter gerincén közelítjük meg az immár rendes és becsületes méretű fakereszttel ellátott csúcsot (11:46). A kereszt tövében keresünk egy szélárnyékos helyet, ahol lehuppanva megtartjuk második hosszabb pihenőnket. Időnként a nap is elő bukkan, olyankor érezteti is derekas erejét. A hegy gerince alatti mezőt beborítják az őszi kikericsek. Nagyon szép, Isten csodás világa.

Egy gyengéd bandukolás következik lejtős úton a Kummerbauerstadl vendégházig (12:45). Itt aztán újra neki kell veselkednünk a kaptatóknak, tudniillik az ég fellegei bár ijesztgetnek, mégis úgy ítéljük meg, hogy alászállás helyett bevállalhatjuk a soron következő két más csúcs ostromát is.

Egy mély bevágásban visz az út a Feistritzsattel felé, majd a nyerget elérve jobbra fordulunk az 1504 méteres Erzkogel felé. Egy mező végében egy jól látható meredek csapás hagyja el a fő erdészeti utat, amiről úgy gondolom, hogy az Erzkogelre visz. Majdnem stimmel, mivelhogy csak a kicsiny Florianühette alá terelget, de onnan már belátjuk a soron következő kaptatót, a hatalmas méretű keresztig. Nem tudni minek egy ilyen jelentéktelen csúcsra ekkora emelvény. Na, de mindegy, a lényeg, hogy pontban 14:00 órára fel is érünk rendre a tövébe.

Ama három Otter, de csak két domborulat látszik, a kicsi meg a nagy

Odaát már látszik a Pollershütte

A továbbiakban alászállunk az Erzkogelről, majd a rendes jelölt úton bevesszük még a napi legmagasabb, ötödik csúcsunkat is, magát az 1523 méter magas, fenséges Sonnwendsteint is (14:20).

Csúcskereszt helyett egy kápolna és egy kilátó az ide fellátogatók jutalma. Elbóklászunk még aztán a Pollershütte körül, majd hosszabb ellazulást követően 15:10-kor megkezdjük a végső alászállást a Hegyivadászok ösvényén. Mint az emlékmű hirdeti, egy Hegyivadász osztag, 1945 áprilisában és májusában tartotta itt legtovább a frontot.

Köszönöm Attilának a vidám túrát. Ha ő velem van, akkor kacagás és derű nem hiánycikk. Alaposan elcsigázva érkezünk vissza a reggeli kiindulópontba. Gyönyörű nap volt, minden percét élveztem.

Balról az Erkogel és jobbról a távolban a Stuhleck látszik