A Sonnwendsteinen ugyan már egyszer jártam, de mint a német mondja „Einmal ist keinmal”. Ráadásul Cirmi sem ismeri, aki most újra elkísér. A mai szombat a Tányáról elnevezett magasnyomású Ómega szomorkás búcsúcsókja, tehát még elvileg megkockáztatható túraidő. Változtatok egy kicsit a múltkori vonalvezetésen. Most a Hirschenkogel síterepen át zárjuk a körutat Maria Schutz felé.
 |
 |
|
|
|
Közben észreveszek dolgokat, amik két évvel korábbi itt jártamkor elkerülték a figyelmemet. Például a turistaút elnevezése, a Hegyivadászok Ösvénye és a Pollereshaus melletti emlékmű (lenti kép), valamint a Sonnwendstein tetején lévő kápolna. Valamennyi a II. világháború egy kései epizódjának állítanak emléket. A sebtében megalapított 9. Hegyivadász-Divízió próbált meg a Semmeringen 1945 márciusa és májusa között a Vörös Hadseregnek ellenállni. Több-kevesebb sikerrel.
Annak ellenére, hogy nullapercnyi a napsütés aránya, panaszunk az időre nem lehet. Elég későn, 9:20-kor indulunk Maria Schutzból a tűzoltóság előtti tágas parkolóból. Az ugyancsak meredekre sikeredett hegyivadász ösvényen 1:20 alatt érkezünk a Pollereshütte szintjére. A szebb napokat is látott vendégház zárva és lepusztulóban. A hírek szerint jövő tavasszal gazdát cserél, és újra fogadja majd a túrázó vendégsereget.
10:50-kor vagyunk a Sonnwendstein csúcsán (1523m), ami egy remek kilátó. Pompás rálátást nyújt az Elő-Alpok hegyeire (Veitschalpe, Schneealpe, Rax, Schneeberg). Az élénk légáram hűtő hatása miatt a kívántnál kissé hamarább búcsúzunk a panorámától.
11:20-kor érkezünk köztes célunkra az Erzkogelre (1504m), majd hegyek gerincén, szép kilátásnak örvendve szállunk alá a Hirschenkogel felé. Emlékezetem nem csal. Kései síelő karrierem kezdetén pont ott próbálgattam nyitogatni szárnyaimat, ahol most kilyukadunk az erdőből, a kék síterepen. Innen még egy újabb rövid, de borsos kaptató visz fel az Erwin Pröll kilátóhoz. Felmegyünk. Az időjárás tulajdonképpen már csak egy vén Tánya. A szél alaposan tép. Itt sem időzünk tehát sokáig.
Az Erzherzog Johann Steigen szállunk alá (helyenként nehéz követni). Betérünk az útba eső Enzianhüttébe (12:42; nem összekeverendő a Kienecken lévő hasonnevű menedékházzal). Odabenn kellemes meleg fogad. Kész mázli. Alig lépünk be, elered az eső. Na, bumm! Mire végzünk az ebéddel, már csak enyhén szitáló esővel van dolgunk, ami később teljesen abbamarad.
Érkezünk az ilyenkor a downhill MTB-sek Mekkájába, a kabinos felvonó völgyi állomásába (13:25). Számtalan hegyi biciklis ostromolja, hogy aztán nyaktörő tempóban száguldjanak alá az ilyen célra átfunkcionált piros síterepen. Még cirka gyenge 1 órás séta innen vissza Maria Schutzba. Csendes őszi erdőn át egy újabb sikeres és változatos, három csúcsot is befogó túra kellemes lecsengése.
Sztefano-Space 