Postalmklamm


A Postalm vadregényes, mély szurdokába épített Klettersteig a hosszúra sikeredett teendőim listáján (The ToDo List) dobogós helyen szerepelt, ideje volt tehát, hogy ki legyen pipálva. Három napot töltök aktív üdüléssel a gyönyörű Salzkammergutban. Tudvalevő, hogy a vidéken három osztrák tartomány osztozik, és a határok önkényesnek tűnő kimérésével, sohasem lehet tudni, hogy Salzburgban, Felső-Ausztriában vagy Stájerországban járunk. A Postalm Salzburg tartományban található.

 Postalmklamm_2D  Postalmklamm_3D
 A táv a Rußbach patakot vezető Postalm szurdokban cirka 6 km, 430m szintemelkedés, bruttó 3:45 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Előjáték

Még az autópályán járok, amikor a délelőtti órákban heves zivatar szakad a Wolfgangseere és környékére. Amikor megérkezem, ebből csak annyit veszek észre, hogy az utak nedvesek. A Klettersteig parkolójába szűk alpesi út vezet. A vámot szedő hölgytől (ami 5€) érdeklődöm az időjárás felöl. Szokatlanul erős zivatar tombolt még az imént, mondja, de délutánra már 30 fokot jósolnak. Na, tessék, micsoda mázlim van! De még nem sejtem a következményeket.

A ferratázóknak szánt parkolóban három autó szunyókál, két cseh meg egy hazai. Miközben beöltözöm, még két gépkocsi érkezik. Úgy látszik, a vihar után elcsendesedett egek, csalogatják rendesen a hegy szerelmeseit.

Kétségek folytagatásában

A Klettersteig beszállójához óvatosan ereszkedem egy, az iménti felhőszakadástól teljesen feláztatott meredek lejtőn. Minden csöpög, cuppog, csúszik a nedvességtől. Ez nem jó ómen, gondolom. Minél közelebb érkezem a szurdokhoz, annál jobban hűlnek vérmes kedélyeim. Amikor a Rußbach patakon átívelő első ingadozó függőhídhoz érkezem, már a teljes bizonytalanság szélére sodródom kalandom kimenetelét illetően. Próbálnám valahogy letisztítani a bakancsom talpára ragadt sarat, de egyszerűen nincs mesze földön semmi, ami ebben segítségemre lehetne. Nincs is értelme, hiszen egyetlen lépés, és máris cuppogó sárban landolnék ismét.

Kulcsátkelés

Vállalkozásom kulcspontja az átkelés az első lengőhídon. Nem azzal van baj, hogy hosszú és kileng. Nem is azzal, hogy vad mélység felett vezet. A baj ott van, hogy a sikamlós pallókon elcsúszom. A szokásosnál is erősebben markolom a biztosítást szolgáló felső drótkötelet, de érzem, amint a csúszó-súrlódási együtthatóm a nulla felé közeledik. Két-három borda után visszatolatok és megpróbálom a hídfőlábként szolgáló vastag fatörzsben kiverni a bakancsomból a sarat. Újra indulok. Lesz, ami lesz. Elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy ha lecsúsznék, megtartsam magam a karjaimmal, na, meg aztán minek van a kantár.

Szerencsémre a híd közepe felé a pallók egyre szárazabbak, az átkelésem egyre biztosabb. A máris teljes erőből ragyogó napsütés percek alatt csodákra képes. A túloldalon kezdődik a tulajdonképpeni Steig, a bejárat a sötét és mély szurdokba. Az állapotok ismét elbizonytalanítanak. Gyakorlatilag egyetlen lépést sem lehet a kisiklás veszélye nélkül megtenni. Megtropanok és gondolkodom. Na, ez nem jó jel, a tétovázás. Azon morfondírozom, hogy másnapra ragyogó napsütést és remek, száraz időt ígérnek. Majd újra jövök. Még rálátok a függőhídra, ahogy így elméleteket gyártok. Észreveszem, amint egy kisebb csapat megkezdi a lélekvesztő átkelést. Eltart majd egy jó darabig. A visszaút blokkolva! Ez választ és pontot is tesz minden nyitott kérdésre.

A szurdokban

A szurdok átellenes falán araszolok már. A drótkötél is csöpög a víztől, így a kletterező kesztyűm percek alatt egy loncs. Fentről kisebb nagyobb vízesések csobognak a nyakamba és nem sokkal később már nem lehet tudni, hogy az verejtéktől, avagy a szurdokban hulló, permetező esőtől vagyok elázva. De ez így van jól. Feltehetően itt még hosszabb szárazság után is hasonló viszonyokra lelnek a kalandot keresők.

A második átkelés a szurdokon, egy kétszálas drótkötélhídon mintaszerű. Nem kell kicsúszástól tartani, mert az alsó drótkötélbe beakasztom a bakancsom sarokrészét, ami ily módon jól tart. Hosszú és vastag kenderkötelek lógnak egy felsővezetékről. Nem igazán tudom és értem mi a szerepük.

A harmadik átkelés a túloldalra, a Gattsprung, külön figyelmet követel. Mint a neve is mondja, ugrani kell. Csak egyetlen felsővezeték köti össze a szurdok két falát. Bár a szakadék itt a legszűkebb keresztmetszetű, mégis egy lépés rövid az áthidalásához. Némi stratégiát kell kidolgoznom, a legoptimálisabb átkelés érdekében. Egy-egy szemközt a sziklába vert vaskengyelnek köszönhetően a táv néhány centiméterrel rövidebb. Mélyen kihajolok a szakadék fölé, mindkét kezemmel markolom a drótot, amibe természetesen be van kattintva a kantárom. Lassan nyújtózom a derekammal a túloldal felé, majd amikor elérkezettnek látom a pillanatot, elrúgom magam a vaskengyelből és lendületből érkezem a szemköztire.

A Spiegel (tükör) elnevezésű harántolás jön, majd ereszkedés a negyedik átkelést szolgáló lengőhídhoz. Ez az egész túra legszebb része. Már látszik a szemközti, napsütötte Karstquellenwand (Karsztforrás fal). Nevét meg nem hazudtolva egy kristálytiszta vízesést vezet bele a szurdokba, mely pontosan az említett negyedik híd mellet zúdul alá a mélybe. A negyedik átkelés már rutinszerű. Következik a legigényesebb mászás, hivatalosan C/D, de nekem ez túlzónak tűnik.

Gamsleckenwand, a hab a tortán

A fal leküzdésével véget ér a tulajdonképpeni szurdoktúra. Néhány perces gyaloglás következik egy ugyancsak sáros és meredek erdei ösvényen a Gamsleckenwand tövéhez. A Gamsleckenwand a túra legnehezebb szakasza. D besorolású mászást mégsem vállalhatok ilyen cudar cuppogós sárban. Lelkileg tehát kezdem beállítani magam a menekülést biztosító kitérőút kényszerű használatára.

Aztán a legnagyobb meglepetésemre a Gamsleckenvand csontszáraz. Nem hiszek a szememnek! Meg is tapogatom hitetlenkedve a sziklát, kutató tekintetemmel végigpásztázom a drótkötél alulról belátható vonalát, de nincs kétség, ez tényleg csontszáraz. Miközben egy négytagú cseh csapat vizslatja a néhány lépésnyire található F nehézségű beszállót, akasztom a karabinereket és nekivágok.

A mászás ténylegesen D a javából. Érzem, ahogy a fal intenzíven szopja, szívja belőlem az erőt. Igazi karizomszaggatás a javából! Az első szakaszon nincs pihenésre alkalmas pozíció, lendületesen sietek hát elérni a fal közepe táján található A/B szakaszt. Még mielőtt nullára csökkennének energia-akkumulátorom tartalékai, elérem a pihizésre alkalmas posztokat. A nehezén túl vagyok. Még ugyan jön egy rendes D szakasz, de ez jóval rövidebb a bevezetőnél.

A fal tetején séta következik sima terepen az utolsó attrakcióhoz. A Rußbach patak egyik bővizű mellékágán átívelő kétszálas drótkötélhíd zárja a Klettersteiget. Jóleső megelégedettséggel jutok ki az aszfaltútra, hogy visszatérjek a parkolóba. Az ösvény hamarosan elhagyja a forgalmas utat és az erdőben visz. A turistaút itt túlnyomórészt sziklás alapzatú, melyet több helyen tisztavizű hegyi patakok kereszteznek. Egy ilyenben le is csutakolom magam, és még a bakancsomat is tisztára mosom. Így kiglancolva érkezem vissza az időközben szépen megtelt parkolóba.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s