Először sima terepen hajtok a közeli dombok felé. Közben módomban áll tudatosan is belebódulni a tavaszba. Orromban az akác édes illata amihez a sárga vadrepce nehéz olajos aromája vegyül. Emitten ernyős bodzavirág, amott platánok jellegzetes bukéja terjeng. Mindezt a Duna felől áradó tipikus vízillat keretezi, amit tele tüdővel szívok magamba. Nagyszerűek ezek a tavaszi kiruccanások. Csak a magaslatok lábánál zuttyan egy picit a gatyámba szívem. Csak a szokásos felindulás a single-trail előtt. Pedig már szinte kívülről ismerek minden egyes zuttyanót, gödröt, göcsörtöt, kanyart és íves alázuhanást. Egy maradék leküzdeni való felindulás azért még mindig marad.

Az ilyenkor megtett táv némi variációs különbségeket elhanyagolva, átlagban 50 km, 750 m szintemelkedés bruttó 3:20 óra alatt (fenti kép csak szimbolikus illusztráció). Az idén már háromszor! Uff!