Elérkezett az idei évzáró ideje. Karácsony és újév között immár hagyomány, hogy a túraév végére a pontot a Göller meglátogatásával tesszük fel. Hétfő, december 25.-e stabil, napos és csendes időt ígér, amit nem hagyhatunk ki (tekintettel az eddigi turbulens időjárásra). Változtatunk a vonalvezetésen és most a Göllerlifte síterepen át a Hohes Bäreneck (1597m) érintésével nyugati irányból szeretnénk megostromolni a csúcsot. Ez egy jelöletlen út, elvileg vadonon át. Annyit viszont lehet róla tudni, hogy sítúrázók kedvelt csapása.
 |
 |
|
|
|
9:00 órakor vágunk neki Kernhof/Gscheid kápolnájával szemben elhelyezkedő kicsiny parkolóból. Cirka 10-15 perc gyaloglás következik az aszfaltúton a Göllerlifte síterepre. A szélcsendben jól el lehet bírni a vacogtató –6C fokot. Egy munkagép éppen takarítja a havat a parkolóból. Egy más lánctalpas a jeges pályákat porhanyósítja. Utunk eme első szakasza az egyik lesikló mentén vezet fel az egyik“csákányos” hegyi állomásáig.
A sípálya annyira jeges, hogy felvesszük a könnyű hágóvasakat (fenti kép). Cirka egy órás kaptatás után érjük el a napsütötte síterep tetejét (lenti kép). Sítalpak húzta nyomok jelzik a további út fonalát. Megválunk a hágóvasainktól és hótalpakra váltunk, mert egyébként térdig süppednénk.
A mélyen behavazott vadonon át vezető út eleinte még szelíden emelkedik, majd fokozatosan bekeményedik. Szerencsére elég a sítalpak húzta nyomokat követni. Aznap kettes fokozatú a lavinaveszély és arról még nem hallottam, hogy ezen a helyen valaha lavina söpört volna végig. Felfelé haladtunkban mégis nyugtalanító érzés, hogy ez a szép meredek hegyoldal itt esetleg akár meg is lódulhatna alattunk.
Gond nélkül érkezünk a Göller felé vezető gerincre (11:00). Az árnyékból kilépve, a ragyogó a napsütés feldobja a kedélyeinket. A panoráma egy álom. A méteres hóval fedett hegyvidék, a kristálytiszta levegő, a távolban kibontakozó ismerős kék-fehér hegyek puszta látványa ok egy-egy nagy adag eufóriára.
Első köztes célunk a Hohes Bäreneck (fenti kép), majd innen lefelé, hó dűnéken át újra felfelé a Tertzer Göller irányában. Óvatosan haladunk és jól odafigyelünk, hogy tisztes távolban maradjunk az elmúlt napok viharos szél építette hó-párkányoktól.
A hó állaga vegyes, helyenként kérges és megtart, máshol még hótalpakon is mélyen beszakadok (általában törpefenyők tövében). Szóval egy igazi hótalpas túra. E hasznos segédeszköz nélkül teljes lehetetlenség lenne a haladás.
További háromnegyed óra elteltével 11:45-re érkezünk a Göller csúcskeresztjéhez. Könnyű, de határozott szél fuvoláz. Ez itt gyakorlatilag szélcsendnek számít, tudniillik általában menekülni szoktunk a csúcsról. Most viszont nyugodtan lehet nézelődni és gyönyörködni egy sort a tájban.
Mielőtt elindulnánk a völgybe, elnézünk a Göller keleti szegletébe. Cirmi abban reménykedik, hogy még bevesszük a kistestvért, a Kleiner Göllert is, de az oda vezető út mély hóba fulladtnak látszik. Oda-vissza akár egy/másfél óra küzdelem. Egyetlen nyom sincs, arra nem járnak sítúrázók. A vállalkozás nem lenne lehetetlen, én mégis visszakozom. Mint utólag kiderül, valóban jól mérem fel erőnlétemet.
12:15-kor érünk vissza a csúcskereszthez, majd megkezdjük az alászállást a standard turistaúton, mely bár elvileg jelzett, de csak sejteni lehet az út fonalát a nagy hóban. Ahol újra teljes a szélcsendre és a nap is langymelegen nyalogat, leállunk uzsonnázni. Tea kerül elő a termoszból meg némi harapnivaló. Nem sietünk, van elég időnk, nem kell tartani a besötétedéstől.
A továbbiakban még meglátogatjuk az útba eső Gsengert. Innen lefelé a fák törzsére pingált piros jelek vezetnek, mert úgy tűnik, nyomok nincsenek. Aztán szelíd terepen, amikor már semmiféle veszéllyel számolni nem kell, kicsúszom, ami nem gond, de a rántás nyomán begörcsöl a jobb combom és percekig tudnék üvölteni a fájdalomtól. Mégiscsak szokatlanul kemény volt a felfelé vezető kaptató! Szerencsére a Kleiner Göller kitérőt kihagytuk!
Miután a lábaimban felgyülemlett feszültség ilyen formán kisül (már ismerem), mintha misem történt volna, nyugodtan folytathatjuk az alászállást. Egyéb intermezzók nélkül 14:30-kor érkezünk vissza reggeli kiindulópontunkba. Az autóban aztán a változatosság kedvéért begörcsöl a másik, a bal combom. Tulajdonképpen számítottam rá, mivel párban járnak (tudniillik a görcsök). Hamar félreállok és kiszállok lazítani.
Mindent összevetve az átlagosnál is remekebb túrára teszünk pontot. Ennek legfőbb oka természetesen a főkolompos, az időjárás. Ha az idő jó, akkor minden jó – ezt nem árt folyamatosan szem előtt tartani.
Sztefano-Space 
Visszajelzés: Kari 2019 | Sztefano-Space