A világban mindent átfogó szabadságharc folyik. Lassan-lassan de feltartóztathatatlan a világ népeinek az ébredése, amint azon kapják magukat, hogy az úgynevezett demokráciák nem egyebek színfalaknál. A valóságban e remekre festett, harsány kulisszák mögött már évtizedek, sőt évszázadok óta egészen mások a hatalmi viszonyok, mint azt nekünk állítják.
Nayib Bukele tweetje, melyben arra hívja fel a figyelemt, hogy a valódi harc nem Ukrajnában, hanem Kanadában, Ausztráliában, Franciaországban, stb. zajlik. Csak a figyelmedet akarják elterelni.
A papíron szabad és demokratikus választások mentén hatalomra jutott kormányok csak mímelik népeik szolgálatát. A valóságban egyenes és elkendőzhetetlen függőségi viszonyban vannak és voltak mindig is a globális pénzhatalmi struktúráktól, a központi bankrendszertől és az ezeket uraló csoportosulásoktól. Ez az a bizonyos elátkozott köldökzsinór, amit (ma még) szinte elképzelhetetlen elvágni. Ha valamely kormány nem teljesíti a globális pénzhatalmi kartell akaratát, hamar móresre taníttatik.
Jó példája ennek a görög Syriza mozgalom, melytől az ECB/EZB annak idején (2015) elzárta a pénz forrását és népakart ide, vagy oda, be kellett hódolniuk (hacsak nem akarták egész Görögországot romhalmazzá változtatni). Ez volt az a pont amikor a még pénzügyminiszter Yanis Varoufakis kilépett és lelépetta buliból, mert már ö sem bírta gyomorral.
Szerencsére Isten elküldte nekünk prófétáját, Satoshi Nakamotot, akinek csapatával (Cypherpunks) együtt sikerült megalkotniuk az alternatív, decentralizált digitális valutarendszert, mely a történelem során először nyújt lehetőséget a parazita elittől való teljes pénzügyi függetlenedésre. Ezt felismerve, Nayib Bukele egy kicsiny Közép-Amerikai ország, El Salvador államfője 2021-ben hivatalosan, azaz törvényileg is, fizetőeszközzé nyilvánította a Bitcoint. Párhuzamosan az amerikai dollár is maradt hivatalos fizetőeszköz.
Ez a bátor lépés letette, a világot, fojtogató uralma alatt tartó pénzrendszertől való teljes függetlenedés alapkövét. Tudniillik a dollár bedőlésé esetén, illetve egy ezt követő globális depressziót és hiperinflációt kivédendő, kulcsfontosságú lépésként azonnal át lehetne térni a kizárólagos Bitcoin alapú elszámolásra. Ebben a feltételezett esetben az áruk és szolgáltatások árát már nem $-ban vagy €-ban állapítanák meg, hanem a Bitcoin egy százmilliomod részében, azaz Satoshiban.
Például (fantázia árak) egy kiló kenyér lenne 2500 Satoshi, egy menü ára 100 000 Satoshi, egy bicikli ára 2 000 000 (kétmillió) Satoshi és így tovább. A béreket is e logika mentén, a világ jelen uralkodó valutáitól függetlenül lehetne elszámolni. Ezzel teljes egészében ki lehetne védeni a jelen rendszerbe elvként beépített hiperinflációs-összeomlás lehetőséget.
A globális pénzvilág urai teljes tudatában vannak a rájuk és “vagyonkáikra” leselkedő csőd lehetséges bekövetkeztére. Ezt kivédendő, utasították a központi bankokat az általuk irányítható kriptovauta kifejlesztésére, ami a CBDC azaz Central Bank Digital Currency néven fut. A CBDC nem összekeverendő a decentralizált igazi kriptovalutákkal. A CBDC átfogó bevezetése véglegesen megpecsételné az emberiség sanyarú sorsát. Képzelj el egy olyan, készpénz és alternatíva nélküli világot, ahol még a borravalóról de ezzel együtt minden egyes kiadásodról tud az állam. Bárkit, pillanatok alatt el lehetne vágni egyetlen (CBDC) pénzforrásától. És itt jön a képbe a Bitcoin, mint központi irányítás alatt nem álló, független, decentralizált kemény valuta.
Várható volt! Nayib Bukele kap most hideget, meleget a nemzetközi monetáris maffiatól. Miután az IMF-nek (International Monetary Fond) nem sikerült El Salvador kormányát eltérítenie a bitcoinba vetett hitétöl, a Fitch (rating) az ország hitel-képességét lefokozta CCC-re, azaz moslék szintjére. A barátságtalan aktus következtében, El Salvador csak nagyon drágán juthat dollárban folyósított hitelekhez, ha egyáltalán. Ezzel a leminősítéssel gyakorlatilag nincs értelme, nincs reális alapja többé a dollárban mért kölcsönökre építő önfinanszírozásnak, ami akár egy államcsődhöz is elvezethet.
Nayib Bukele huszárvágása, hogy egy Bitcoin-City (város) tervezetével állt élő. Első lépésben az ország 1 milliárd dollár értékben bocsát ki erre a célra államkötvényeket. Az összeg felét Bitcoinra váltják, míg a másik felével elkezdik egy önálló, geotermális, azaz vulkán-energiával működtetett város alapjainak a letételét. Itt létre kivánnak hozni egy kizárólag bitcoinra épített, független és szabad piacgazdaságot. Amennyiben a kötvény sikeresen elkel, további hasonló kibocsátások is be vannak tervezve.
A fentiek tükrében nem csoda tehát, hogy olyan heves ellenszélben kénytelenek most a Bitcoin és a többi kriptovaluta hívei haladni. Egyre gyakrabban ütik fel a fejüket a betiltásukat szorgalmazó felhorkanások. Legutóbb például az Orosz Központi Bank javasolta a kriptovaluták teljes betiltását. Az orosz törvényhozás és Putyin elnök viszont inkább a használatuk törvényes szabályozását helyezte kilátásba, amit, néhány héten belül véghez is vittek. Az Orosz Központi Bank most nyalogathatja a sebeit, mert azon felül, hogy a Bitcoin nem lett betiltva, ráadásul még, a törvény értelmében, legális idegen fizetőeszközzé lett minősítve.
Kis magyar hazánkban a Magyar Nemzeti Bank nevében Matolcsy György tett kísérletet a Bitcoin átfogó betiltására. Hasonló kétségbeesett erőlködést figyelhettünk meg Indiában is, de a világ más országaiban is. Egyelőre viszont úgy néz ki, hogy az ilyen, és ehhez hasonló kísérletek, a nagy kereskedelmi bankok (JP Morgan, Goldman Sachs, etc.) által máris kriptovalutákba fektetett milliárdoknak köszönhetően, sikertelenek lesznek.
Bocsánat. Sztefáno,te hiszel a kripto valutákban ?
Én nem . Inkább a fabatka v. picula Csak ne a fed bocsájtsa ki .
Vannak szép kagylóim,meg bányavirágjaim .Ezek is jobban megtennék …
A kriptovalutákba fektetett tőke jelenleg cirka 2000 milliárd $. Vesd össze Magyarország nemzeti összterméke (GDP) ennek egy tizede lehet. Ebből mire lehet következtetni?