Állítólag ma van a hosszantartó kora tavaszi langy időjárás utolsó szép napja. Holnaptól hidegfront közeleg. Nosza, ezt még akkor gyorsan ki kell használni és eleget tenni viszkető markom unszolásának. Az elmúlt hétfőn körbejártam azt a területet, mely felöleli a Hohe Wand két fűszeres ferratáját, a Gebirgsvereinsteiget és a Wildenauert, anélkül, hogy akasztottam volna a karabinereket. Nos, mai célom, ide, a mondásos kása kellős közepébe vezetett.
GPS-re a Hohe Wandon már javarészt szükségem nincs. Elég jól ismerem a járást, na, meg aztán, csak fölösleges súly, mászás közben. Képeket viszont készítettem, mert az elmúl hétfőn a késődélutáni napsütésben a Schneeberg nem mutatott jó képet. Ma sikerült is szép lencsevégre kapnom Alsó-Ausztria legmagasabb kidudorodását. Íme:
A Schneeberg a Gebirgsvereinstegről szemlélve. A táv, Zwieresdorf, Gebirgsvereinssteig, Hubertushaus, Springlessteig, Wildenauersteig, Hubertushaus, Springlessteig, Zweiersdorf, bruttó 5:30 óra (ebből majdnem egy óra ébédszünet). Nyomvonal a korábbi túrákból meríthető.
A Gebirgsvereinsteigen ma szálegyedül araszolgathattam, ami elég szokatlan, hiszen a Hohe Wand egyik leglátogatottabb ferratájáról van szó. Engem persze egy cseppet sem zavart a magányos mászás. Ilyenkor kedvem szerint szabhatom meg a tempót. Zweiersdorfból mintegy 40 perc alatt érem el a beszállót és cirka 50 perc alatt birkózom meg a magával a Klettersteiggel. Tekintettel a tényre, hogy direkt sem sietek, ez elég jó idő. Ezután a Springlessteigen visszaereszkedem ugyanoda, ahonnan elindultam, de most a piros pöttyöket követve egy emelettel feljebbre mászom fel, a Wildenauer beszállójához. Két diákforma hosszasan készülődik éppen, amit kihasználok, és még előttük nekivágok.
Szokásomhoz híven, most sem biztosítom magam az első szakaszon. A második szakaszon, meg, ha akarnám, sem lehet, mert 1/1+ mászással kell felérkezni az U-vasakkal biztosított sziklafalhoz. Innétől kezdve aztán már folyamatosan lehetett akasztgatni a karabinereket. Stílusában a Wildenauer az előzőhöz képest egészen más. Itt előnyben a magasak és a hosszúkarú, nyúlánk testalkatúak. Némely jó fogódzót bizony én is csak nyújtózkodva érem el (megj. 180 cm vagyok). A kürtőben meg aztán eleve halálra van ítélve az, akinek túl nagy vagy túl kövér a hátizsákja. A kisebb, a soványabb a jobb. Csak emilyen kicsinyített pakkal tudom ügyesen feltornázni magam a szűk folyosóban. A „hátizsák cselről” meg már korábban írtam.
Még ami eszembe jut, hogy ez a Gebirgsvereinsteig-Wildenauer kombináció, mintha nagyobb testvére lenne a Währingersteig-Drobilsteig párosnak. Persze felfogás kérdése. Gyönyörű nap volt ez mai! A végén egy korsó Schneeberg márkájú sötét sörrel jutalmaztam teljesítményemet a Hubertushaus fenséges napsütötte teraszán.
Sztefano-Space 