A posztnak “Az ismeretlen Schneealpe III” címet is adhatnám, ugyanis az előző két beszámolóhoz hasonlóan, a méltatlanul a Schneeberg és a Rax homályába vesző Schneealpe nyugati felének a felderítéséről van szó. A Donnerwand pedig a Schneealpe eme szegletének a koronázatlan királya.
 |
 |
|
|
A Donnerwand megközelítése az átlagosnál (pl. Windberg) kissé bonyolultabb, mert nem vezet fel rá hivatalosan jelölt turistaút. Sziklamászás nélkül nyugati irányból, a Taborsattel felől, illetve déli irányból valamelyest meredekebb kaptató árán lehet elérni.
Felkeltette figyelmemet egy beszámoló, mely a Kleinbodenbach völgyéből, azaz a Kleinbodengrabenból, egy nem jelzett vadászösvényen visz fel a csúcsra. Mivel egyébként is bizonyos affinitást érzek a régi, elfeledett ösvények iránt, ezúttal tehát a Donnerwand a célom.
7:30-kor indulok a Neuwald-béli Leitner fogadó elöl. Kánikula ide, kánikula oda, itt bizony vacogtató 10 C fok van csak és elbírok egy pulcsit is, míg követem a széles és némileg unalmas bevezető erdészeti utat (fenti kép).
Félórányi baktatás után érkezem a Kleinbodengrabenba terelő hivatalosan is jelölt turistaút leágazásához (fenti kép). Itt nekivetkőzöm és előveszem a túrabotokat is. Továbbra is a környező hegyek árnyékában kaptatok.
A nyári saláta magasra nőtt és harmatos. Nem árt egy jól impregnált lábbéli, bár alternatívának a „nem árt ha loncs leszek” stílusú kánikulai nyitott terep-szandál is megteszi ilyenkor.
Itt keresztezem először a patakot…
másodszor…
… és harmadszor
A turistaút többször is keresztezi a Kleinbodenbachot, mely számtalan csobogón és kisebbfajta zuhatagon át önti vizét a Kalte Mürzbe. Számolom, hányszor vágok át a patakon, ugyanis harmadszori alkalommal (9:15) maradok a sziklahordalékos mederben.
Követem tehát a vadregényes patak kanyarulatait, melyből rejtélyes módon eltűnik a víz. Feltehetően a vastag sziklamorzsalék alatt csordogál. Közben jobbra fel tekintgetek, mert keresek egy markáns, időszakos patak vájta medret, ami a Gläserkogel felől zuhan a Kleinbodengrabenba. Szerencsém van, mert egy kőemberke jelzi, hogy jó helyen járok (9:20 – lentik épen kissé balra a kép közepétől).
Nekiveselkedem tehát az ároknak (fenti kép), mely száraznak tűnik, de később feljebb víz csobog benne. Legfeljebb 40-50 m szint leküzdése után jobbra felfelé kell kikecmeregni belöle (9:30). GPS segít lokalizálni a helyet, ami gyakorlatlan szemnek nem egyértelmű, de aki keres az talál. Morzsalékos meredek talajon kászálódom kifelé, az árokból is látható, törpefenyők között futó utcácskába (lenti kép).
Valakik rendszeresen gondozzák az ösvényt, látni a levágott ágakon. Ellenkező esetben két-három év alatt teljesen benőné az áthatolhatatlan bozót. A törpefenyők közt haladó utat akésőbbiekben nem lehet elvéteni. Ahol elágazik a jobbra tarts a szabály, hiszen a Donnerwandot is erre kell keresni (lenti kép).
Hamarosan elő is bukkan a hegy a keletre néző zord, függőleges, tiszteletet parancsoló falával (fenti kép). Az út a Großbodenalmon bukkan ki (9:50), majd egyesül a Knopperwiese felöl érkező jelöletlen, de jól kitaposott ösvénnyel.
Idilli Bodenalm
Az út szalagja mindaddig jól követhető, mígnem kiér a Donnerwand füves déli lábához (10:06 – lenti kép). Itt nincs tovább. Mindenkinek magának kell meglelnie a helyes utat. Ez nem nehéz.
Toronyiránt neki a Donnerwand csúcsának. Érdemes a sziklásabb részeket választani, mert itt, a füvel benőtt helyekhez viszonyítva, könnyebb a feljutás. A dolog kulcsa betévedni abba a törpefenyő utcácskába, mely már nem sokkal a csúcs alatt köpi ki a látogatókat. Tulajdonképpen elvéteni nem is lehet, hiszen a növényzet tölcsér alakban terelget minden lentről érkezőt a helyes irányba.
A törpefenyők felett aztán szinte tetszés szerint lehet a kissé durvuló terepen mászni felfelé. Kezet sziklára csak kivételesen kell emelni. Itt-ott sziklaemberkék jelzik a helyes irányt, bár nélkülük is jól lehet boldogulni.
Pillantás a csúcsról a Melkbodenba
Pillantás a Kleines és Hohes Waxenegg (jobbra) felé, mögötte a Göller egészen jobbra
10:27-kor érkezem aznapi célomba. Lévén makulátlan stabil túraidő, nem sietek, a csúcson megejtem magammal hozott uzsonnámat. A lefelé menet kulcsa meglelni a Kleines Waxenegg felé vezető törpefenyő utcácska bejáratát. Ez valamivel a csúcs alatt található. Némi nyomolvasás (és persze a GPS) segítenek.
Itt is érvényes a korábbi megállapításom, miszerint dolgos kezek nagy igyekezettel tartják átjárható állapotban a bozótost. A karbantartás nélkül gyakorlatilag képtelenség lenne ide fel, vagy innen lejutni. Némi tájékozódási érzék mindezek ellenére elkel, ugyanis a jól követhető utcácska a terep adottságaiból kifolyólag időnként eltűnik.
A Taborsattel felleti Hohes Waxenegg
Még egy pillantás a nyugati Schneealpe szívébea Bodenalmra
Egy helyen hosszabb és kitett traverz következik a Kleines Waxenegg elszűkült déli gerincén, aminek úgy lehet elvenni az élét (már aki akarja), hogy alászállva a fal tövében megyünk tovább, majd a végén visszamászunk a haladás szintjére. Jómagam inkább maradok fenn a traverznél.
A Taborsattelban (11:45 – lenti kép) egy nagy csorda tehén kérődzik, megpróbálom őket kikerülni. A legelő szögesdróttal ellátott kerítése alatt mászom át, amivel sikerül utamat is valamelyest lerövidíteni.
Eleinte toronyiránt, a Taborsattelból eső árok legmélyebb pontját követem. Valamikor itt egy turistaút lehetett, mert a piros jelek minduntalan feltűnnek fákon, sziklákon. Később a legelő egy erdőbe torkollik, majd egy más, elhagyatott, magas salátásba vadult legelőre érkezem. Itt a még jó állapotban lévő szögesdrótkerítésen egy úgynevezett Gatteren (átjáró) jutok a túloldalra.
Innentől kezdve ismét jól látható csapáson haladok egy vadászkunyhóig (12:10 – fenti kép). Az út itt egyszeriben arculatot vált és végig vakon követhetővé válik. 13:10 óra körül érkezem vissza a Kalte Mürz mentén haladó széles útra és 13:45-kor vagyok a reggeli kiindulópontomban.
Sztefano-Space 