Mennyi pihenés szükséges egy olyan megerőltető túra után, mint mondjuk a Grete Klinger-Steig? Ha a bruttó 10 órás időigényből illetve az ebben foglalt nettó 8 óra aktív mozgásból és 1700 méter szintemelkedésből indulunk ki, akkor ez egy kb. 80-85 kilós egyén esetén óránként legalább 500-600 kilokalória elégetését jelenti. Az össz-energiaszükséglet tehát egy ilyen túra során elérheti, söt meghaladhatja a 4000 kilokalóriát.

A http://www. fitforfun.de weboldal három különböző intenzitású túrát hasonlít össze (lásd alábbi kép). Az könnyű (A) és a közepesen nehéz (B) túra 2 órás, míg a nehéz (C) három és egynegyed órás. Az alábbi táblázat első sorában az össz-szintemelkedés, a második sorában a szintcsökkenés, míg az utolsó előtti sorban az átlagos óránkénti energiaszükséglet van feltüntetve. Az utólsó sor az óránként elégetett zsírokra vonatkozik, azaz  a különbség szénhidrát forrásból van táplálva.

Testünk legfeljebb 1400-2000 kcal szénhidrát tartalékolását teszi lehetővé (megj. a rendszeres tréning növeli a beraktározható szénhidrátmenyiséget is). Mivel a tudatos cukorbevitel trükkös formái (pl. maltodextrin) sem képesek óránként 200 kcal-nál többet pótolni, nagyon hosszúra nyúlt túra esetén, a szervezet egy bizonyos idő után elkezdi kannibalizálni önmagát.

Herbert Steffny, a többszörös német futóbajnok könyvéből tudjuk (Das grosse Laufbuch, Südwest Verlag), hogy maratoni távon úgy a 30. kilométer után fogynak el a szénhidráttartalékok. Nehéz túrák esetén ez kb. 5-6 óra után jelentkezik. Ilyenkor a szervezetünk a hiányzó szénhidrátokat pótlandó, először a fehérjékhez nyúl majd rögtön ezután a zsírok fokozott elégetésével szerzi be a szükséges energiát. Minél jobb formában van valaki, annál inkább égnek a zsírok és annál kevésbé sérülnek a fehérjék. Esetenként viszont nincsenek megkímélve sem az izomrostjaink sem pedig az immunrendszerünk építőkövei

Egy maratoni futóversenyen elégetett energiamennyiség körülbelül azonos azzal, amit egy nagyon hosszú és intenzív túra során felhasználunk. Érvényes lehet tehát (elvileg) az újzélandi hosszútávfutó, Jack Foster által 1974-ben kimondott szabály, miszerint ahány versenyszerűen lefutott mérföld, ugyanannyi nap pihenés szükséges. A 42.2 km maratoni táv 26 mérföldnek felel meg, tehát 26 napig is eltarthat a test teljes fizikai regenerációja. Az alábbi táblázat némileg pontosítja a fenti posztulátumot, és felsorol néhány élettani funkciót (tulajdonságot) és azt az idöegységet, amivel a regeneráció tartamát kell mérni:

Ez nem azt jelenti, hogy most hónapokig kell tördelni a kezünket, mielőtt ismét nekiiramodnánk. Minél feljebb van egy élettani funkció, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a (maratoni) megterhelést megszenvedte. Az első négy pontban foglaltak (piros) teljes mértékben szorulnak regenerációra. A narancsszínű élettani funkciók túlnyomóan, míg a kékkel jelzettek csak esetenként avagy kivételesen sérülnek

Ez azt sem jelenti, hogy a versenyről, intenzív túráról hazaérve minden mozgást kellene kerülni, hanem csak azt, hogy hasonlóan nehéz kihívásra már ne néhány nap, vagy egyetlen hét elteltével vállalkozzunk. Hagyjunk elég időt testünk lehető legteljesebb feltöltődéséhez. Aki ezt sorozatosan elmulasztja, annak a szervezete előbb vagy utóbb, benyújtja a számlát, ilyen vagy olyan formában.

Mint mondjuk nekem most (ezt így magyarázom). Kedden megfájdult a torkom és szerdán már légcsöves köhögéstől fulladtam. Csodának számít viszont az, hogy nem harapódzott el rajtam úgy a betegség, mint azt évtizedek rendszerességével, szinte menetrendszerűen megszokta. Már többször találtam említeni, hogy nálam egy szimpla torokfájással kezdődő nyavalya a szövődményeivel egyetemben legalább három hétig tart. Most vagy a vírusok támadása bizonyult gyengébbnek, vagy nagyobb ellenállásba ütköztek, hmmmm, vagy mindkettő . A hétvégén nincs túrázás, annyi szent. Szerencsére ehhez hiányzik a jó idő is, mint az elmúlt hónapokban oly gyakran.