Nyakunkon az új év és tehát lassan-lassan vége a sorsfordulónak meghirdetett 2025-ös évnek. Tudniillik ami azzal riogatott, hogy a fél világ ebek harmincadjára fog jutni. Ahogy azt ama bizonyos deagel-lista (egy ún. forecast) még cirka 7-8 évvel ezelőtt megjósolta. Nos, az év végéig fennmaradó időben, aligha lehetséges az előre jelzett tragikus kifejlet beteljesedése. Kérdés, hogy a jóslat teljességében hamis és elejétől fogva kitalált-e, avagy csak a megadott idővonal nem stimmel. Más szóval, ami késik, tán mégsem múlik? Nos, erre én mégis pontot tennék, tudniillik ha az idő, ami egy jóslat egyik legfőbb tényezője, a végletekig nyújtható, akkor az már egyszerű szemfényvesztés, sokszor tévedés, vagy csalás de legalábbis csalárd remények táplálása. Egyébként mind a mai napig sok talányt vet fel az oldal puszta mivolta is.

Tapasztalataim a jövendőmondásokkal és egyéb, az úgynevezett szellemi dimenzióból érkezett „előrejelzésekkel” kapcsolatban elég kiábrándítóak. Úgymond komoly fenntartásaim lettek és vannak. Különösen az asztrológia irritál, mert bővelkedik olyan homályos, kétértelmű de ügyes megfogalmazásban, ami akkor is a jóst, az asztrológust igazolja, ha éppenséggel a dolgok ellenkezője találna megvalósulni. Merthogy a szubjektum nem volt elég éber, vagy még nem volt eléggé kifejlett az öntudata, nem fogadta meg a korábbi tanácsokat, meg ilyesmi. A Nostradamus költötte érthetetlen strófák jelentését is csak utólag próbálják találgatni, ráilleszteni egy-egy érdeklődést felkeltett eseményre. Aztán aki ilyesféle tartalmú könyveket, ügyesen megír, nagy teret találhat magának a hiszékeny, csodaváró vásárlók táborában.

Mindezek ellenére nem zárom ki annak lehetőséget, hogy vannak, léteznek olyan egyének, akik átlagon felüli és a jelen tudomány által anomáliának titulált (sok esetben egyenesen tagadott) képességekkel rendelkeznek. Érdemes megismerkedni Rupert Sheldrake ilyen értelemben végzett kutatásával és életre szóló munkásságával.

Vannak jól ismert példák. A német köztudatban mindmáig él a bajor kút-ásó, jövendőmondó Alois Irlmaier. Mai felfogásunk értelmében feltehetőleg a „remote-viewingnak” nevezett képesség birtokában lehetett. Számtalan háborúban eltűnt katona, hadifogoly sorsát tudta hozzátartozóinak, családtagjainak hitelesen feltárni. A bizonyítékok jól dokumentáltak és elég meggyőzőek ahhoz, hogy személyével és a tetteivel komolyan lehessen foglalkozni.

Más önjelölt próféták nem állták ki a tűzpróbát és labdába sem rúgtak. A nagy elvárásokkal, 2020-ban a németek köztudatába berobbant, amerikai professzor, William Toel is jobban tette volna, ha hallgat a jövendő eseményeivel kapcsolatban és inkább csak csendesen folytatja a német nemzet lelkének ébresztgetését. Mert ahhoz azért elég jól értett. A hallucinációi viszont sajnos teljesen elvágták őt.

A távoli jövőt illetően viszont alig-alig akad jó megközelítés, csupa kétértelműség és ködös megfogalmazás. Bár ezzel a jövendőmondások európai adatbankját létrehozó Stephan Berndt nyilván nem ért egyet. Én mégis úgy vélem, az idővonalon a jövőbeli távolság négyzetével (vagy inkább a köbével) nőnek a bizonytalanságok. Amennyiben az ilyen és ehhez hasonló jósok még elég jók a közeljövő várható előrejelzésében (így lehetett ez Nostradamussal is), addig a távoli jövőre előrevetített képzeteik gyakran félresiklottak.

Másfelől viszont, amennyiben éberen, kritikus szemmel, és tudatosan figyeljük az életünket nagyban meghatározó globális eseményeket, és ismerjük a történelmet, akkor aligha lehetnek vérmes reményeink egy szebb és boldogabb jövőre nézve. Deagel, Toel és Irlmaier nélkül is nyilvánvaló az európai jóléti rendszerek fokozatos lemorzsolódása. Csak azon lehet csodálkozni, hogy vannak olyanok, akik még nem is vették észre. Milyen jó nekik!