Erőpróba, avagy a HTL kihívás


Nem szeretek a HTL beszállója alatt hosszasan elidőzni. Esetleg még meggondolnám magam. Csak semmi felesleges késlekedés! Még egy korty ital, és a hevederek utolsó ellenőrzése, aztán akasztás.

HoheWand_185

Az évek során a rengeteg hegymászó tükörsimára koptatta a beszálló sziklafal első métereit. Itt kétszer is megcsusszanok, és ez elbizonytalanít. Most, bakancsban szálltam be, és ennek tulajdonítom a sikamlósságot. Mégis csak a sziklamászó csukát kellet volna felvennem, fut át az agyamon. A felismerés, hogy nem a legoptimálisabb cuccban vágok neki, kifejezetten megrémít, és már-már a visszafordulásra gondolok, de aztán az áthajlás alatt találok egy jó támpontot, ahol összeszedhetem magam. Csak semmi pánik, menni fog ez, mint a karikacsapás. Tudom, a fölém tornyosuló áthajlást pihenés nélkül, egyetlen nagy lendülettel kell leküzdenem. Nincs kecmec! Az összpontosítás kirekeszt minden további negatív gondolatot a fejemből és már csak a feladat számít.

Nekiveselkedem. Pattanásig feszülő izmok, 100% teljesítmény leadás, maximális megterhelés. A feladatot valamelyest könnyíti a bal lábnak támpontot adó, tavaly bevert hosszú vastüske, de nehezíti, hogy a kritikus áthajlás közvetlen tövében egy kézen lógva kétszer is át kell akasztani a karabinereket. Tudniillik a fentről és a lentről vezetett drótkötelek végei éppen ebben a pontban vannak spéci szegekkel összeillesztve. Na, erre már nem emlékeztem. Vajon melyik vadbaromnak jutott eszébe pont ide biggyeszteni az összeillesztést? De már át is lendülök és az áthajlás feletti pontban kifújhatom magam. Valszeg maximális a pulzusom. Zihálok, gyöngyözik a nyakamban a verejték, mégis elégedett vagyok. A mutatvány pompásan sikerült. Semmi kicsúszás, semmi felesleges kéz- vagy lábmozdulat. Gördülékenyen, szépen tornáztam fel magam.     

Következik a függőleges bevágás, melyet egyáltalán nem szeretek. A drótkötél jusztból sem a bevágás mélyén fut, ott, ahol jó támaszok lennének a lábnak, hanem a sima falon, a jobb vállam fölött egy karnyújtásnyira. Természetellenesen kifordult testtartásból próbálok, ott ahol lehet, kényelmesebb pozícióba fordulni. Ez sok leleményességet, de annál is több karizmozást kíván.

A következő kritikus pont az első traverz, mely az első rész rámpájához vezet. Nyújtott kézzel markolom a drótkötelet, bakancsom talpát a sima függőleges sziklafalnak vetve araszolok balra. Exponenciálisan fogy az erőm, de még időben elérem a falból kinövő csenevész törpefenyő törzsét, mely pihenésre alkalmas.

Hát valahogy így indult a pénteki soros mászásom a Hohe Wand és egyben a környék legkeményebb Klettersteigjén. A műfaj igényessége sokadik alkalommal is lenyűgöz! A Gebirgsvereinssteig, a Hohe Wand a második legnehezebb ferratája, kifejezetten jámbornak és ártalmatlannak tűnik a HTL árnyékában.

Most elkísért Gábor is, aki a Sky-Walkról fotózva örökítette meg az akciót. Onnan fentről az első, legnehezebb rész, még nem belátható. Így aztán a kamera lencséje a második és a harmadik részen kísért figyelemmel. 

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s