A Nagy-Vadtaréjon (Großer Wildkamm)


A stájerországi Hohe Veitsch tőszomszédságában található szilaj Großer és a Kleiner Wildkammon át vezető ösvényt, előző híradásom érintettjéhez hasonlóan, hiába keresnénk a túrakalauzok jegyzékében. Leginkább csak hegymászó-fórumokon (http://gipfeltreffen.at) olvasható ezzel kapcsolatos beszámoló. Már 2012-es őszi ott jártamkor szemet vetettem a kitett hegygerincre, de a jeges koratéli viszonyokra való tekintettel, elhalasztottam a kalandot. Nos, tegnapra sok napsütést és csak enyhe szellőt ígértek a felhők járásának tudói. Ez utóbbi, mint majd kiderül, a sikeres kaland különösen fontos feltétele.

 Wildkamm_2D  Wildkamm_3D

 WildkammProfile

A táv (Niederalpl Pass, Rothsolalm, Teufelssteig, Hohe Veitsch, Meranhaus, Großer Wildkamm, Kleiner Wildkamm, Sohlenalm, Niederalpl pass) cirka 19 km, 1200m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Nyitány

A változatosság kedvéért most nagyobbacska kerülővel közelítem meg a Veitsch masszívumát. Mint a fenti profilból is jól kivehető, az út itt felér egy idillien kellemes sétával, mely helyenként szép fenyves erdő mélyén, máskor meg széles erdei úton halad. A kihívások a Rothsolalm feletti útkereszteződésben (Nikolokreuz), az Ördögösvénnyel (Teulefessteig) kezdődnek.

Első csúcsostrom – Hohe Veitsch

Az elnevezés nem sok jóval, kecsegtet, ezért a szokásosnál éberebb vagyok, de csalódom, mert az ördögi jelző javarésze a kaptató helyenként egészen embert próbáló meredekségén alapszik. A jelzett turistaút annak ellenére sem kitett, hogy mélységes kilátásokkal kápráztatja el a rajta közlekedőket. Jó kondival alig egy óra alatt el lehet érni a Veitsch füves platóját, majd legfeljebb további 15-20 perces séta szükségeltetik a majdnem kétezres csúcs (Hohe Veitsch) eléréséhez. 

A csúcskereszt tövéből a Meran grófról elnevezett menedékházba ereszkedem, ahol megtörténik a testi tartalékok szükségszerű feltöltése. Lassan kezdek lázban égni, mint általában, amikor valami ismeretlen jellegű, nem kifejezetten egyszerű kihívás előtt állok. Tudom, hogy a Wildkamm megmászása nem tartozik a világrengető teljesítményekhez, de számomra mindenképpen vadi új tapasztalat.

Előkészület

A menedékházból nyugodt tempóban felbandukolok hát a Veitsch északi szélére, majd leereszkedem a Gingatz- mezőre (Gingatzwiese). Itt egy kiterjedt és áthághatatlannak tűnő törpefenyő rengeteg akadályoz meg abban, hogy egyenesen a Wildkamm felé vegyem az utam. A Gingatzwiese útkereszteződésben Rodel irányába indulok, ugyanis előző utamon megfigyeltem, hogy innen nyílik egy átjáró. Rendre meglelem a keresett ösvényt és kiérek a tulajdonképpeni Gingatz-mezőre, ahol nagy megelégedésemre egy jól követhető csapást találok. Az összecsukott túrabotokat a hátizsákomra erősítem. Mászásra készülök. Még néhány nagy korty a tömlőmből és szívdobogva nekivágok a nagy ismeretlennek.

Wildkamm
Pillantás a Großer Wildkammról a Hohe Veitsch felé (a képen kissé balra a sziklás gerinc egy része) 

Második csúcsostrom – Großer Wildkamm

A kedvező idő és vasárnap ellenére is egyedül vagyok. Az első szakasz egyszerű meredek kaptató egy füves dombháton a Wildkamm legelső taréjára. A kihívások csak ezután következnek. Kissé összerándul a gyomrom az elém tárulkozó látványtól. Sziklás, nyers és keskeny hegygerinc, kétoldalt iszonyú mélységekkel szegélyezve. Sziklamászás következik, 1/1+ a feltehető maximális nehézség, de a kitettség miatt ezt megterhelőbbnek élem meg.

A sziklák fogása érdes, éles. Nyoma sincs kopásnak, gömbölyödésnek mint a gyakran koptatott ösvényeken. Valahol két sziklataréj közt kell egy valóban késélnyi szélességű szakaszon átegyensúlyozni magam. Nem nézek a mélybe, csak a keskeny sávon tartom a szemem. Ez jól megy. Aztán egy más taréjról kell lemászni, majd egy mélyebb bevágást áthidalva a következő sziklatoronyra felszökni. A fejembe zsong Robert Rosenkranz útmutatása, miszerint nem ajánlatos oldalazva a törékeny sziklaperemekre kitérni, hanem jobb toronyiránt középen maradni és átmászni a kidudorodásokat („am besten immer drüberklettern, nicht in die brüchigen Flanken ausweichen”).

Egy-egy karcsú sziklakalapon átkelve valóban újszerű élményekkel gazdagodom. Tudniillik a mélység nemcsak jobbról és balról kerít be, hanem előttem is és mögöttem is tátong. Ferratákon jó érzés, biztonságérzet egyik fontos feltétele, hogy a köldökzsinórral össze vagy láncolva a drótkötéllel. De itt csak lebegsz ég és föld között.

Az utolsó, a csúcsra vezető taréj ismét füves hegygerinccé szelídül, sziklamászás nélkül lehet felszaladni rajta. Valóban sietek, hogy végre fent legyek. A csúcs a jellegzetes kicsiny kereszttel viszont újra biztonságot adó, széles, kiterjedt füves platform. Kifújom magam és készítek néhány felvételt. A Rauher-Kamm (Ötscher) hasonló, de jóval hosszabb ám nem ennyire kitett. Csak azért említem, hogy legyen viszonyítási alap.

Wildkamm3
Pillantás a Großer Wildkammról a Kleiner Wildkamm felé

Völgybe ereszkedés

A továbbiakban, a Kleiner Wildkamm irányában majdnem egészen rendes turistaút következik. A sziklamászásnak vége. A továbbra is jól látható nyomot kell csak követni, mely a Kleiner Wildkamm északi szélén található mezőbe torkollik. Itt sajnos eltűnik a kitaposott út szalagja, és aki nem olvasta a fórum híreit, most tanácstalanul nyújtogatja a nyakát a merre és hogyant illetően. Én viszont jól emlékszem alice58 és mások útmutatására, miszerint fatörzsekre pingált halványpiros meg sárga jeleket kell keresni, melyek levisznek a Sohlenalmra. Némi téblábolás után valóban meglelem az első halványsárga csíkot egy fa törzsén, majd egy más sárga pöttyöt egy további fán. Ezután már újból ösvénnyé formálódnak a nyomok. Egy nagysugarú jobbra tartó kanyar után fordul az út ismét balra, a Sohlenalm felé.

Morfondírozás – utózöngék

Megjegyzem még, hogy eredetileg fordítva terveztem bejárni a Vadtaréjt, azaz lentről, a Sohlenalmról indulva. Úgy gondoltam, jobb mihamarabb túl lenni a vállalkozás rázósabb részén, és egy élvezetes, nyugodt ereszkedéssel zárni a kalandot. Később szöget ütött a fejemben, hogy némi kivételtől eltekintve szinte valamennyi beszámoló fentről-lefelé, azaz a gerinc dél-északi irányú bejárásról szól.

Elvileg persze hegynek felfelé jobb a meredekebbjét megejteni és a lankásabbnak ígérkező lejtökön lefelé jönni. Ez a logika itt is alkalmazható, csak kicsit inverz módon. Tudniillik a mászás a “fenti” Gingatzwiesen kezdődik cirka 1700 méteren és rendesen tör 1900 felé. A kitett sziklamászás tehát a Großer Wildkamm déli taréjrendszerére összpontosul, amit szerintem jóval megterhelőbb a fordított irányban, lefelé, azaz a Gingatzwiese felé leküzdeni.

A Wildkammal kapcsolatos összefoglalandó tanulságok pedig így szólnak:

  1. Technikalilag előnyösebb dél-északi irányban, a Gingatzwiese felöl bejárni
  2. Nem kifejezetten tanácsos erős széllökések alkalmával belevágni (tényleg lefújhat vagy megbillenthet a gerincen) 
  3. A mászás nem nehéz, de kitett, ezért fajtája válogatja, megterhelő lehet a pszichének 
  4. Sziklát fogni kizárólag a Großer Wildkamm csúcsáig vezető szakaszon szükséges
  5. A Kleiner Wildkamm végéből a Sohlenalmra keresd a piros/sárga útmutatókat
Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s