Ha egy adott nap reggel fél kilenctől délután négyig (két rövid pihenővel) egyfolytában síelsz, akkor estére garantáltan hulla vagy. A test minden porcikája vízszintes helyzetért és hosszú nyugalmas éjszakáért reklamál. De mit teszek én, ha igazak a következőkben felsorolt állítások:

1. A csütörtök legalább olyan remekeknek ígérkezik mint a szerda
2. Péntektől ismét többnapos hidegfront jön
3. A Kaltenbachgrabent kitölti a hó! Juhé!
4. Egy évek óta dédelgetett tervem megvalósítása kacsingat rám, de vadul!

A táv (Kaltenbachgraben, Karl Lechner-Haus, Alois Günther-Haus, Suhleck sípálya) cirka 10 km, 960 m szintemelkedés és bruttó 4:00 óra, ebböl 15 perc a síelés lefelé és kb. 3:00 óra a kaptató a csúcsig.

Szóval ahelyett, hogy átadnám magam a jól megszolgált pihenőmnek, és elnyúlnék  a kanapén, előveszem a sítalpaimat és felragasztom a fókaszőröket. Ez egy felettébb ünnepélyes aktus. Felvillanyoz! Örömmámor! Már azt hittem, az időjárás rigolyái miatt, sosem kerülhet rá sor. De igen, végre eljött a nagy pillanat és megvalósíthatom azt a sítúrát, mely a Kaltenbachgrabenben visz fel az Alois Günther-Hausig, azaz a Stuhleck csúcsáig.

Gyalogosan és hótalpakon már többször is megettem ezt a z utat, de igazi hardcore sítúra üzemmódban még soha. Nem sokkal 8:00 óra után érkezem a Promibahn parkolójába és gyanútlanul közvetlenül a Kaltenbachgraben szájában állok le. A Stuhleck egyik felügyelője mindjárt ki is szúr, hogy nem csak szimplán síelni jöttem és a parkolásért elkér 10 jurút. Na, bumm, legyen boldog vele!

Fél kilenc lehet, mire összekészülődöm és csussz-csussz stílusban elkezdem az araszolgatást a Klatenbachgraben alján. Az út burkolata jeges, de oldalt a patak partján a hókotrók felhalmozta buckákon visz a sítúrázók kitaposott nyomvonala.

A Gaißschlager almra vezető elágazásáig takarítják csak az utat, innentől friss hótakarón haladhatok útszélességben. Legvadabb képzeletemet is felülmúlja a lehullott hó mennyisége. Az árok közismert vadászkunyhójáig (9:30) csak mérsékelten emelkedik a terep majd a Lyragrabenig fokozatosan keményednek a kaptató követelményei. Az egyébként lavinaveszélynek kitett Lyragraben szájában van egy tisztás, ahol lehet egyet szusszanni. Közben a nyomokból látom, hogy előttem valaki firnvasat használ. Mivel tapasztalatból tudom, hogy itt kezdődik az út sava borsa, jónak látom, ha én is felteszem. Még sohasem használtam firnvasat. Igaz otthon, szárazon gyakoroltam a feltételét, itt most mégis ügyetlenkedem az egyikkel egy kicsit. A másikat viszont már profi módon kattintom be a túrakötésbe.

Ami ezután jön, engem igazol. A nyomokból kiderül, hogy szakaszonként, firnvas hiányában egyesek csak a lécek keresztbe fordítása árán tudtak feljebb kapaszkodni. A legmeredekebb szakaszok a Karl Lechner-Haus (10:30) alatt illetve felett ólálkodnak. Később, az erdőhatár környékén, illetve az felett szelídül a terep. Furcsa érzés a rengeteg hó közepette a zöldes barna völgybe pillantani. Odalenn valóban kikelet honol. Az izzadt hátamat körüllengő jeges fuvallatok viszont gyorsan emlékeztetnek rá, hogy per pillanat hol járok.

A Günther-Haus (11:30) széltől védett oldalán rendre elteszem a firnvasat, letépem a fókaszőröket és siklásra állítom át a kötést. Csak ezután térek be elkölteni jól megszolgált ebédemet. Dél már jócskán elmúlt, amikor felkerekedem a gyors alászálláshoz. A csúcskeresztig csak néhány lépés. Odáig még felviszem a síléceket, majd némi nézelődés után, sikló üzemmódban, megkezdem a cirka 15 perces száguldást a völgybe. Kicsit furcsa érzés a hátizsák, de gyorsan megszokom az ottlétét. Bukfencek és egyéb oda nem illő epizódok nélkül csusszanok le a Promibahn parkolójáig (aki követ tudja mire utalok). Uff! Boldogság!

		Stuhleck 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL