Végre egy Wienerwald túra, amelyben több az erdő, mint az aszfalt. Egy kifejezetten élvezetes, közepes nehézségű hegyi-biciklis körútról van szó a Bécsi-erdőben. Nincs gatyarohasztó “power-trail” sem single-trail, mert az út vagy széles erdészeti úton kanyarog vagy pedig aszfalton. Ez utóbbi becslésem szerint alig haladja meg a teljes út egynegyedét. További érdekessége, hogy szakaszonként érinti és a Pflazberg- és a Laurenzi- körutak legszebb részeit is. Ezen felül a Kaiserspitz-Strecke teszi ki a FairPlay-Strecke mintegy felét.

A táv (Wolfsgraben, Pflalzau, Kaiserspitz, Rauchengern, Tullnerbach, Wienerwaldsee, Wolfsgraben) 34km, bruttó 3:00 óra (sorompót is beszámítva) és 700m szintemelkedés

Wolfsgraben északi részén az autópálya viaduktja alatt van egy terjedelmes parkoló. A hivatalostól tehát eltérően innen indulok. Ezzel mindjárt az elején le lehet tudni az egész körút legmeredekebb emelkedőjét, mely Wolfsgrabenben kezdődik és a Tabor (428m) tetejére visz, aszfalton, ami jócskán elveszi a kaptató élét. A Tabor tetején aztán véget is ér az aszfaltozás és kezdődik a túra legszebb része, árnyékos erdőkön, napsütötte mezőkön át.

A Pflatzberg- körutam alkalmával elkerülte a figyelmem az erdészeti út szélén csendben árválkodó Graf Batthyány Gedenkstein néven emlegetett emlékkő. Aki most a magyar haza mártírjára gondol, mint jómagam is, téved. A kőtömb egy 1967-ben lezuhant sportrepülőgép utasainak állít emléket. A nehezen olvasható felirat szerint Gróf Batthyány Iván és társa Anton ezen a helyen lelték halálukat.

Az a bizonyos Batthyány emlékkő

Ezután az autópályán átívelő hídon elhagyom Pflazberget és átnyargalok Kaiserspitzbe, azaz arra a vidékre, mely egyben a körút névadója. Továbbra is csendes erdőkön át vezet az utam, és csak a az Anningerbach pataknál lyukadok ki ismét az aszfaltra, mely aztán elkísér a kiindulópontomig.

A kép közepén a híd az autópálya felett visz, itt elhagyom Pflazaut

Tullnerbachnál néhány perces kényszerpihenőre ítéltetek. A sorompó éppen az orrom előtt csukódik le, lezárja a széles vasúti átjárót. Az idő remekel, süt a nap, enyhe szellő cirógat és időmilliomos vagyok. Példaszerűen megvárom tehát a balról Tullnerbachba érkező szerelvényt, de a sorompó még nem nyílik fel. További szobrozás után kiderül, az ellenkező irányba is igyekszik egy ugyanolyan vonat. Na, jó, hát legyen! De az ebadta sorompó még ezután sem nyílik. Meg is unom a bazárt és lesz, ami lesz alapon, szépen, körültekintően átcsordogálok a túlsó oldalra. Vissza-visszapillantok távoztomban, de a sorompó csak konokul zárva marad. 

A körút végső attrakciója a Wienerwaldsee, egy felduzzasztott tó, melynek északkeleti csücskében található a Wilhelm Kress emlékmű és a róla elnevezett park. Csak véletlen lehet, hogy Kress személye is a repüléssel kapcsolatos. Pilóta és ezen felül repülőgép konstruktőr volt. Egy nagyon szép körút, szívesen jövök erre máskor is.

Wilhelm Kress emlékmű a Wienerwaldsee partján