Stuhleck, a fagyos

Legkésőbb néhány bugyuta hollywoodi filmprodukció után tudjuk, milyen érzés, ha a kísértetházban megjelenik a szellem. Hirtelen dermesztően hideg lesz, meglátszik az áldozat lehelete, aki egész testén remeg. Nos, szerintem, aki ilyet kitalált, az minden bizonnyal hegymászó lehetett, vagy legalábbis rendelkezett efféle tapasztalatokkal. Szerintem. Mert egynéhány téli kalandom alapján, egészen pontos képem van róla, hogy milyen egy találkozás a hegy szeszélyes szellemével. Tudniillik, pont ilyen. Fagyos. Dermesztő. Misztikus.

A táv (Spital am Semmering, Kaltenbachgraben, Karl Lechner-Haus, Alois Günther-Haus, Spitaler Alm, Karl Lechner-Haus, Spital am Semmering) cirka 14 km, 1050m szintemelkedés, bruttó 6:30 óra. Kékkel a hőmérséklet változása. Az útvonal semmibe vezető “farkincája” a próbálkozás, melyböl visszavonulás lett.

Január 6. ünnep és munkaszüneti nap. Menjünk valamerre! Az elérhető síterepeken valószínűleg tömegnyomor lesz, tűt sem lehet majd leejteni. Félórákat liftre várakozni nincs ínyünkre, bár ez lehetne az idény első régen várt síelése. Az időjárás jelentés Stájerországra nézve kedvezőbb. A Bergfex szerint 7 óra napsütés jut majd a Fischbacher Alpen vidékére. Maradjon hát a Stuhleck. Hótalpazzuk fel magunkat a Kaltenbachgrabenon át az Alois Günther-Hausig és ereszkedjünk le egy elhagyatottnak tűnő ösvényen mely a Hocheck érintésével Gaißschlageron át visz vissza Spitalba. Legalábbis ez lett volna az eredeti terv.

8:00 előtt parkolunk le a Stuhleck P4-el jelzett parkolójában, melyből pontosan a Kaltenbachgraben szája nyílik. A sítúrázók máris ellepték az árkot, így nyilván nem lesz magányos a kaptatás. A dolog előnye, hogy az éjjel frissen hullott hóban már van követnivaló nyom. Ez megkönnyíti a tájékozódást és a haladást, ami viszont még így is lényegesen több erőfeszítést igényel, mint egy közönséges nyári gyalogtúra.

Az árokban még szélcsend honol és a kaptatás hevében túlforrósodik a testkazán, ami azonnali hűtést igényel. Ingujjra vetkőzve is jól látható apró cseppekben hullik rólam a verejték. A Karl Lechner-Haus felett egyre jobban belemerülünk a hegyre telepedett makacs felhőbe. Ez gyökeresenen változtat az ábrán. Hamarosan felkéredzkedik a kezemre a kesztyűm, majd a pulcsim, aztán a mellényem, egy más réteg kesztyű, egy további sapka, Cirmivel mégis kezdünk jégdarabbá dermedni.

Egyre feljebb érve sűrűsödik a köd és fokozódik a szél maró ereje. Tulajdonképpen már csak az előttünk haladók távoli ködös sziluettjei szerint orientálódunk. A plató alatt a szél letisztította a havat, ezért a nyomok sem olyan egyértelműek, mint még lejjebb. Később kiérünk a menedékház alatti útra, mely karókkal jelzett, jól segíti a tájékozódást. Tulajdonképpen már látnunk kellene az Alois Günther-Haust, de körös-körbe csak a szürkésfehér köd gomolyog. A karók végül elvezetnek elsődleges célunkhoz, mely hirtelen, szinte a semmiből tűnik fel előttünk.

A menedékház színültig telt sítúrázókkal, de két helyet még találunk. Cirminek fájdalmas tapasztalat, amint fagyott ujjaiba visszatér az élet. Átizzadt gönceinket szárazra cseréljük, úgy kerekedünk fel újra. Egy fotó a bizarr csúcskeresztnél, majd ereszkedés a betervezett úton.

Megtéveszt, hogy az út első szakaszán még jól látható nyomokat látunk, amikről azt hiszem, Spitalba vezetnek vissza. Később kiderül, hogy a kulcspont-elágazásban a Pfaffensattel felé fordulnak. Amerre mi szándékoznánk menni, csak úttalan, mély, szűz hó vár. Olyan mint egy fehér útvesztő tenger. Még soha nem jártam arra. A ködös idő és a nyomok teljes hiánya egy ilyen egyébként frekventált ünnepnapon gondolkodób ejt, sőt, nyugtalanít. Valószínűleg jó oka lehet annak, ha a helyi ismeretekkel rendelkezők sem tévednek erre. Némi vívódás után meghozom a döntést. Visszavonulás! Ereszkedés a jól ismert Kaltenbachgrabenon át. Az eltévedés rizikója nem éri meg a próbálkozást. Nyáron majd felderítem az utat.

Visszakaptatunk tehát a menedékház tövéig, ahol megleljük a leágazást, amin jöttünk. Közben lassan és bágyadtan oszladozik a köd. A kék ég töredékeit fellebentő intermezzók még rövidéletűek. A Karl Lechner-Hausnál aztán a felhők aznapi rétege alá, egy barátságosabb világba érünk vissza. Az út ezek után már nem tartogat meglepetéseket, és 6:30 óra elteltével, jó tempóban érünk vissza kiindulási pontunkba. Az előre beharangozott 7 óra napsütésből legfeljebb 20-30 percet, ha érzékeltünk.

Megjegyzés. A fenti profilon látszik, hogy a levegő hőmérséklete csúcs közelben –6 és –7 C fok között alakult. Ezen felül létezik az angolból átvett “wind chill” kifejezés, mely azt fejezi ki, hogy a szél, élező hatása nyomán, a mindenkori objektív hőmérséklet miként érzékeli a test. Mint az alábbi képekből kiderül, a –6 C fokból lehet akár –17 vagy -19 C fok is.