Sztefano-Space

Herbert Frank hatkötetes jövő-mondája, különösen a jól sikerült Denis Villenevue megfilmesítés nyomán, csupa dicséretet, ragyogó bírálatot seperhet be magának, és tehát a művet kritizálni, eleve nehéz feladata, sőt esetleg rossz ízlésre, egyesek szerint visszamaradott szellemiekre utaló jelként is értékelhető. Én ezt bevállalom és tehát szólnék, ilyen értelemben! Természetesen miután letettem az utolsó kötetet is (ez esetben a német változatot).

Nos, nem véletlen, hogy a művet jól, érdekesen filmvászonra vinni is kifejezetten nehéz feladat. Az elmúlt évtizedekben több ilyen kísérlet is történt. Valamennyi eredménytelen volt. A most, végre valóban sikeres változat rendezője, Denis Veillenevue szerint is, legfeljebb csak három folytatásban gondolkodik, avagy gondolkodhat. Hm, ez mindazok számára teljesen érthető és világos, akik végigrágták magukat az összes köteten. Különösen pedig arra való tekintettel, hogy a film tervezett harmadik része, cselekményében, még csak a regény második kötetéig jut el.

Szerény és meglehet nem teljesen kifinomult véleményem szerint, ez a tartózkodás a további folytatásoktól, nem véletlen. Tudniillik Herbert Frank akkor alkotott volna igazán nagyot, ha a hat kötet helyett a harmadik után szépen és elegánsan elvarrja a cselekményeket és befejezi a kínlódást. Igen, ez a szó, hogy “kínlódás” elég jól tükrözi a folytatásokat. A kötetek olvasmányossága és a történet érdekfeszítő mivolta a harmadik kötettel kezdődően hanyatlik, míg az utolsó, a hatodik egy valóságos delírium.

Jellemző tünet, a cselekményesség folyamatos hanyatlása. Az elbeszélés dinamikája teljesen elhal, helyette elvont, nehezen érthető filozófiai eszmefuttatások sorozata veszi át a főszerepet. Sokszor hosszú oldalakon át folynak a művileg alkotott, irritáló párbeszédek. A szópárbajok feltehető célja, azt a benyomást kelteni, hogy a szólamok mögött valami nagyon mély és lényegi, átgondolt pszicho-filozófiai elmélet húzódik meg, amit csak különösen nagy ismeretű gondolkodók értenek.

Durván szembeötlik, az író, női nemhez fűződő ambivalens, kissé félresiklott, de azt is mondhatnám, hogy nem egészen felhőtlen viszonya. Különösen pedig az utolsó kötetekben csak úgy hemzsegnek a hatalomra éhes harcias amazonok hadai (Fish Speakers/Fischsprecherinnen, Bene Gesserit, Honored Matres/Geehrte Matres), akik kifinomult és harsány szexualitásukkal is nem éppen fösvényen bánva, befolyásolják a hatalmi viszonyokat.

Végül és nem utolsó sorban meg kell még említeni a történet valószínű fő szellemi mondanivalóját képviselő Aranyutat (Golden Path/ Goldener Pfad). A regényben nincs rá közvetlen magyarázat, csak sejtések, utalások és feltételezések halmaza, ami erről az emberiségre rákényszerített út lényegéről szólna. A redditen találtam egy ezzel kapcsolatban érdekes eszmecserét, ami szerintem találó:

… the Golden Path is to keep humanity alive. The way of doing that was to produce a human being immune to prescience. Basically, Paul (and Leto II) have such full prescience that they can see what will happen thousands of years into the future. They know humanity will either die out or be destroyed. There’s only a very narrow path which, if followed, will allow humanity to survive. This is the Golden Path. And yes, it requires someone (Paul or Leto II) to give up their humanity, become a worm, and squeeze humanity to make it stronger. Paul rejects this, Leto II accepts it. Frank Herbert never really explained what was threatening humanity so much that only a being immune to prescience could save them….