Van egy 2012 februárjában az Obersbergen készített, kinagyított, téli panorámaképem a nappalink falán, mely egy álomszép téli tájat ábrázol. Verőfényes napsütésben, frissen hullott hó palástjukban, mintegy a távoli Schneeberg tiszteletére vigyázban álló fenyőfák és csak saját nyomaim bontotta hótakaró. A zötyögősen induló tél elején azt kívántam, legalább egyszer legyen a képen láthatóhoz hasonló idő, hogy Cirmi is részesülhessen ebben a gyönyörűségben. Nos, a tegnapi napon maradéktalanul megvalósulhatott ez a szerény kívánságom.
 |
 |
|
A táv (Schzwarzau im Gebirge, Hirschkogel, Obersberg, Hirschkogel, Schwarzau im Gebirge) cirka 10 km, 850m szintemelkedés, bruttó 5:50 óra. |
|
A meteorológia felhőtlen időt, vaci fagyot, hamisítatlan napsütést ígért. Nosza, induljunk bevenni az Obersberget, merüljünk bele a képbe, éljük át a maga feledhetetlen édes –nyers fagyos valóságában is az ábrázoltakat.
Még felhős a pirkadat, amikor Schwarzau im Gebirge felé vesszük utunkat. A Schwarzau völgyében, a Falkenstein/Handlesberg és az Obersberg közé szorult falucska még csendesen szendereg a csípős reggeli fagyban, mikor dideregve útnak indulunk. Háromnegyed kilencet üt a templom harangja, amikor felcsatoljuk hótalpainkat és megkezdjük a mintegy 850 méteres szintkülönbség legyűrését. Alig telik el 5-6 perc a meredeken indító kaptatón, máris jól felhevülünk és szokás szerint nekivetkőzünk a folytatatáshoz.
Szinte percről-percre javul az idő, oszladozik a pára és egyre-gyakrabban mutatja magát a nap is. Jól kitaposott nyomon haladhatunk, ami jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. A magassággal egyenese arányban vastagodik a hótakaró. Mire az Oberberg csúcs alá érünk a Schneebergről is felszáll a köd és teljes pompájában mutogatja összetéveszthetetlen formájú cukorkupoláit. Ezen a ponton a képbe érkeztünk.
Ott vagyunk, egyenesen a szoba falán függő felvételben. A nap szikrázik, a szél alig lebben, a fagy kemény, mégis jól érezhető a nap langy melege. Kívánni sem lehetne jobb téli időt.
A csúcskereszt kötelező meglátogatása után tanakodunk egy sort, hogy hol költsük el elemózsiánkat. Legjobb lenne künn a napon, de aztán mégis bevonulunk a Naturfreunde-Hütte téli helyiségébe, ahol rendesen asztalhoz ülhetünk. A nap ide is bekandikál az ablakon, de az ujjaink lassan elfagynak. Melengetjük is rendesen a termoszból töltött forróteás poharainkat szorongatva.
Némi napozás után megkezdjük az ereszkedést a jól kitaposott úton. Alternatívaként ott lenne a tavaly felderített, valamivel hosszabb út az Obersbergalmon át, de érdekes módon egyetlen nyomot sem látok abban az irányban. Úgy tűnik, a helyismerettel rendelkező környékbeliek sem preferálják ezt az utat, tehát én sem forszírozom és maradunk a jól ismert csapáson.
Utózöngeként már-már közhely, amit még mondani akarok, hogy tudniillik, aki még ilyet nem látott, az egy percet sem élt… (bevallva, hogy ez persze sok mindenre illik, de a tegnapi Obersbergre mindenképpen).
Sztefano-Space 