MTB: Szezonnyitó Troppberg-körút variáns


A tavasz és a koranyár számomra az MTB főszezonja. Tudniillik, amikor a Wienewaldban már langymeleg áramlatok teszik kellemessé a száguldozást, miközben a hegyek felsőbb szegleteiben még hóval-jéggel kell számolni.

A klasszikusnak számító Troppberg-Strecke vonalvezetését szabom át egy kicsit úgy, hogy a Wienerwaldsee déli csücskéből indulhassak. Az A1 viaduktja alatt ugyanis van egy remek parkoló a senki földjén, amit megkedveltem, ráadásul könnyen elérhető. A másik dolog pedig, hogy csemegének az útvonala végére beiktatom magát a Wienerwaldseet is. Így kijön egy hibrid útvonal mely a Georgenberg– a Kaiserspitz– és főként a Troppberg-Strecke elemeiből tevődik össze.

 wienerwaldsee
A kiindulópontot jelöli a piros nyíl

 TroppbergExt_2D  TroppbergExt_3D

 TroppbergExtProfile
A táv (Wienerwaldsee, Heimbautal, Deutschwald, Purkersdorf, Buchberg, Gablitz, Allhang, Ameisberg/Troppberg, Wilhelmshöhe, Wienerwaldsee) cirka 40 km, 850 m szintemelkedés bruttó 3:25 óra (nettó 3:10)

Az útvonal nagyrészt (kb. 80-85%) széles erdészeti útból áll, a többi kisforgalmú aszfalt. Az akadályok és a singletrail kedvelői nem fogják szeretni, mert ilyennel nem szolgál. Én mondjuk nem bánom, sőt kifejezetten szeretem ezeket az árnyékos erdőben vezető csendes utakat. Egyetlen egy helyen kell tolnom a bringát, ami egy egészen rövid, sáros, sikamlós, sziklákkal megszórt bekötő szakaszra szorítkozik.

P1180981
Az út elején, Heimbautalon át. A sebességkorlátozást a kaptatón valszeg nem fogod megszegni.

P1180983
Az körút szinte teljes egészére jellemző kulissza valahol Deutschwald környékén

P1180984
Purkersdorfan az állomást elérve viszem a bringát fel a lépcsőkön, át a síneken

P1180986
Na itt kapitulálok és a cirka 30-40 méteres szakaszon tolom a jószágom

P1180991
Gablitzba egy erösen lejtő aszfaltúton lehet bevágtázni

P1180993
A Laabacher Weinschenke mellet elkarikázva. Aki netán megszomjazna-megéhezne, itt feltöltheti magát. Nekem van még mindenből elegem, így csak a fotó kedvéért állok meg.

 
P1190002
A túra legmagasabb pontján, elvileg a Troppberg, de a valóságban az útvonal nagy ívben kerüli a nevezett hegyet. Így tehát ez csak a Troppberg nyúlványa.

P1190005
És vissza a kiindulópontba a csodaszép Wienerwaldsee mellett

TroppbergExtPolar
Pulzus (piros) és sebesség (kék) feljegyzés Polar szerint

Kategória: Biking, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s