Mönichkirchen-Mariensee egy inkább totális kezdőknek való kisebb síterep. Különösen igaz ez a mönichkircheni ágra, amelyen a pályák többsége már-már álmosítóan unalmas, alig-alig lejt. A fenti pirossal jelölt részek sem gatyarohasztó vörösek, ráadásul még rövidek is. Alig lendülnél bele, máris kiérsz a gyerekekkel és ekéző elsőnapos síelőkkel telített lankára. Vigyázat! Haladók és profik a Mariensee irányába lejtő ágon fogják magukat jobban érezni. Ez a szakasz elég hosszú és elég gyors ahhoz, hogy némi élvezet vegyülhessen a síelésbe. Mivel a mönichkercheni rész nem alternatíva, elég hamar meg lehet unni, különösen akkor, amikor olyan áldatlanok a körülmények, mint amilyenek a tegnapiak voltak.

A tények igazolják mindazokat, akik úgy hiszik, a világ ki van fordulva sarkaiból és rohamlépésekben halad egy szingularitás felé. Miközben rekordot döntő, évszázados hó hullott Karintiában és Tirolban, addig északon 20 fok közeli tavaszodás indult be. Csak hogy kidomborítsam, tehát északon, azaz az Alpok általában is zordabb oldalán legalább 20 fokkal melegebb van most, mint délen, ahol hóviharok tombolnak. A tegnapi meteorológiai jelentés szerint Ausztriában utoljára 1914-ben hullott ekkora hó, de akkor a többi tartományban nem csiripeltek a madarak kikeletet.

Ha mínusz öt fokban eső áztat, akkor az azért mégiscsak rendhagyó dolog. Pont ilyen volt a tegnapi kiruccanásunk is Mönichkirchenbe. Egyszerűen csak sízni akartunk és nem volt szándékomban az emberiség globális problémaival foglakozni. A Stuhleck nem volt alternatíva, ugyanis a felső szakaszok, a Weißenelfbahn és a Steibachalm a viharos főn miatt a hétvégén nem üzemelnek. Mönichkirchenben még úgysem jártunk, nosza, tegyünk tehát egy próbát.

Mönichkirchenbe még pénteken is porhóval csalogatták a népet, na meg azzal, hogy minden lift és pálya nyitott. Az időjárás jelentés tüzetes elemzése is (lásd a képet) Mönichkirchent egy közeli jó alternatívának tüntette fel, mert a még mínusz fokokkal kecsegtető, hidegebb, déli áramlás az útjába talált esni. Eszerint a hóhullás határa 200m tengerszint feletti magasság. Lévén a sílift völgyi állomása 1000 méteren, előre örvendeztünk némi lágy hópihehullásnak.

Ennyit az elméletről. A Mönichkirchenbe vezető kaptatós útszakaszon még úgy tűnt, egy álombeli téli világba csöppenünk. A jégbordás út két oldalán felsorakozott fákat vastag hó köntösbe öltöztette az elmúlt napok havazása. A hőmérséklet is megfelelt az előre jelzetteknek. Mínusz öt fokot mutatott a fedélzeti hőmérő. A valóságba akkor lettünk visszapofozva, amikor eleredt az eső. Illetve hát erre utaló jeleket már akkor is észrevettünk, amikor beültünk a síliftbe. A vasszerkezet ugyanis sírt. Tényleg! A trópusi párás levegőből a hideg vaskonstrukción annyi pára csapódott le, hogy mire kiszálltunk a hegyi állomáson, már csurom vizek voltunk.

A hegycsúcsra vivő második sílift sűrű, tejszerű ködbe utaztatott. Vagy inkább egy olyan túltelített trópusi párába, amihez hasonlót még tapasztaltam. A látótávolság helyenként öt métert sem tett ki, miközben az alulról, a hidegebb zónákból érkezettek ruházatán esőszerűen csapódott le a nedvesség.

A síelés ezen a felső szakaszon úgy működött, hogy kiszemeltél magadnak valakit előtted, akinek a sötét foltját követni lehetett, aki szintén valaki más előtte haladó sötét foltját követte, és így tovább. Közben többször is meg kellett állnom, hogy letörölgessem a sí szemüveget ellepő vastag kondenz cseppeket.

Nem tudni, túléli-e Mönichkerchen a hétvégi déli áramlás pusztítását. Mint megfigyeltem, a hóágyúk táplálását szolgáló mesterséges rezervoárok szinte üresek, amin nem lehet csodálkozni, hiszen három napig egyfolytában ágyúztak az elmúl héten, hogy újranyithassanak. Itt-ott azért még kotyog bennük némi víz. Ha most a terep leolvad, nincs esély ugyanennyi mennyiségű hó újragyártására.