Még egyszer tudni szeretném…


Egy minden tekintetben gyönyörű, késő nyári nap délutánján Cirmivel a Hohe Wandra indulunk. Célunk ama klasszikusnak számító dupla, a Gebirgsvereinssteig (D) és a Wildenauer (D). Pedig 62 év árnyékában egyre kevésbé vonzanak az efféle kalandok. De most még, tán utoljára, tudni akarom, mire vagyok képes. Próbálom leplezni izgalmam. Hogy tudniillik Cirmi semmit ne vegyen észre tépelődéseimből. Semmi olyat nem viszek, ami elvonná a figyelmem. Sem GPS, sem fényképező, bár így utólag mégiscsak kár.

image

Zweiersdorfból rengetegszer indultunk már együtt is. Most felújították, leaszfaltozták a kis parkolót. Azelőtt sem volt ott sok autónak hely, de ez a szerintem teljesen felesleges tüsténtkedés eredménye nyomán, mindössze hatra csökkent a gépjárműveknek fenntartott helyek száma. Odabenn a faluban kereshet magának helyet, aki itt kimarad a buliból. Más alternatíva a Seiser Toni, ahol én még nem jártam. Na, de ma, a harmadikok vagyunk, tehát gond nincs. El is indulunk, szépen, nyugodt tempóban a jól ismert úton, a Springlessteig irányába. A tájékozódásunk ösztönös, hisz tucatnyi alkalommal megtettük már ezt az utat.

A kékkel jelzett Wandfußsteigre érve, már felpörög a teljesítmény, ömlik rólam a víz. Még néhány perc és elérjük a beszállót. Szerencsére, úgy tűnik, senki sincs előttünk, csak feljebb a falban hallunk hangokat. Figyelem magam. Most mit tegyek? Mint az már ilyenkor többször működött, magától is, tépelődés helyett hagyom, hogy a zsigereim vezessenek. Egyszerűen csak teszem a dolgom. Elkezdek készülődni. A tudatom, mintha egy különálló entitás lenne, csak figyeli serénykedésem, nem szól közbe. Sisak, beülő, kesztyű. Még egy korty a tömlőből és jöhet a haddelhadd.

DSC02177

Cirmi előre enged. Akasztom a karabinereket és nekilendülök. Megy a dolog. Nem lesz itt semmi gond. Az első nekifeszülés jól működik. Kíváncsi vagyok mit szólok majd, ha kiérek a kulcspontot rejtegető sárga fal alá. Vajon megtorpanok a látványtól? A múltban többször is találkoztam, itt az elején, visszaforduló hegymászókkal, akik megrettentek a sárga fal kínálta látványtól (fenti kép korábbról). Könnyű harántolás vezet a lényegi magaslat tövébe. Felnézek, de csak nyugtázom a szó szoros értelmében is az előttem tornyosuló feladatot. Semmi pánik. Nem hat meg. Csak az ilyenkor szokásos heves szívdobogás jelzi a szükséges és elengedhetetlen felindulást.

A tempóm persze nem a régi. Kihasználok minden pihenésre alkalmas helyet, hogy nagyokat szusszanjak. Szépen komótosan, csak semmi rohanás. Azelőtt én kérdezgettem Cirmit, kissé aggódva, hogy minden rendben van-é nála, most meg ő szólongat lentről, hogy apu, minden Ok veled? Igen drága Cirmikém, semmi gond, birkózom. Erőm még van hozzá, de a kondícióm érezhetően már nem a régi. Nos, ezen talán még a jövőben lehet valamicskét javítani.

DSC02190

Végül is olyannyira jól megy a mutatvány, hogy a Weningerwand utáni fordulóban utolérünk és a lengőhíd után le is előzünk egy csehek alkotta csapatot. Ennek nyomán igyekszem formát mutatni, és a függő létrán úgy szaladok fel mint régen (fenti kép korábbról). Hivatalosan egy C/D-re értékelt kiszögellés leküzdésével, amit én színtiszta D-nek érzek, érkezem az utolsó harmad előtti pihenőhelyre.

A karjaimban érzem a szokatlan megterhelés okozta feszültséget. Folytatjuk serényen. Jön egy C/D felszökés, egy általában gyakran nedves, csúszós helyen, ami most csontszáraz. Rengeteg bakancs simította sziklán fel, majd hosszabb harántolás C szinten jobbra a végső D felszökés alá. Pihegés, erő gyűjtés, majd nekilendülés. Az áthajlás éle két nittel el van véve, de mégsem lehet rajtuk sokat bíbelődni, mert a fal kifelé nyom. Ajánlatosnak tartom lendületben maradva az áthajlás fölé tornázni magam. Aztán még a kiszálló fal marad, amit C/D-nek érzek. Huss, és vége, odafenn vagyok. A kesztyűm leveszem, és a tenyeremen két helyen is kifakadt vízhólyag bukkann elő.

DSC02214

Amennyiben nyitva a kunyhó és kapok sört, mondogatom, nyitott vagyok a folytatásra. Mivel magam szabta feltételeim teljesülnek, folyadékpótlás után alászállunk a Springlessteigen egy fatáblával jelzett pontig, amit ha direkt nem keresünk, könnyen elvétenénk. De mivel direkt is figyeljük, megtaláljuk a Wildenauer felé vezető letérőt (fenti kép egy korábbi alkalomról). Ez a kürtőben végződő mászóka jellegében teljesen elüt a hagyományos ferratáktól. Tudniillik nincs drótkötél, illetve csak egyetlen ártalmatlan A-helyen, ahol nem is lenne rá szükség, mert inkább csak kalauzol.

DSC01567

Nittelt U-vasak sorozatán lehet egyre feljebb kapaszkodni. Magasabb termetűek, hosszú kezűek előnyben, mert néhány kényes helyen, jobban el tudják érni a soron következő felhúzódzkodást lehetővé tevő fogódzókat (fenti kép egy korábbi alkalomról). A fal már ilyenkor, délután árnyékban. Legalább nem tüzel nyakunkba a nap. Mivelhogy tajtékzani, fújtatni és magas fordulton járatni a szív-motort itt is szükséges. A régi beszálló fölött, még jól emlékszem, inkább balra kell húzódni, elkerülni két darab szerintem feleslegesen odahelyezett nittet és csak valamivel feljebb újra elfogadni emezek szolgálatát.

A többi dolog szinte megy magától. Lepésről, lépésre. Elérem a kürtő alulsó száját. Feljebb a nyílás összeszűkül, és a test is olyan pozíciót kénytelen felvenni, amit sokáig kézzel megtartani képtelenség. Csúszva, mászva találok egy pontot, ami visszabillent rendes becsületes függőleges helyzetbe. Jön a hátizsák ceremónia. A fenti kijárati lyuk olyan szűkre szabott, hogy hátizsákostól nem lehet kibukkanni. Le kell tehát vennem és egy karabineres zsineggel egy nittre akasztom. Ezután kikászolódnom egy kis platformra, majd innen kihalászom a hátizsákom.

DSC02206

A folytatás már nem hosszú, de erő, furfang ide is elkel. Odafenn teljes megelégedéssel huppanok le. Békés elbambulásban megvárom Cirmi érkezését. Na, akkor ez is megvolt, sikeresen. Gratulálunk egymásnak és jöhet a második korsó nedű. Langymelegen nyaldos a nap, gyönyörű a kilátás. Olyan mintha minden rendben lenne a világgal. Itt, és most nincs is semmi gond. Az idő simogató, a táj költői, az italunk hideg és jól esik.

Némi kellemes és tudatosan örömteli elidőzés után újra a Springlessteigen vagyunk, de most csak elhaladunk az imént használt letérő mellett, vissza zweiersdorfi parkolóba.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Még egyszer tudni szeretném… bejegyzéshez

  1. Szemák Attila szerint:

    …most, hogy megszakadt a szívem…én is legurítok egy elektrolitot. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s