A hegyi mentőknek ismét dolguk akadt a Raxon. Ezúttal 11 cseh hegymászót kellett a Preintarelsteigről helikopterrel lehozni. Történt ugyanis hogy az elmúlt pénteken a csoport nekivágott ennek az 1+/2-re értékelt mászó ösvénynek, melyet átlagos képességű hegymászónak másfél de legaláb két óra alatt illene teljesíteni.
Az ember azt hinné, hogy ha már ilyen nagy számban tömörülnek a falon, akkor legalább egy közülük ismeri a terepet. Legalább egyetlenegy. De képzeld, sajnos nem! A “vak vezet világtalant” értelmében már 11:00-kor eltévedtek. Valószínűleg a beszállót sem találták meg és rossz helyen kapirgáltak. A sötétedés beállta után, 21:00 órakor végre belátták, hogy fogalmuk sincs, merre járnak és értesítették a hegyi mentőket, akik éjjel 3:00-kor találtak rájuk.
A mentők ellátták őket a legszükségesebbel, de az áldozatok az éjjelt a hegyen kényszerültek eltölteni. Szombaton, hajnalhasadtával, amikor a helikopter már felszállhatott kezdték meg leszállításukat a völgybe, ami 9:00-ig tartott.
Megjegyzése: a Preintalersteig beszállóját valóban nem könnyű megtalálni, ám ez nem lehetetlen. Számtalan képekkel jól dokumentált beszámoló található a neten, melynek alapján egy átlagos szellemi képességekkel rendelkező egyén, profi vezető nélkül is megtalálhatja a beszállót. Példák (nyelvtudás szükséges lenne):
- Volki; Preintalersteig
- Robert Rosenkranz, Preintalersteig 2012
- Robert Rosenkranz, Preintalersteig 2016
- Alpintouren: Preintalersteig
Nem arról van szó tehát, hogy jól felkészült hegymászók véletlen balesetet szenvedtek, mert ilyen is megesik. Sokkal inkább arról, hogy az áldozatok minden téren felelőtlenül viselkedtek, sem technikailag nem voltak jól felkészültek sem pedig a szükséges helyismerettel nem rendelkeztek.
A hír megemlíti, hogy néhány kötélhossz megtételéhez 10 órára volt szükségük (“für wenige Seillängen benötigten die elf Bergsteiger … etwa zehn Stunden”). Uram bocsá! Aki csak erre képes, az legyen szíves és maradjon otthon, vagy nézzen alternatívák után, esetleg kötögessen (zoknit). Egyszerűen nem oda való.
A hegyen elég gyorsan elválik a búza az ocsútól. Sajnos a valós életben az idióták, akik a hegyen elég gyorsan elnyerik méltó helyüket, vezetésre, kormányzásra fogalmaznak meg igényeket. Ezért is nézünk így ki. Ezért ilyen a világ. A sok hülye (menedzser & politikus)képtelen még a dolgok elején lezuhanni. Milyen kár!