Hohe Wand (Kleine und Große Klause)


A kb. négyórás túra Dürnbachból, a már évekkel ezelőtt bezárt (ehemalige) Nazwirt nevű vendéglő melletti parkolóból indul. Itt mindjárt könnyen el lehet véteni az út kezdetét, ugyanis a Hohe Wand irányába vezető keskeny és kaptatós ösvény az országút átellenes oldalán, a buja vegetáció mögött búvik meg. Célom a Kleine Klause szurdok, mely a plató tetejére visz.

A szorosban a szokásosnál valamivel nagyobb odafigyelés szükséges, ugyanis egy meredek sziklafalon kell feljebb jutni. A fejem fölé meredő sziklafalba vert sikamlós felületű U-vasak és fogódzók segítségével mászom. Már-már azt hiszem, erre a madár se jár, mikor gyerekhangok ütik meg a fülem. Egy hegymászó család edzi ötéves forma ikreit. Az apuka fent biztosít. A kötél végébe lenn becsatolja magát a gyerek. Az anyuka követi. Ezt megteszik háromszor, fel és le. Nem várom meg a procedúra végét. Egy alkalmas helyen kikerülöm őket.

A heveny kalóriaégető kapaszkodásnak gyönyörű napfényes panoráma a gyümölcse. A csúcson (Waldeggerhuas 1004 m) szokás szerint beiktatok egy pihenőt és pótlom a folyadékvesztést. A kékkel jelzett erdei úton érem el a Disznóárkot (Saugraben). Innen folytatom az ereszkedést a Große Klause szurdokon át. Itt ugyan több sziklafal is utam állná, ha nem lennének rendes vaslétrával ellátva.

Szóval ez a túra még nem minősül hegymászásnak, de már itt-ott tarkítják ilyen jellegű elemek is. Annak, aki már megmászta a Mt. Blancot, tök unalom, viszont aki még soha nem próbált saját erőből függőlegesen felfelé (utána meg lefelé) kapaszkodni egy sziklafalon, annak egész érdekes kihívás.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s