A Katrinra vezető hasonnevű ferrata nem szerepelt a teendőim hosszúra sikeredett listáján. Mivel a Postalmklamm a tőszomszédságában található, egyszerűen csak kínáltatta magát. Egy aránylag rövid és könnyebb B/C Klettersteigről van szó. Hogy éle is legyen a dolognak, valamiként paprikásabbra és pikánsabbra akartam főzni. Ez “pompázatosra” sikeredett.

A táv (Bad Ischl, Bilderweg, Katrin, Katrinalm, Bad Ischl) cirka 10.5 km, 1130m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A kötélpálya völgyi állomásában parkolok, de lemondok a kabinos lift szolgálatairól és túrbotokkal a kezemben veselkedem neki a beszállóig leküzdendő cirka 1000m szintemelkedésnek. A kaptatón 30 fok körüli gatyarohasztó hőséggel küszködöm és képtelen vagyok olyan gyorsan és annyit inni, mint amennyi folyadékot izzadással elvesztek. A homlokpántomat háromszor csavarom ki, valamennyi alkalommal egy-egy pohárnyi verejték áztatja a földet.

A felvonó hegyi állomása alatt 10 percnyire ágazik el a beszállóhoz vezető, nem kis odafigyelést igénylő alpesi ösvény. Rossz nyelvek szerint az út nehezebb, mint maga a Klettersteig. Ez nem teljesen valótlan állítás. Kézzel is sziklát kell fogni a véget érni nem akaró kaptatók és ereszkedők láncolatán. Minduntalan gáncsot vető gyökerek és csúszós, sáros szakaszok nehezítik a haladást. Ragyog a nap, csöpög a tarkómról a verejték, mintha csak zuhanyoznék.

Mire elérem a beszállót, valószínűleg dehidratált állapotba kerülök, amit még sajnos nem veszek észre. Pihenni sincs kedvem, pedig legalább 10 prcnyi erőgyüjtés jól jött volna. Aztán nem is csoda, hogy a tulajdonképpeni könnyű ferrata megleckéztet. Snájdig könnyedséggel szökkenek a csúcs felé mint egy zerge (egy D/E-ken nevelkedett kletterezönek ez egy semmiség), aztán úgy cirka 10 méterrel a cél alatt, amikor már látszik a csúcskereszt, teketória nélkül begörcsöl jobb combom belső része. A kereszt tövében kíváncsi népek nézelődnek és bámulnak. Utolsó lélekjelenlétemben valahogy még sikerül egy szikfal árnyékába behúzódnom, hogy senki se lásson és üvöltenék a görcsölő fájdalomtól.

Tudom, mit kell tennem. Próbálok rendesen ellen-feszíteni és némán tűrök, mint egy indián. Nagy vehemenciával kiszippantom tömlőm maradék félliternyi elektrolit italát és hirtelen, ahogy jött, úgy szűnik az örökkévalóságnak tűnő két-háromperces görcs. Próbálgatom a combomat, de tényleg vége. Mosolyogva lépek elő a szikla mögül, és folytatom az érkezést, mintha misem történt volna. Vajon mit gondolhatnak a nézelődő ceprek? Mit csináltam oly sokáig a szikla mögött? Már csak néhány sziklalépcső és fenn vagyok. Érdekes, hogy nyoma sincs az előbbi incidensnek. Még a kerszet talapzatára is sikerül könnyedén felmásznom.

Csúcsfotók következnek, majd egy kaptatón át (amit szintén simán leküzdök) ereszkedés következik a felvonó hegyi állomásáig. Itt pihenek és pótlom a folyadékhiányos tartalékaimat. Nem tágítok viszont, és nem vitetem le magam a kötélpályán, hanem felfrissülve gyalog indulok a völgybe. Lefelé soha sincs problémám, csak a térdemet kell óvni. Támaszkodom is gyakran a túrabotjaimra. Szerencsére eseménytelenül érkezem vissza parkolóba. Na, bumm! A meleg idő ismét kifogott rajtam. Ezt a kaptatót, illetve a hőséget valszeg alábecsültem.

		Katrin VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL