A Schneeberget többé-kevésbé igazi hegymászással meghódítani kívánók egyik legkedveltebb útvonala a Felső-Herminensteig. Kevésbé ismert, hogy az Északi-Grafensteigről induló ösvénynek létezik egy érdekesebb variánsa is, az Oktobergrat. Túrakalauzok mindezidáig nem említik és ritka az olyan térkép, amelyen be lenne rajzolva.
Az Oktobergrat elnevezés a http://gipfeltreffen.at fórum Manfred1110 alias alatt regisztrált levelezőjétől származik, aki 2006-ban ismertette először. Mivel a Schneidergraben másik oldalán a Novembergrat fut, úgy gondolta elég kézenfekvő az ösvényt Oktobergratra, vagy mint említi, Dezembergratra keresztelni. Az utóbbit aztán elvetették, illetve ilyen néven senki sem említi a továbbiakban.
![]() |
![]() |
A nyíllal jelölt helyen kell elhagyni a Grafensteiget. Lila karika X a jellegzetes sziklaformáció helye (jobboldali kép). Piros nyíllal a Herminensteig klasszikus vonala van kihangsúlyozva. |
Az Oktobergrat legfeljebb 45 perces mászás (1/1-) után egyesül az eredeti Herminensteiggel. A Felső-Herminensteig viszont legalább 1+/2, a kulcspontja pedig szerény véleményem szerint akár 2+ is megvan.
Az Oktobergrattól szeplőtlen sziklamászást elvárni nem szabad. Bár lényegesen élvezetesebb a Herminensteig töszomszédságban futó bevezető szakaszánál, de még így is bővelkedik a kellemetlen, tipikusan vöröslő, morzsalékkal hintett szakaszokban. A legrázósabb a megközelítése. Ha északról érkezünk a Grafensteigen, tehát a Schneidergraben irányából, akkor még jóval a hivatalosan jelzett Herminensteig előtt, az erdőből kilépve, a fényképen látható jellegzetes sziklatoronynál kell elhagyni a Grafensteiget. A kisebbfajta kölavinákat kioldva, meredek kaptatón kell felfelé evickélni és az első immár alaposan megkopott piros pontjelzésre lelni.
A piros pötty tehát a légvonalban számított sziklatorony csúcsa felett található egy a Grafensteigre néző nem túl magas függőleges sziklafalon. Lentröl sajnos nem kivehető. Innentől számítva a halvány, piros pontok jól követhetőek, ámbátor a megviseltségüknek köszönhetően sokszor csak akkor tűnnek fel az utánuk kutató szempár előtt, amikor már elég közel vagyunk. A jelzések tehát nem rikítnak és nem is kiabálnak messziről, mint a Herminensteigen.
A mászás tulajdonképpeni élvezetesebb része a Herminensteigre összpontosul, illetve ezen belül is a kulcspontra és az azt követő részekre. Itt majdnem minden felszökés megkívánja a kezek aktív használatát. Túrabotoknak itt tehát helyük nincs.
A Herminensteigből kilépve átellenben azonnal látogatásra invitál a Waxriegel. Nem is hagyom ki, hanem gyorsan felkaptatok a keresztig, majd ugyanilyen hirtelenséggel leszaladok a másik felén, hogy a Damböckhaus mellett elhaladva nekiveselkedjem a Fischerhüttehez felvezető ösvénynek. A már számtalanszor bejárt út nem is lenne említésre méltó, ha történetesen nem szolgálna egy kis fűszerrel. A turistaház alatti rész még most, június vége felé is egy-két méteres olvadozó hó paplannal van borítva. A menedékházhoz egy kitaposott „hókuloár” vezet. A bizonytalanabbak kedvéért egy mászókötél is ki van húzva, esetleges kapaszkodás céljából. Éjszakai fagyok esetén, hágóvas nélkül nehezen járható. A friss hó pép leküzdése viszont gondmentes.
Lefelé a Fadensteiget választom. Még frissek a téli hágóvasazás emlékei, kíváncsi vagyok, tehát mit nyújt a pálya hó és jég nélkül. Gyorsan konstatálom, hogy nem túl sok élvezetet. A legmeredekebb szakaszokon, sziklát fogva könnyebb a lejutás, mint a csak félig-meddig lejtő, de alattomos görgeteggel jócskán felszórt terepen. Bizony mondom, hágóvassal a nagy fehérségben könnyebb dolgom volt felfelé, mint most lefelé.
Különösnek találtam, hogy hazaérve egy ismeretlen forrású, rettenetesen nagy fáradtság telepedett rám. Lecsutakoltam magam és azonnal ágynak dőltem, majd cirka 12 órát aludtam. Pedig hasonlóan igényes túrák egész sorát tudhatom már magam mögött, de egyetlen után sem dőltem ki ilyen határozottan.