Ne álljon a szó


Talán már említettem, 12 év túrái után, néhány hónapja erős fájdalmaim vannak a sarkam-talpam tájékán, ezért csak akkor mozdulok ki, ha valóban megéri. Ha ragyogó, stabil idő van kilátásban. Már vagy jó két hete nincs ilyen, így nem unszolom magam. Pihentetem a lábaimat. Korábbi éveken biztosan nekilendültem volna, mert amíg nincs viharjelzés, addig megfelelő felszereléssel lehet túrázni, még ha sokszor nem is annyira érdemes.

Közben van időm körülnézni, mi hír a világban. Televíziónk ugyan már nincs egy éve, de ez nem akadály, inkább egy áldás. Lehet szelektíven és tudatosan válogatni. Itt van mondjuk az amerikai Paul Craig Roberts, aki pénzügyminiszter helyettes volt Reagan kormányzása idején. Remek kommentárokat ír. Legutóbb például “Austria: A Resurrected Third Reich” (Ausztria a Harmadik Birodalom feltámadása) címen ostorozza kegyetlenül a jelenlegi osztrák rezsimet, mely az alkotmányos emberi jogokat durván felrúgva, a világon elsőként tette kötelezővé a „c” dolog elleni kisérleti génterápiát.

image

Eközben már számtalan tanulmány bizonyítja, hogy a szerek nemcsak teljesen hatástalanok, hanem ezen felül még veszélyesek is. A nem kívánt súlyos mellékhatások valószínűsége 1:200 és 1:500 között mozog, ami korábban a piacra dobott hasonló szerek viszonylatában, szerény becslés szerint is legalább 100, de inkább ezerszeres különbségre utal. Erről Dr. Peter F. Mayer osztrák blogger híreiből lehet tudomást szerezni. Naponta többször is jelentkezik rövid, frappáns összefoglalókkal, és ami számomra fontos, forrásait, hivatkozásai alapjait mindig precízen idézi és megjelöli.

image
Az osztrák kormányba vetett bizalom mélypontra jutott, ismerteti Peter F. Mayer egy aktuális közvéleménykutatás eredményét (kattint a képre a cikkhez)

Németország és a világ eseményeiről Boris Reitschuster (a Spiegel valamikori oroszországi tudósítója) informálja az érdeklődőket. Peter F. Mayertöl eltérően a hosszabb lélegzetű írásokkal tűnik ki, de forrásaiban ő is alapos. Ezt sajnos a fősodrú médiáról nehéz elmondani, bár utóbb is ezek mazsolázásáról tejesen leszoktam. Felesleges időpocsékolás. Ami kínos az uralkodó politikai kartellnek, arról úgy sem írnak, ha meg igen, akkor legfeljebb aljas, becsmérlő, primitív és buta zagyvalék formájában.

image
Az amerikai hadsereg egészségügyi adatai bizonyítják a tömeges oltások káros mellékhatásait, írja Reitschuster (kattint a képre a cikkhez)

Az itt felsorolt hírportálokon kívül van még tucatnyi, olvasni, bányászni érdemes csatorna. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ahhoz nem kell a wikipédiát felütnöm, hogy néhány bekezdés után ítéletet tudjak mondani, véleményt tudjak alkotni. Ezt csak azért mondom, mert azt tapasztaltam, hogy amikor ismerőseimnek ajánlani merészeltem egy-egy kiemelten érdekes írást, wikipédiás idézeteket kaptam válaszul, melyek az általam megjelölt forrásokat minősítik. Szélsőjobboldali, náci, összeesküvés elméletekkel foglakozó, hogy csak a leggyakoribbakat említsem. Szóval, akinek a véleményalkotáshoz a társadalmi-politikai témákban részrehajló wikipédia tanácsára van szüksége, az önmaga korlátjaira tesz csak sajnálatos, de egyértelmű utalást.

Kategória: News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s