Amit még a Grete Klingerről tudni érdemes


A túráim előkészítése során anyagot gyűjtök. Nem árt eleget tudni a helyről, ahová megyünk. Különösen fontos tisztában lenni a terep adottságaival egy szükségből adódó visszavonulás esetén. Van-e valós lehetőség, mondjuk egy fenyegető zivatar elől, a lehető leggyorsabban elhagyni a taréjt és visszatérni a völgybe?

Böngészésem során akadtam a Stájerországi Hegyi Mentők beszámolójára. Az idei júliusban egy csapat hegymászó becserkészte az Eiblschlucht (lásd a képen pirossal karikázva) elnevezésű árkot, ahonnan szinte évi rendszerességgel kell kimenteni az odatévedt, elcsigázott túrázókat. A Vordenberger Zinken tetejéről ugyanis,az útvonal hamis látszatot kelt, könnyű völgybe-visszajutást igér. A valóságban az eleinte még csalogatóan lankás füves hegyoldal egyre meredekebbé válik, majd összeszűkül, szakadékot formál, és meredek párkányokra vezet, ahonnan csak sziklamászói technikával és az ehhez szükséges felszereléssel lehet továbbjutni.

A hegyi mentők kifejezetten figyelmeztetnek mindenkit, hogy óvakodjanak és maradjanak távol ettől az ároktól. Szerintük már az is jobb, ha még egy hegygerinccel feljebb másznak a bajba jutottak és onnan ereszkednek egyenesen a Krumpenalmra. Az sem leányálom, de összehasonlíthatatlanul jobb, mint az Eiblschlucht. Sajnos ezzel a menekülőúttal kapcsolatban nem szolgálnak pontosabb információval. A legjobb megoldás mégis a Rottörl elérése és a Krumpenalmra vezető jelzett út használata.

Eiblschlucht

Egy tavaly megtörtént eset

Nem tervezte meg jól a túráját az a páros, aki 2013 júliusában 13:00 órakor, tehát elég későn (bár nyáron még sokáig van világos) indul el Hirnalmról azzal a céllal, hogy elérik a Reichenstein vendégházat és az éjjelt majd ott töltik. Sajnálatos módon nem elég felkészültek és csak lassan dolgozzák fel a Vordenberger Mauern taréját. Teljesen kimerülten érkeznek a lankásabb Vordenberger Zinkenre, ahol egy újabb, 2000m fölé vezető kaptató vár mindekire. Itt már képtelenek tovább menni és 18:30-kor (azaz 5:30 óra elteltével. Megfelelő felkészültség és erőnlét esetén már a Rottörlön túl, a Reichensteinhütte közelében lehettek volna) elhatározzák, hogy megpróbálnak az Eiblschluchton át visszatérni. A meredek sziklapárkányokig érve viszont belátják, hogy csapdában vannak és 21:45-kor értesítik a hegyi mentőket, akik 1200m magasságból kötélhágcsók segítségével biztosan eresztik le őket a völgybe.

2014 Augusztus 30.-án szombaton

Csak egyetlen nappal az után, hogy Cirmivel a Grete Klingeren jártunk, öt túrázó, köztük három szlovák, a késő délelőtti órákban elindul a Barbarakreuz érintésével a Fahnenköpfl felé. Aznapra hidegfront érkezését, heves esőzést jeleznek a meteorológusok. Egyértelműen nem túraidő. Mi Cirmivel éppen kávét szürcsölgetünk és élményeinket meséljük. Akinek van némi sütnivaló esze, inkább otthon marad. A csapat erőnléte sem felel meg a Grete Klinger követelményeinek, minek következtében 6 órára van szükségük a Vordenberger Mauer sziklás taréjának a leküzdéséhez (v.ö. mi 6 óra elteltével már a Reichensteinen voltunk). Közben elered az eső és beáll a szürkület. Esélytelennek látják a továbbhaladást. 19:30-ra kiérnek a Vordernberger Zinkenre, ahol megszületik a végzetes döntés. Balra egy lankás lejtő vezet vissza a völgybe, az Eiblschlucht. A gerincről nézve úgy tűnik, alkalmas a gyors visszavonulásra. Fatális tévedés. 19:57-kor megakad a csapat. Ömlik az eső, mintha dézsából öntenék. Az egyre meredekebb árokban képtelenek tovább ereszkedni és értesítik a hegyi mentőket. Egy tízfős csapat indul a bajbajutottak segítségére. 23:00-ra elérik őket és valamennyi túrázót sikeresen szállítanak le a völgybe. Hajnali 2:10 –kor fejeződik be a mentőakció.

2014-08-29_GreteKlinger
Grete Klinger aug 29. péntek
2014-08-30_GreteKlinger
Grete Klinger aug 30. szombat
Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s