A Würflach melletti Dürrenberg (844m) és a róla elnevezett Dürrnberg-Strecke nem összekeverendő sem Dürrensteinnel (1878m) sem pedig Dürnsteinnel (a Wachauban). A hivatalosan is jelölt Dürrnberg hegyi biciklis körút önmagában túl rövid ahhoz, hogy fél napra ideránduljak, ezért kibővítem a szomszédos körök egyikével, mégpedig a Schwarzes Gold-Streckevel. Így összetapasztva a kettőt már 30 km fölé tornássza magát a pálya hossza és időben feltételezem, hogy legalább három vagy három és félórámba fog kerülni a megtétele.

A bringakörút (Würflach/Holzweg-P, Rotes Kreuz, Gutenmann, Reitzenberg, Grünbacher Sattel/Bergwirt,  Grünbach am Schneeberg, Rosental, Schrattenbach, Greith, Würflach, Perchterhittn, Würflach Holzweg-P) hossza 33.8 km, 1050 m szintemelkedéssel bruttó 4:10 óra alatt (nettó 3:30). Pirossal jelölve azt a bizonyos kacifántos “dombot” (lásd a szövegben)

Tudniillik amikor legutóbb Angikával erre jártunk, szemet vetettem erre a Johannesbachklamm mentén/körül futó bringaútra, és azonmód be is terveztem magamnak. A plán pedig úgy szólt, hogy még a hűvösebb reggeli/koradél előtti napszakban teszem meg a kört majd utána, elektrolitok és elégetett szénhidrátok pótlásának a szándékával betérek a Johannesbachklamm szájában lévő Hüttebe (Pechterhittn). A vendégházban viszont csak 11:00 órától van ebéd, ezért korábban ne érkezzem. Így tehát 7:40-kor rajtolok a parkolóból a Holzwegen. Amennyiben tehát 3:20 alatt teljesítem a kört, pont 11-re érkezem a Pechterhittnben.

Rotes Kreuz

Afféle nyugalmasabb bringázásra számítok, széles erdészeti utakon, némi kaptatókkal megtűzdelve, de semmi komolyra. Aztán ahogy az lenni szokott, a dolog okoz néhány meglepetést. Különösen a Dürrnberg-Streckehez csapott Schwarzes Gold-Strecke izzaszt meg alaposan. A Hochberg (956m) és a Kienberg (1015m) között van egy cirka 900 m magas névtelen kis domb. Nos, lélekben már éppen nyugtázgattam, hogy a körút beváltja a hozzá fűzött elképzeléseket, amikor akkora nyaklevest kapok tőle, hogy menten kijózanodom és ki is hullok a nyeregből.

Egy elhagyatottnak látszó vadászkunyhó (lenti kép) mellet elhaladva akkorát kunkorodik felfelé az út szalagja, hogy meg sem próbálom nyeregben bevenni. Abszolút kizárt, hogy ott, azon, emberfia feltekerjen. A kaptató olyan meredek, hogy még toló üzemmódban is tajtékzom, mert annyira keserves. Aztán a domb tetejét követően jönnek a valódi Single-Trailok is. Hát szégyen ami szégyen, de vannak szakaszok, ahol azért megint inkább leszállok. Uff!

Ezen az epizódon túlmenően még megjegyzem, hogy soha nem mentem annyit mellé, mint most. Számtalan helyen villában folytatódik az út és nem mindig lehet tudni, melyik a helyes vágány. Jó 20-30 m után merül fel a gyanú, hogy valami nem stimmel, de mire nyilvánvaló a tévedés, már jócskán tovább gurultam. A nyomvonalamról le sem tisztítottam ezeket az önmagukba visszatérő tévkitérőket, kitesznek legalább 50-60 m plusz szintemelkedést.

Egyébként a panorámára panaszom nem lehet. Két-három helyen is beúszik a Schneeberg, majd pedig a Hohe Wand nyugati része a szirten helyet foglaló Geländehüttevel, (fenti képek) mivelhogy éppen a Wand falai alatt fut a kijelölt utam. Árnyékom is akad elég, hisz túlnyomórészt erdőben nyomom a pedált (lenti kép). Még kiemelném, hogy alig-alig van közúti rész, ha van is, csak nagyon rövidke szakaszokon. Az aszfaltburkolat részaránya is inkább elenyésző.

Grünbach am Schneeberg

Nos az ecsetelt bonyodalmak, elvétett utak, miegymásnak köszönhetően nem érkezem 11 órára a Hüttebe, hanem csak 11:20-kor. Na, bumm! Már jó sokan ücsörögnek az asztaloknál, de egy személynek mindig akad hely. Cirka félórás ebédszünetem után bevallom, nehezemre esik a kiindulópontomig tartó rövidke aszfalt kaptató. Jó kis kör, ha legközelebb újra csinálnám, akkor a „dombot” legalább parciálisan okvetlen kikerülöm. A térkép szerint vezet ott egy bypass erdészeti út is a tetőre, hátha szelídebb.