Kristallkopf 3006m


Augusztus 16.-án csütörtökön végre stabil túraidő! Juhé! Délután sem kell aggódni a légköri boszorkánykonyha kicsapongásaitól. Jöhet egy ízig-vérig gatyarohasztó nagy kaland. Nosza, ejtsük meg első háromezresemet és látogassam meg az Ochsenbugot (más néven Kristallkopf).

Ochsenbug_2DKomp Ochsenbug_3D

OchsenbugProfile

black A táv (Strumerhof, Nürnitzköpfl, 60-as turistaút, Ochsenbug és vissza ugyanúgy) cirka 16 km, 1750 m szintemelkedés, bruttó 9:25 óra alatt. Csúcs elérése 4:35 alatt.

Egy háromezrest nem szabad lebecsülni. Még akkor sem, ha csak +7 méterrel szárnyalja túl a mágikus határt. Mászni sehol sem kell, nem kitett, de a terep végig meredek és természetesen kifejezetten magashegyi. A beszámolók csúcs közeli hómezőkről tudósítanak, melyek akár augusztus végéig is kihúzzák. Viszek tehát könnyű hágóvasat, nehogy meglepetés érjen. Aztán szerencsére nincs rá szükség, mert hó, odafenn, csak mutatóban akad.

DSC03051

7:05-kör indulok a Strumerhof alatti felújított parkolóból, ami a Zedlacher Paradies kapujában fekszik (fenti kép). Friss még reggel. Egy sárga útjelző tábla szerint 4:30 órányira van a csúcs, egy más, utána következő tábla viszont 6:30 órában szabja meg az adagot. Most akkor mi van? Elkönyvelem tehát az arany közép igazságát, azaz feltehetően 5:30 órára lesz szükségem a célom eléréséhez. 

DSC03052

Jól kilépek a széles erdészeti úton mely Hinteregg gazdasági udvarnál ér véget (7:25 –fenti kép). A követendő út fonala itt elhagyja a széles utat és balra felfelé visz, legelők mentén terelget.

Még legalább fél órán át szelíd ösvényeken haladok, néhány kapun át (Gatter), fel és le olyan jóságosan, hogy magam sem hiszem hova indultam. Na, de 7:55-kor aztán bekeményít a terep. Az út kezd felfelé kunkorodni és afféle meredek tüdőköptető válik belőle.

DSC03055

Északi irányba kaptatok a Hintereggkogel (2638m) alatt. Meredek és még meredekebb erdészeti utakon, majd kiérek egy elhagyatott hegyi legelőre. A szebb napokat is látott gazdasági épületeket falja az enyészet vasfoga (fenti kép). Érdekes viszont, hogy a mező kaszálva van. A sárguló széna viszont ott fekszik haszontalanul a frissen sarjadó fű között. Korábbi kaszálások gyümölcse fák tövébe halmozva rothadoz magának.

DSC03058

Feljebb egy juh-alm mellett haladok el, ami a kitett tábla szerint a Hohe Tauren Nemzeti Park határán fekszik. 8:45-kor belépek tehát a természet eme szentélyébe (fenti kép). Az út meredeksége szerencsére itt valamelyest enyhül.

DSC03063
A Hintereggkogel

DSC03066
Nürnitzköpfl 2025m

DSC03156

Először balra, azaz nyugatnak, majd délnyugatnak fordul az út menete. Egy kört leírva, a Nürnitzköpflen át (2015m – a Hintereggkogel északi nyúlványa; 9:05; fenti kép) kerüli tehát az említett hegyet. Később a Hintereggkogel északi oldalán fut szinte már-már gyanús szelídséggel, sziklagörgetegeket átszelve (lenti kép). A csendes szakasz után ismét feljebb lendül, be egy kelet-nyugati irányú, elnyújtott katlan belsejébe. A katlan végében trónol önagysága a Kristallkopf.

DSC03074

A csúcs már csak akkor tűnik elő, amikor beérek a katlanba (10:28, lenti kép). Egyre kiterjedtebb párafelhők kezdik birtokba venni a célomat. Veszély nem fenyeget, mert csak ártalmatlan ködről van szó, de ha teljesen beborítja a csúcsot, oda a panorámámnak.

DSC03077

DSC03078
Csúcskereszt közelítve

A jelölt út a katlan jobb oldalán fut. Érdemes jól odafigyelni és a helyenként gyér piros jelek szerint orientálódni. Néhány alkalommal ugyanis jelöletlen ösvények invitálnak követésre, melyek ugyanolyan hirtelen vesznek a semmibe, mint ahogyan előtűntek.

DSC03093

A csúcsostrom ismét meredekre sikeredik, de alig-alig van szükség a kezek támaszára. Bátran lehet mindvégig használni a túrabotokat. Amitől tartottam, bekövetkezett. A csúcs, amit pontban 11:40-kor érek el, párafelhőben (fenti kép).

4:35 óra menetidővel teljesítem a papírformát. A 6:30 órás tábla odalenn a völgyben tehát egy humbug, tessék ignorálni.

DSC03099

DSC03102

Szerencsére nyugati és északi irányba valamelyest oszladozik a pára, így van egy résnyi kilátásom (fenti képek). Dél felé viszont makacsul zár és elfed mindent. A köd jól láthatóan változtatja alakját, gyérül, majd sűrűsödik és vonul. Kivárok tehát egy kicsit, hátha fellebbenti fátylát, de hiába. Közben felveszek magamra egy pulcsit. Az ujjaim meg kezdenek elgémberedni a hidegtől. Kesztyűt ugyan hoztam, de lusta vagyok előkotorni a hátizsákom aljából. A hőmérséklet nem sokkal lehet plusz felett. Na, hallod, 3000 méteren vagyok!

DSC03124
A Hintereggkogel szinte eltörpül alattam (a kép, illetve a katlan jobb oldalán)

Elindulok lefelé. Cirka 15 perc elteltével kiköp magából a köd és végre körülnézhetek. Még mindig ama 2638 méter magas Hintereggkogel felett vagyok (fenti kép). Vicces, ahogy így eltörpül ez a lentről oly zordnak és hozzáférhetetlennek tűnő hegy.

A katlan szájában pihenek egy nagyot és elmajszolom magammal hozott uzsonnámat. Eredetileg odafenn terveztem elvégezni ezt a rituálét, de az ott egy kellemetlen jégszekrény. Itt lejjebb, simogat a langymeleg nap. Öröm lehuppanni egy sima lapos köre.

DSC03137
Szemben a Nussingkogel 2989m, szintén egy majdnem háromezres amire fel lehet menni

A továbbiakban sok-sok képet készítve ereszkedem. Immár nem sietős a dolgom. Az idő tartja magát az ígérethez, zivatarnak nyoma sincs. A Strumerhof mellett elhaladva, úgy gondolom, benézek, hátha szolgálnak a majd 10 órás túra után valami finom falattal, de tévedek. Nincs főtt étel, mert legújabban már csak heti egy-két alkalommal főznek. Na, bumm! Kár ide bejönni. Pontban 16:30-kor teszek pontot aznapi kalandomra.

DSC03168

DSC03175
A Strichwandkogel 2638m

DSC03177
Nürnitzköpfl lefelé menetben

Utózöngék: úgy tűnik, hegyi túrákra fogékony körökben, egy háromezres skalpjának, mintha nagyobb jelentőséget tulajdonítanának. Ez bár nem teljesen alaptalan, de inkább egy csalfa tünemény. Jó egynéhány kétezres megmászása sokkalta nehezebb, ha csak jó példának okáért a Planspitzere gondolok. Mindazonáltal engem is elragadott a háromezresek varázsa, hiszen választhattam volna magamnak a Virgental kapuja őrzőjét a Großer Zunigot (2776m), vagy magát a Hintereggkogelt is (2638m). De majd legközelebb…

DSC03140-Pano
Panoráma a katlanból keleti irányba tekintve. Kattint a képre teljes felbontáshoz.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Kristallkopf 3006m bejegyzéshez

  1. Szemák Attila szerint:

    Kedves Sztefánó!
    Őszintén szólva nem kapkodtad el a 3000-esek világába való belépést. 🙂
    Van ám feljebb is. Az oxigénnel hogy álltál, érezhető volt már a ritkulás?
    Nekem a Marmolada di Penia ( Punta Penia, 3352 ) a Dolomitokban volt az első háromezresem: 2003-ban. 🙂

    • Sztefanó szerint:

      Szia Attila, soha nem volt célom a háromezresekért versengeni. Ha Tirolban laknék, valószínüleg a dolgok természetes velejárója lenne a közeli háromezresek begyüjtése. Így viszont elég kihívást találok a jelenlegi környezetemben, melyek egyelöre teljesen kielégítenek. Természetesen, ha a jövöben úgy adódik, akkor szívesen belefogok egy más (szerény) háromezresbe is, de ez nem kifejezett célom. Mint ahogyan egy Großglockner sem az. Riasztóan hatnak rám a képek, amelyeken az egymás nyakán lógó, libasorban araszolgató szerencsétleneket látom. Nekem ilyen élmény nem kell! Egyébként pedig, másik kérdésedre válaszolva, valóban kiváncsi voltam, miként viselem az odafenti ritkább levegöt, de semmi különöset nem érzékeltem, semmilyen ehhez köthetö negatív tapasztalatról nem tudok beszámolni. Maradtam is volna még a csúcson, ha történetesen nem lett volna olyan kellemetlenül hideg.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s