Valami rövid, de mégis fajsúlyos műfajjal kellene visszazökkennem az életbe. Lehetőleg azért ne égjünk tojásrántottává a kánikulában. Eszembe jut, hogy Cirmi még a ferrata kezdetek hajnalán nehezen boldogult a Pittentaler Klettersteiggel. Kíváncsi vagyok, azóta mennyit fejlődött. Induljunk hát újra becserkészni, de még a reggeli, kora-délelőtti órákban. Tudniillik a Türkensturz sziklafala, ahol a drótkötél vezet, nyugati fekvésű. Aki nem késlekedik, végig árnyékban haladhat. Ez olyankor, amikor a Duna-mentén 35 fokra szökik a hőmérséklet, nagy előny.
Gleißenfeldben valóban kellemes, árnyék fogad. Forróságnak egyelőre nyoma sincs. Cirka 20-25 perc alatt érkezünk a beszállóhoz. Még nincs 9:00 óra, amikor Cirmi megkezdi a sort a függőleges vaslétrával. Figyelem, mint száll át a létráról a falra és kapaszkodik egyenletes tempóban felfelé. Megnyugszom, mert nyoma sincs a múltkori bizonytalankodásnak. Ideje, hogy jómagam is akasszam a karabinereket.
A mászás rövid, de élvezetes. A függőleges kilépő kulcsfalat a bergsteigen.com C/D-ben határozza meg (más források D-re értékelik). Számtalan jó sziklakiugrás ad támpontot a lábnak, lehet válogatni. Ha valaki mégis ragaszkodna a D besoroláshoz, ám legyen, de egy nagyon gyenge D. Így van-e avagy úgy, 20 perces mászás után és a kellemes árnyék ellenére is loncsra izzadva bukkanunk ki a platón. Ebből nyilván következik, hogy erőbedobásra azért bőven szükség van.
Az út végét, a Türkensturz rom tövében, csúcs nélküli, árva fakereszt jelzi. Itt már a nap is kandikál, de sugarai nem bántóak. A távolban a Schneeberg, Rax és a Hohe Wand sziklafalai köszöngetnek. Leülünk egy árnyékos padra és meghányjuk-vetjük, hogy mitévők legyünk ezek után. Cirmi remekül teljesített, megegyezünk, hogy tovább léphet. Elnézünk a Hohe Wandra, és ha a körülmények megengedik, akkor megpróbálkozunk a HTL-el.
Na, persze nem akarunk ajtóstól a házba rontani. A HTL-be bele lehet kóstolni részleteiben is. Tudniillik a felső harmad (mint már erről beszámoltam), elérhető a Völlerinsteigen. Ez a felső szakasz, egy igazi, minőségi D vonalvezetés, C/D összekötőkkel, ritkán könnyebb (kivéve a legelejét). Aki tehát úgy érkezik a Skywalk szintjére, hogy a szeme sem rezzen, akkor alkalmas próbát tenni az alsó, jóval nehezebb első harmadon is (egyébként viszont tegyen le a kísérletről).
Felhajtunk tehát a Gatshof Postl előtti parkolóba. Árnyékban csak 25 fok. Kisétálunk a kilátóba. Onnan belátható a HTL egész felső harmada. A nap itt teljes gőzzel pirít, de szerencsére a felszálló élénk légáramlatok, amit a sárkányrepülők ma tömegével használnak ki, jól enyhíti a hőséget. Úgy döntünk tehát, hogy beszállunk.
Alig néhány perc alatt jutunk le a HTL harmadik szakasza kezdetéhez. Az ereszkedő kellemetlen, sziklamorzsalékos, jól oda kell figyelni. Míg öltözünk, észrevesszük, hogy egy páros bizonytalankodik mindjárt az elején. A csupán csak B-re értékelt indulóban. Ha már itt sem megy nekik, mi a csodában reménykednek? Oda is kiáltok, hogy valóban komolyan gondolják-e ezt a mutatványt? Mint kiderül, csehek. Nem is kell őket győzködni, gyorsan belátják a helyzet reménytelenségét és visszafordulnak. De még ez a visszafordulás is kínos, nehézkes. Ezek valóban végig akartak itt menni? Hihetetlen! Azt hiszem ma sikerült a hegyi mentőknek egy szolgálatot tennem, mert megspóroltak egy esetleges mentő-kiruccanást.
Az intermezzo után jó tempóban lendülünk neki a falnak. A Skywalkon kíváncsiskodók tekintetei végig elkísérnek. Közben valóban folyamatosan hűt minket a felszálló élénk légáramlat. Az erőkifejtés mértéke jóval meghaladja a Pittentaleron szükséges teljesítményszintet. Helyenként, szinte pattanásig feszülnek az izmok, felpörög a pulzus. Szusszanásokkal tarkítottan 15 perc alatt tornázzuk fel magunkat a platóra. Szép volt! Jó volt! Megszolgáltuk az ebédet mára.
Sztefano-Space 