Az Ötscher déli tövében futó árokrendszert, az Ötschergräbent, gyakran illetik a hízelgő “Osztrák Grand-Canyon” névvel. Bár méreteiben eltörpül nagy amerikai névadója mellett, közép-európai viszonylatban mégis egy olyan különlegességről van szó, amit egy hobby-túrázónak érdemes az életben legalább egyszer megélni.
 |
 |
|
|
|
Az árokrendszer megtekintését ki lehet bővíteni a hegy 1893 méteres csúcsának a megmászásával. Mi is így teszünk. Megjegyzendő, átlagon felüli állóképesség elengedhetetlen feltétel. Elsődleges célunk az Édes Taréj (Rauher Kamm) beszállójának mihamarabbi elérése, és tehát az Ötschergraben lehető legrövidebb átszelése. Ennek okán az Erlaufstausee partjáról indulunk 7:15-kor. A duzzasztott tározó nem összekeverendő a tulajdonképpeni Erlaufseevel, mely pár kilométerrel délebbre fekszik.
Mivel az út kezdete mindvégig lejt, jó tempóban fél óra alatt elérjük a még igazak álmát alvó Ötscherhias csomópontot (kilenckor nyit). A fahídon átkelünk (fenti kép) a hangosan csobogó, széles patak túlsó partjára és megkezdjük a hidakon, pallókon és sziklába vájt utakon való menetelést. Az út változatos. Kietlen, kitett, száraz és kopár hegyhátak közé oázisként ékelődnek be az árnyékos, nedves ligetek, ahol az út közvetlenül a patak szintjén fut.
Valamivel 9:00 óra előtt érkezünk az elágazásba, ahol egy jelzett ösvényen elhagyjuk az árkot és meredek kaptatón kiérünk a hegy napos lábához. Széles erdészeti úton bandukolunk nyugati irányban, majd az Ötscher falai felé, jobbra fordul a turistaút. A továbbiakban a déli nap hevétől megóv a fölénk hajló sűrű zöldnövényzet. Az áldott, hűvös árnyék elkísér mindaddig a pontig, ahol már elfogynak a fák (lenti kép). Az út közvetlenül az Ötscher déli fala alatt lyukad ki úgy 1400 méteres szinten.
Innentől kezdve tehát pirít a nyári nap. Hamarosan elérjük a Geldloch jégbarlangot. A bejáratából jeges áramlatok fuvallata csap meg. Egy más alkalommal tán érdemes lesz benézni, fejlámpa mindenképpen kell hozzá. Most viszont folytatjuk a tempós menetelést. 1533 méteren 10:30 előtt érjük el a hegy gerincét, ami egyben az Érdes Taréj beszállója is.
Valahányszor nekiveselkedem, lenyűgöz a Taréj vad látványa. Kissé össze is kapja a gyomrot, a tudatosult szándék, hogy pont ezen az úton kívánunk feljutni. Egy rövid pihenő után kezdjük meg a legfeljebb 1+ technikai szintű mászást. Időnként megerősödő, de jobbára kellemes déli szél hűt. Stájerország felé pillantva jól látható a főn okozta felhők torlódása a Hochschwab felett. Ránk viszont felhőtlen kék ég ragyog.
A mászás sehol sem túl nehéz. A helyenként megkopott piros jelekre bár oda kell figyelni, az út szalagja tulajdonképpen nyilvánvaló. Egy óránál nem sokkal több a mászásunk nettó időtartama. Fél tizenkettő előtt bukkanunk ki a füves hegytetőn, majd további fél óra elteltével már a csúcskeresztnél járunk. Nagy a forgalom errefelé. Hja, a csúcs elérése a menedékház felől jóval egyszerűbb.
Iramodunk az Ötscherschutzhaus felé. A cirka egy órás ereszkedés során képzeletemben már egy korsó hideg sörrel játszadozom. De óh! Minő csalódás! Az Ötscherschutzhaus keddenként zárva. Ezt sajnos rosszul derítettem fel. Na, de sebaj! Innivalónk még van bőven, különben is, ha a visszaúton elérjük az Ötscher árkát, friss forrásvízből korlátlan mennyiség áll rendelkezésre. Az éhség ellen fogyasztunk a tartalékokból, miközben reméljük, hogy a visszaúton még zárás előtt (17:00) elérjük az Ötscherhiast. Úgy számolom, jó esélyünk van rá, hogy legkésőbb 16:00 órára odáig érjünk, ami jelen kiindulópontból (Ötscherschutzhaus) 3:30 órás ereszkedést jelentene.
A valóságban a vártnál gyorsabbak vagyunk. Már 13:30-ra elérjük a kanyon torkolatát, majd 13:35-re a Schleierfall vízeséshez érkezünk. Egy órás menetelés még a másik nagy vízesés, a Mirafall, ahol Cirmi felforrósodott testével belemerül az Ötscherbach jéghideg hullámaiba. Magam is a vízbe gázolok, de nem sokáig bírom a friss hideget. Jóllakottan minden bizonnyal tovább tartana a fürdőzésünk, de miután majd kilyukad a gyomrunk, folytatjuk mihamarabb az Ötscherhias felé.
A vendégház szerencsére nyitva (már ebben sem voltunk biztosak). Negyed négykor végre asztalhoz huppanhatunk. A menü nem éppen királyi, de per pillanat a mondásos vasszöget is elfogyasztanánk. Evés után nem könnyű folytatni a gyaloglást. Kaptatók sorozata vár az árokból kivezető úton.
16:30-kor érkezünk vissza az Erlachstausse partjára. Nagy és változatosságát tekintve páratlan túráról van szó, mely egy jövőbéli ismétlés érdemes tárgya marad. Meg kell persze jegyezni, hogy stabil túraidő és jó kondíció abszolút alapfeltételei a kör sikeres befejezésének.
Sztefano-Space 