Már jó ideje foglalkoztat egy gondolat. Kipróbálni a szabad sziklamászást az UIAA szerinti második fokozatban. Miután 1/1+ fokozatban már megejtettem néhány túrát (pl. Rauer Kamm, Großer Wildkamm, Nandlgrat, Herminensteig, stb.) a fokozás nem tűnik túl drámainak. Különösen az után nem, hogy mászó csarnokban már 4-5 nehézségi besorolású utakkal is megküzdöttem. Persze a nyers valóság nagyon más tud lenni. Vad és igazán kihívó. Kettes fokozatban biztosítás nélkül sziklát mászni mind technikailag mind pedig pszichikailag megterhelőbb, mint a mászó csarnokok nyújtotta preparált modellezés.
 |
 |
|
Az út (Hinternaßwald, Naßkamm, Wildes Gamseck, Graßbodenalm, Habsburhaus, Kaisersteig, Hinternaßwald) 18 km, bruttó 7:00 óra és 1350 m szintemelkedés. |
|
Robert Rosenkranz nyomán indulunk Hinternaßwaldból, hogy a Naßkammon át érjük el a Wildes Gamseck beszállóját, és a bergsteigen.com szerint 2-/2-re értékelt úton, biztosítás nélkül áttörjük a Kahlmauert és felmásszunk a Gamseck 1857 méteres csúcsára. Mivel ilyet még nem próbáltam, útközben, a lámpaláztól a torkomban dobog végig a szívem. Aggaszt, hogy a beszámolók szerint az útvonalat csak régi, megkopott piros foltok jelzik. Vajon mennyire viseletesek, mennyire koptatta meg ezeket az idő vasfoga?
Naßwaldban reggeli fél nyolckor csak 13 fok van. A napok óta tomboló kánikulából semmit sem lehet észrevenni. A hűvös levegő egy áldás. 7:45-kor indulunk. Az első napsugarakat akkor kapjuk a nyakunkba, amikor megkezdjük a kaptatást a Naßkammra (egy hegygerinc, mely összeköti a Schneealpet és a Raxot). Mivel az emelkedő szinte mindvégig egy fenyőerdő mélyén visz, a napsütés ellenére továbbra is árnyékban menetelhetünk.
A Naßkammra felérve még bele is didergünk a gerincen honos lenge fuvallatokba. Mi itt balra fordulunk és a korhadék Zimmermannhütte, majd a Gamseckerhütte mellett elhaladva kaptatunk tovább a Gamseck felé. 9:30-ra érünk az 1477 méteren lévő Gupfelsattelba (nyereg). Itt szétválik az út. Jobbra és kissé lefelé a Zahmes Gamseck felé, míg jelöletlenül kissé fel és balra a Wildes Gamseck felé tart az ösvény.
Majdnem pontosan 10:00-ra érkezünk a beszállóhoz. Felvesszük az elöírásos sisakot és megpróbáljuk megtalálni az út jelölt kezdetét. A halványpiros nyilat gyorsan meglelem. Egy táblának is kellene itt lennie valahol, de csak egy rozsdás tartó árválkodik a piros nyíl mellett. A táblát tán egy vihar szakíthatta le.
A mászás 1- szinten indít. Nem nehéz, de kihívó és a követelmények, na meg a kitettség lépésről lépésre fokozódnak. A vörös árok mélyén araszolva az elöl haladó óvatlanságból sziklamorzsalékot zúdíthat a még alul tapogatódzó fejére. A vörös árok után jobbra felfelé húzódik az út. A piros jelek megfelelően igazítanak útba. A morzsalékos terepet stabilabb szikla váltja fel. Itt egy ponton elvesztem a piros jeleket. Sajnos egyetlen egy sincs látótávolságban. Improvizálok. Egy keskeny párkány kínálja a lehető legkönnyebb továbbhaladást. A párkány végében egy rámpa, szerintem megüti a 2- szintet. A rámpa végében egy balra nyíló hasadékon át újra megpillantok egy piros foltot. Remek!
Kémények (legalább három) egymás utáni sorozata következik. A piros foltok makulátlanul látszanak. Az előbb említett egyetlen szakasz kivételével mindvégig jól kalauzolnak. A kulcspont egy falszerűen az egekig szökő duplakémény (csavarodik). Érdekes, hogy eddig érve elszáll minden kételyem. Szinte már élvezem a jól kitapintható, stabil fogódzók segítségével történő mászást. A kulcspont után elérkezünk ahhoz a réshez, mely az ösvénynaplót rejteget. Cirmi beírja ittjártunkat, majd konstans 1+ nehézségi szinten mászunk a Gamseck gerincén egy toronyig. A toronyból a másik oldalon le kell mászni. Aki ezt nem tudja, esetleg megrémülhet, mert az út tényleg a semmibe veszik.
A toronyból sokkal könnyebb lemászni, mint számítottam. Lénygében itt majdnem vége is van az útnak. Ezután ugyanis már csak 1- szintű rövid kiszálló folyosó marad még a plató tetejéig. A füves csúcs a kicsiny fakereszttel teljesen ártalmatlan benyomást kelt. Közvetlen ellentmondása az iménti mászó ösvénynek. Gratulálunk egymásnak. Egészen más volt, mint az elképzeléseinkben. Vadabb! Sokkal vadabb és igényesebb. Nem mindenki kenyere. Én viszont biztos ellátogatok még ide. Most, hogy már tudom, milyen a 2-/2 íze, biztos jobban fogom élvezni.
A Gamsekröl a Habsburghaus felé vesszük utunkat. A Garaßbodenalmon egy tehéncsorda között vagyunk kénytelenek lavírozni. Az utóbbi évek spontán tehéntámadásit figyelembe véve, már bizalmatlanabb vagyok a jámbor jószágokkal szemben, mint korában. De a gyanú nem megalapozott. A nagyokat szuszogó állatok szinte ránk sem hederítenék.
Balról jobbra Endre, Sztefanó, József a Habsburghaus tövében
A Habsburghausig érve legnagyobb meglepetésemre egy vándorember Sztefanónak szólít és hatalmas mosollyal az arcán köszönt. Mint kiderül József és barátja Endre blogom gyakori látogatói, innen az ismeretség. Nos, az oly gyakran elhangzó „milyen kicsi a világ”, felkiáltás, itt most helyénvaló.
Miután elköltjük jól megszolgált elemózsiánkat, a Kaisersteigen ereszkedünk vissza a kiindulópontunkba. A Kaisersteig, összevetve a múltkor megtapasztalt Peter Jokel-Steiggel, egyértelműen a könnyebb variáns. Már-már úgy is fogalmazhatnék, hogy a Peter Jokel-Steig egy szinte alattomosan kellemetlen és meredek fajta, míg a Kaisersteig egy kifejezetten jóindulatú turistaút.
Sztefano-Space 