Mi köze mindehhez a Bitcoinnak…?


A jelen helyzetet a pénzvilág és a bankrendszer működési elvének a megértése nélkül nem lehet teljességében felfogni. Erre már a legendás Henry Ford is utalt, amikor kijelentette, hogy bizony nem nagy baj, hogy az embereknek lila gőzük sincs a pénzrendszerről, mert ha egyszer megértenék, akkor már másnap kitörne egy forradalom. Az angol idézet így hangzik „It is well enough that people of the nation do not understand our banking and monetary system, for if they did, I believe there would be a revolution before tomorrow morning”.

clip_image001

Vajon miért jó az uralkodó osztálynak, hogy a nép ilyen tekintetben (is) tudatlan? Az iskolában tanítanak ugyan a cseperedő ifjúságnak mindenfélét, csak nem azt, ami a gyakorlatban is jól kamatoztatható lenne. A monetáris-fiskális rendszer működésére nem igazán lehet szert tenni. Miért?

A deriválás és az integrálszámítás titkait remekül elsajátítottam, de miután megkaptam a diplomám, azóta sem mentem velük semmire. Nem arról van szó, hogy a matematikának ne lenne létjogosultsága és bizonyos fontos részaránya az alapműveltség tekintetében, de a húst nem kellene kihagyni a levesből. Közben nem lehet nem észre venni, hogy nemcsak egyszerűen hanyagolva van az ide vonatkozó tudás átadásának a szorgalmazása, hanem még egyfajta ködös, misztikus, összeesküvés-elméletgyanús fátyollal is be van vonva. Mintha óvatosan azt próbálnák, mellesleg eredményesen, elérni, hogy ne is foglalkozzunk vele. Hagyjuk csak meg ezt a „nagyoknak”!

image

Köznyelven szólva, Ford arra utalt, hogy nem az a gazdag akinek aranytojásai vannak, hanem akié az aranyat tojó tyúk. Azaz, létezik a világon egy kisszámú elit, akiknek, és csakis nekik, joguk van a semmiből pénzt teremteni. „Out of thin air” avagy „Out of nothing” mondja az angol. Az 1913-ban alapított amerikai Federal Reserve (FED), a legjobb példája ennek a sémának. Néhány család birtokában annyi pénzt nyomtathatnak, amennyi csak tetszik nekik. Legutóbb, kongresszusi meghallgatáson, a FED jelen elnöke (nem a tulajdonosa, hanem csak egy megbízott hivatalnok) Jerome Powell nem is tagadta, hogy igen, (a kovid krízis miatt) a piacokat valóban soha nem látott mennyiségű friss pénzzel árasztották el. Mert már nem tudnak mást. Ennek későbbi fatális következménye a jól érezhető, egyre csak gyorsuló infláció, a globális eladósodás, mely egy világgazdasági csőddel végződhet.

A rendszer (Bogár László példájával élve) egy olyan kifosztó-szivattyúra emlékeztet, mely a javakat lentről, a bérből fizetésből élőktől, a kis és közepes vállalkozáskból felfelé a leggazdagabbaknak pumpálja. Az utóbbi két évben ezek a kiválasztottak nem kevesebb mint 2000 milliárd dollárral (igen a szám helyes) lettek gazdagabbak, miközben az „engedetlen” kis embereket szabályosan elvágták megélhetési forrásaiktól, elűzték, kirekesztették munkahelyeikről. A szegények még szegényebbek a gazdagok pedig még gazdagabbak lettek. A jelen pénzrendszer ilyenféle működése teszi lehetővé a kormányok túlköltekezését, valamint, egyébként haszontalan és szükségtelen kiadások finanszírozását. Amennyiben a pénzrendszer nem tenné lehetővé a forgalomban lévő monetáris eszközök korlátlan szaporítását, akkor elvi lehetőség sem nyílna világháborúk, valamint méregdrága és teljesen hatástalan génterápiák meg alapjogokat durván sértő lockdown-intézkedések költségeire.

clip_image003
A dollár vásárló erejének a látványos csökkenése 1913-tól. Mennyi maradt 1$-ból?

Persze akadtak próbálkozások, hogy a rendszerbe bevigyenek némi stabilitást. Például 1944-ben a Bretton Woodsi Egyezmény a dollárt az arany egy bizonyos fixen meghatározott mennyiségéhez kötötte. A vietnámi háború és nem utolsó sorban az Apollo missziók viszont akkora lyukat ütöttek az amerikai államkasszában, hogy az arany állítólagos fizikai meglétét és létezését bizonyítandó dollárokat, továbbra is, szemrebbenés nélkül szaporították.

Charles de Gaulle tábornok, francia államelnök aztán a hatvanas évek végén kopogtatni merészelt az amerikaiak ajtaján és kérte a nála felhalmozott dollármilliárdok fejében a közös megegyezés szerinti aranyát. A válasz egy washingtoni pánikroham volt, ami elvezetett Nixon elnök 1971-es bejelentéséhez, mellyel az amerikai kormány egyoldalúan felrúgta Bretton Woodsot. Ezzel létrejött az úgynevezett FIAT-pénz (an authoritative and arbitrary order), ami mögött letétben nincs semmi, legfeljebb államadóság és hit. Jelenleg ez a rendszer uralja a világot és visszafordíthatatlanul tuszkol minket egy soha nem látott csőd szélére.

image

Nem az a kérdés tehát, hogy vajon lesz-e depresszió és világválság, hanem csak az, hogy mikor. A globális adóságállomány jelenleg majdnem négyszer akkora mint azok a valós földi javak, melyek megvásárolhatóak. Visszafizethetetlen. Ezért kell a Great Reset, a Nagy Újraindítás. Bár egy újrakezdés mindenképpen elkellene, de ne azok bábáskodnának felette (az úgynevezett „davosi klikk”), akik a világot ebek harmincadjára juttatták és ránk szabadították a vírust.

A dolgok sanyarú létének elkendőzgetéséhez ugyanis nagy szükség van egy globális, jól eladható egészségügyi krízisre. A koldusbotra jutottoknak, a kisemmizetteknek majd el lehet adni, hogy egy előre kiszámíthatatlan esemény (vírus) miatt dőlt volna be minden. A fősodrú média majd széltében-hosszában hirdeti, lám, nem a rablókapitalizmus és bankár hercegei kapzsisága okozta a katasztrófát. De galád mesterkedéseikre egyre több fény derül. Legutóbb ezzel kapcsolatban lefordítottam Ernst Wolff (The Wolf of Wall Street) írását.

Összefoglalás: lenne, és van is pedig kiút, de erről majd egy másik alkalommal írok. A reményt, a kulcsszót még idebiggyesztem: központosított pénzrendszer helyett bitcoin (BTC) a decentrális digitális pénz, amit matematikai lényegénél fogva senki, semmiféle bankárdinasztia nem tud, nem képes tetszőlegesen szaporítani, sem irányítása alá vonni.

Kategória: Humanity, soul, mind, News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s