Aki a Dachsteinre érkezik ferratázni, a Silberkarklamm klasszikus hármasával lőheti be magát a következő napokra (Rosina, Hias, Siega). A sorrendet a legnehezebbnek számító Rosinával kezdjük. A szurdok alján fülsiketítő robajjal tomboló patak szabja meg az idilli kulisszát. Felette vezet a stílszerű drótkötélhíd a bal parton lévő beszállótól az átellenes oldalon emelkedő falra.
A szurdokban libabőrösre borzol minket a reggeli hűvös szellő. Mivel az útvonal alsó kétharmada még árnyékban, egy darabig tanakodunk, hogy vajon nekivetkőzzünk-e. Végül úgy döntünk, hogy egy szál trikóban vágunk neki, bármennyire is friss még a reggel. Ez helyes döntésnek bizonyul, mert az erőkifejtés a teljesen függőlegesen falon gyorsan fakasztja a verejtéket minden pólusunkból.
 |
 |
|
Az táv alig 7 km, 830m szintemelkedéssel és nagyon lazán vett pihenőkkel tarkítva bruttó 6:00 óra (amiből legalább 2:00 óra a vendégház teraszán eltöltött idő). Pirossal az egyes ferraták vonala van jelölve. |
|
A Rosina egy nagyon célratörő, nem sokat tétovázó ferrata, gyorsan a lényegre tér és sehol sem enged a huszonegyből. Két kemény D felszökés végig C/D háttérbe ágyazva, remekül elhelyezett nittekkel, 40 perc alatt végzünk vele. Hasonlításban, nehezebb, mint a Hohe Wand Gebirgsvereinsteigje, de jóval könnyebb a HTL-nél. Ha mindenképpen hasonló nehézségű ferratát kellene megneveznem, akkor a Loser (Sisi) jut az eszembe.
A kilépő után még egy forró napsütéssel tetézett tüdőköptető emelkedő következik a rendes turistaút szintjére, mely Reitbauer irányából a Silberkarhütte felé tart. Egy részen kőomlásra figyelmeztet a tábla, így a sisak visszakerül a fejünkre. Közben megfigyeljük, hogy a szurdok túloldalán futó Hias még mindig árnyékban van. Nosza, siessünk vissza és veselkedjünk neki még addig, amíg a körülmények kedvezőek.
A Hiassal már tavaly megismerkedtem, de akkor a nedves nyár miatt, cuppogó, nyálkás körülmények uralkodtak. Így csont szárazon szinte rá sem ismerek. Jóval könnyebbnek tűnik, hiszen a minduntalan kicsúszni akaró bakancsot nem kell extra karizomerővel ellensúlyozni. A Hias ettől függetlenül egy tétova ferrata. Kacskaringózik, kerülget, itt-ott nekilendül, hogy a következő sarok után ismét visszavegyen a tempóból. Sok a pihenésre alkalmas olyan hely, ahol szükség esetén akár biztonsággal előzni is lehet, de ilyesmire most nincs szükségünk. A Hiassal mindössze 35 percig tart a küzdelem.
A Siega előtt szusszanunk egy jó nagyot a még gyéren látogatott Silberkarhütte teraszán. A szerencsés véletlen úgy hozza, hogy összefutok kolléganőmmel, Sandrával és barátjával Georggal, akik szintén a Dachstein környéken nyaralnak. Georg, sziklamászó, de egy komoly sérülése után nagy kedvvel kezdett el ferratázni, csatlakozik hozzánk.
A Siege alapvető nehézsége délre nyitott elhelyezkedéséből adódik. A forró katlan falán. Tulajdonképpen mindegy mikor vágsz neki, gyakorlatilag végig perzseli a nap. Hivatalosan C/D-vel a Hias D-je alá van értékleve, de aki lényegesen könnyebb utat vél találni, az téved. A Siega egyszerűen más, de szerintem nem sokkal könnyebb. Így voltam ezzel már tavaly is, amit most megerősíthetek. Van itt egy két olyan pont (például a drótkötelek szerencsétlen összeillesztése miatt), amely az átcsatoláshoz szükséges karizmozás miatt kifejezetten D jelleget ölt.
A Siegaval is sikerül 35 perc alatt végeznünk, minekutána egy kellemetlen sziklagörgeteggel szórt turistaúton araszolgatunk vissza a Silbekrahütte teraszáig, ahol Sandra várja visszaérkezésünket. Remekül sikerült nyitány, szép ferraták, a kánikula ellenére elviselhető, sőt a reggeli, délelőtti órákban helyenként akár optimálisnak is nevezhető idő. Bármikor szívesen jövök újra.
Sztefano-Space 