A negyedik sokk


 

Daniel Quinn munkáiban központi szerepet kap az a három sokkoló tudományos felismerés, melyek megrengették Kultúra Anya csecsein nevelkedett civilizációnk ideológiai alapjait.

  1. Azt hittük, hogy az ember otthona a világegyetem középpontja. Amikor Galileo és Kopernikusz tanai nyomán ez tarthatatlanná vált, úgy tértünk napirendre felette, hogy bár lehet, hogy a Föld nem a világegyetem központja, de a teremtésben bizonyosan különösen fontos, központi szerepe van.
  2. Azt hittük tehát, hogy a Világegyetem csakis azért létezik, hogy lehessen Föld, még ha nem is a Föld körül kering minden égitest. Aztán a tudomány megmutatta, hogy a Föld csak egy teljesen átlagos bolygó, a Napunk egy teljesen átlagos csillag és a Tejút egy teljesen átlagos galaxis az Univerzumban. Ezt a falatot már nehezebben lehetett lenyelni, de vigasztalt, hogy mindezek ellenére az ember bizonyosan a teremtés koronája.
  3. Ezután bombaként zúgott a köztudatba Darwin felismerése, hogy az ember fajtörténetileg semmiben sem különbözik a Föld más egyéb biológiai szervezeteitől. Az evolúció törvényei pontosan ugyanúgy vonatkoznak ránk, mint a majmokra, az oroszlánokra vagy a földigilisztákra. Nincs tehát kiemelt koronája a teremtésnek, ha van is, bizonyosan nem mi vagyunk azok.

     

Mivel Quinn munkássága a kilencvenes évek közepétől, annak második felére összpontosult, az író még nem tudhatta – bár nyilván sejtethette – hogy az évezredfordulón a tudomány (Dr. James DeMeo) kikaparja majd a tűzből a negyedik, és egyben a legnehezebben megemészthető felismerést mely így szól: mi (elvevők) valamennyien veszélyes őrültek vagyunk! A sztori pedig így hangzik:

  • 4.  A legutolsó jégkorszak utáni időszakban az emberiség mindaddig békés matriarchátusban élő népcsoportjai népesítették be a Szahara és a Közel-Kelet akkor még buja zöld vegetációval borított területeit. Mintegy hatezer évvel ezelőtt azonban hirtelen megváltozott a klíma. A fokozódó felmelegedés és a jegesedés visszahúzódása nyomán az ember őshazája, történelmi léptekben mérve nagyon gyorsan, talán néhány évszázad alatt kiszáradt, elsivatagosodott. Ez pszichikai sokkot okozott eleinknek, akik egyik napról a másikra kivettettek a paradicsomból és egy kegyetlen túlélési harc kellős közepében találták magukat. Ez megszülte egy új, azelőtt soha nem látott, abszolút erő-dominanciára épülő kultúra alapjait. Az itt élő népcsoportok társadalma agresszív patriarchátussá alakult át, amely az erőszak alkalmazására épített. A korábban nagy területeken szétszórt népek vándorlásának a célpontja a két termékeny folyóvölgyre (Nílus, valamit a Tigris és az Eufrátesz) összpontosult. Az (elvevő) ember egy olyan megváltozott kóros elmeállapotba került, mely az ego robbanásával (the ego explosion), a rémuralom, a hadviselés, a kriminalitás és egyéb civilizációs kínok megszületésével járt.

Conclusio: Sem a világegyetem központja, sem a teremtés koronái nem vagyunk, és ezen túlmenően sajnálattal bár, de azt is be kell látnunk, hogy normálisak sem vagyunk. Nem lehet tehát csodálni, hogy egy olyan rövidlátó mechanizmusokra építő világban élünk, ahol a bolygó lakósságának mintegy 90 százaléka a fennmaradó elit pszichopata igényei (lásd gazdasági növekedés) kielégítése érdekében létezik, szenved, gürcöl.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s