A Schoberstein a Kalkalpen Nemzeti Park északi része legmagasabb hegye. A túrakalauz piros, tehát közepesen nehéz túrának tartja. Valóban az is, különös tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy bár gyönyörű magasnyomású stabil időnk van, de a hosszabb éjszakák, az őszi nedvesség, különösen az árnyékos északi lejtőkön alattomos, vékony, sikamlós réteggel vonja be a sziklákat. Ez főleg alászálláskor tud kellemetlenségeket okozni.

A fenti nyomvonal szerint megtett táv a Klausriegler vendégháztól számítva [GPS: 47.913349, 14.344883] a Schobersteinre, a Koglersteinre és a Lust der Gipfelre, majd ugyanígy vissza a kiindulópontba, cirka 10 km, 780 m szintemelkedés bruttó 6:45 óra alatt (nettó 4:15 óra)

A szebb napokat is megélt Klausriegler vendégház (fenti képen) parkolójából indulunk, ahol 3€ (csak érmével lehet fizetni) az egész napra kiszabott parkolási díj. A gazdák állítólag, nyugdíjazásuk okán, szüntették be vendéglátóipari tevékenységüket.

A kaptató mindjárt érzékelteti is, hogy nem egyszerű sétáról lesz szó. És ez valóban így is marad. Az út többnyire erdőben vezet, amit helyenként terjedelmes napos mezőségek tarkítanak. A Schobersteinhütte fölé magasodó csúcsot cirka 2 óra alatt érjük el. Én még felmászok a sziklás előcsúcsra is, ahol egy emlékműre erősített plakett taglalja a kunyhó történtét (lenti képen), 2005-ig bezáróan.

A minden tekintetben remek déli pihenőnk után még két más csúcs felkeresése szerepel aznapi programunkon. Az út nyugati irányba visz, lankás nem kitett, erdei ösvényen, amelyen mintegy félóra alatt először az 1256 m magas Koglersteint érjük el, (fenti képen) majd innen további 5-6 perc alatt az 1232 méteres Gipfel der Lust (az élvezetek csúcsa) elnevezésű sziklaszirtet.

A visszafelé vezető út természetesen ismét a kunyhóhoz vezet, ahol még egy padon egy ideig rácsodálkozunk kitárulkozó tájra. Balról jobbra a Hallern Mauern, a Sengsengebirge illetve a Totes Gebirge (Großer Priel) sorakoznak. A Bécsi Alpok vidékéhez szokott szemnek egészen különleges látvány.

A Schoberstein előcsúcsa az emlékművel (a főcsúcsot nem lehet lentről látni)

A lefelé vezető út, az említett körülmények miatt, a szokásosnál nagyobb odafigyelést igényel. Kissé izgulok, de Angika önmagát is meghazudtoló ügyességgel és főleg pedig, különösebb gondok nélkül veszi a csúszós lejtőket is. Az útr jellemzö, hogy egy 8 éves forma kislány éppen előttünk bukik egy nagyot, de szerencsére semmi baja nem történik, egy bukfenc után azonnal felpattan és továbbmegy, mintha mi sem történt volna és gumiból lenne. Na ezt csinálja utána egy magunkfajta nyugdíjas. Hah!

Szemben a vad Pfaffenmauer sziklái (fenti és lenti képen)

Kifejezetten csodás túrával sikerül tehát őszi kirándulásunkat elkezdeni. Reméljük a hasonló folytatást.