Az osztrák Grand-Canyon


Ez egy jéghideg, kristálytiszta ivóvízben bővelkedő, magasról lezúduló vízesésekkel gazdagon tarkított vadregényes túra, Alsó-Ausztria megszámlálhatatlan természeti szépségei között minden bizonnyal dobogós helyen. Erre a hosszú, 22 kilométeres kerülőre(cirka 7 – 8 óra) elvileg akár innivaló nélkül, de legalább egy megtölthető kulaccsal, pohárral felfegyverkezve is el lehet indulni, mert számtalan helyen van mód szomjoltásra a frissítő patakok és források csodálatos tisztaságú vizéből. Nyáron, nagy hőségben akár megmártózásra is nyílik alkalom az Ötscherbach egyik másik sekélyebb partján.

Az Ötscher hegység alatti mély árokrendszerbe (Ötschergräben) több ponton is be lehet szállni. Az én túrám speciel Wienerbruckból indul, az ottani kötélpark parkolójából és átvág a főárok majdnem teljes hosszán, majd egy nagy kört leírva a Vorderötscher menedékház érintésével visszavisz az Ötscherhias elnevezésű csomóponthoz. Itt, robajló vízesések felett, egy romantikus vendéglő várja egyszerű ételekkel is italokkal a látogatókat. Vigyázat, a kitett szigorú figyelmeztető tábla szerint saját elemózsia fogyasztása bűnös cselekedet, mely úgymond azonnali fejvesztést vonhat maga után.

A túra nagyjából három szakaszra osztható. Az első szakasz az Ötscherbach mentén visz majdnem egyenesen keletről nyugati irányban. Először is le kell szállni az árok aljára, mely körülbelül 200 méterrel van a kiindulópont alatt (Wienerbruck). A leereszkedés sziklába vájt kapurendszeren át visz az Erlachbodenig, ahol egy vízerőmű fémjelzi a legmélyebb pont elérést. Innentől számítva lassan, szinte észrevehetetlenül újra emelkedik az ösvény, míg a harmadik szakaszon, cirka 920 méter tengerszint feletti magasságban, azaz 100 méterrel a kiindulópont felett tetőzik.

Ötschergraben2D
Az útvonal (GPS letölthetö)
Ötschergraben3D
… és 3D-ben, jobbról az Ötscher

Az első rész az Ötscherhiason át a legnyugatibb ponton eléri a Greimelbachot (patak) és itt éles kanyarban keletnek majd délnek fordul. Az út nagyrészt pallókon, hidakon és művileg kialakított átjárókon, ösvényeken vezet, gyakran szédületes mélységek szélen. Izgága gyermekeket itt érdemes két-három méteres kötéllel biztosítani. Szédülősök óvakodjanak, mert jó néhány átívelésen sem korlát sem kapaszkodó nincs. Az első szakasz vége felé, egy helyen a tavaszi áradás elmosta a preparált ösvény gerendáit és a mintegy tízméteres szakaszon a változatosság kedvéért csak mászva tudok átügyeskedni (remélhetőleg majd kijavítják). A szakasz fő látványossága a túrázok nyakába friss permetet szóró Mirafall (vízesés), mely mintegy 90 méteres magasságból zúdítja az Ötscher olvadó jegét a mélybe.

A második rövidebb szakasz a Greimelbach mentén visz a Vorderötscher menedékházig észak-dél irányban. A túrázók körében évek óta kedvelt betérő az idén zárva marad, azt rebesgetik, tán örökre. A szakasz elején okvetlen érdemes minduntalan hátrafelé tekintgetni, mert a fák csúcsai felett egyszerre csak feltűnik az ez idáig rejtve maradt Ötscher magasztos, hóval fedett gerince. A látvány csodás, fenséges és ámulatba ejtő! Akár egy miniatűr Himalája, amint domináns tömegével rátelepszik a vidékre. Érdekes, hogy bár a Schneeberg magasabb (2000 m fölé nyúlik), addig az Ötscher a maga 1893 méterével tiszteletreméltóbbnak és optikailag mindenképpen hatalmasabbnak, mondjuk úgy, félelmetesebbnek tűnik. Ennek valószínű oka az lehet, hogy amíg a Schneeberg sziluettje gyengéd és sima, addig az Ötscher érdes, tarajos, vad és szilaj. A képeken jobb oldalról (keletről) a csúcsig vezető gerinc elnevezése is jól kifejezi a lényeget, Rauher Kamm, azaz Érdes Taraj.

A harmadik szakasz, nyugat-keleti irányban széles erdei úton kerüli meg azt a mintegy 1000 méteres hegyvonulatot, mely az árkot délről határolja. Az út végül eléri a Mühlbach mélységes medrét, ahol derékszögben ismét északra fordul az Ötscherhias felé. A harmadik szakaszon két különlegesség található. Az egyik egy ősrégi, valamikor favágók használta vízmalom, a második pedig egy kilátó az Ötscherhias fölött, mely egy rövidke “zsákutca” végében helyezkedik el. Innen fentről, madárperspektívából jól belátható a vendégfogadó, a vad, zúgó patakon átívelő híd és környéke. A harmadik szakasz beletorkollik az elsőbe és cirka egyórás meneteléssel érrk vissza a parkolóba. A túra utolsó része még egy próbatételre kényszerít, hiszen most 200 méteres kaptatón kell felfelé masírozni.

Napsütéses vasár- és ünnepnapokon egyáltalán nem ajánlanám az idelátogatást, mert a vidék vonzza a kirándulókat és esetleg nemkívánatos, tömeges libasorban menetelés lesz a vége, miközben a bécsi családok magukkal hozott kutya és macska faunáját is kénytelen leszel szemrevételezni. Aki kedveli az intim együttlétet a természet csodáival, ha teheti, inkább csak hétköznapon induljon útnak, akkor is mindjárt a kora reggeli órákban. Én is így tettem, kijelenthetem, jó sikerrel.

Reklámok
Kategória: Hobbies, Sport, Story
Címke: ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Az osztrák Grand-Canyon bejegyzéshez

  1. gecsomane szerint:

    ezt idén megjárom én is. jók a képek.

  2. Sztefanó szerint:

    Örülök, hogy tetszik és jó idöt kívánok hozzá…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s