Valahányszor a Windbergre tévedek, a kellemetlen, élénk szél, mindig téma. A hegy neve az ilyesfajta viszonyokra is utalhat (ti. Szélhegy). Most sincs másként, holott a tegnapi Unterberghez hasonló kellemes kis vándor-időt remélek. Eltervezem magamnak, hogy majd odafenn a keresztnél szépen elmajszolgatom a tízóraimat és utána szép csendesen leereszkedem. Hát sajnos nagyon nem így lett.

A táv (Almboden/Altenberg an der Rax, Lohmgraben, Blarergraben, Windberg, Almgraben, Lohmgraben, Altenberg an der Rax) 12.3 km, 1030 m szintemelkedés bruttó 5:30 alatt (netó 4:30)

Néhány perccel 9:00 óra előtt indulok a Lohmgraben bejárata előtti parkolóból. Különös érzés hétköznap a hegyekbe menni. Az egyedüllét tökéletes. A mondásos madár sem jár ilyenkor errefelé. Ráadásul a telefonom is sikerül otthon felejtenem. Szóval nem vagyok teljesen ellazulva, amikor felbukkannak előttem a Lohmrgraben sziklafalai.

Mivel a tegnapi Unterbergnél jóval magasabbra megyek, téli bakancsra váltok és hozom a könnyű hágóvasat is. Később jó hasznukat lelem. Így a reggeli órákban a sziklaszorosba besüt a nap, minek köszönhetően, kivilágítva szerencsére elég barátságos arcot nyújt.

Ahogy megkezdem a szerpentines kaptatók sorozatát, elkezd gyöngyözni rajtam a verejték. Úgy érzem, túlöltöztem. De eszemben van, hogy négy éve is hasonlóan éltük meg ezen a napsütötte oldalon történő kaptatást. Odafenn aztán örültünk, hogy jól fel vagyunk vértezve. Most azért remélem, kedvezőbb idő fogad.

9:35-kor érkezem egy sárga táblákkal jól jelzett kereszteződésbe (fenti kép). Az út bal ága a Blarergrabenon át visz a platóra. Ez a szakasz a hegy árnyékában fekszik és meredekebb mint az eddigi ösvény. A hó itt már kezd összefüggő réteget alkotni.

Egy kisebb, teljesen befagyott vízesést keresztezek (fenti kép közepén). A jéggé merevedett patak sejteti a viszonyokat. Egy vaslétra visz feljebb (a fenti kép bal felső szegletében) majd utána egy jeges, sima sziklán képtelen vagyok kicsúszás veszélye nélkül feljutni. Kénytelen vagyok tehát felhúzni a vaskarmokat.

Az ösvény feljebb elágazik a Schneealpenhaus felé, de annyi a hó, hogy nem lehet egyértelműen kivenni, hogy hol. Tulajdonképpen mindegy, mert maradok a Blarergraben vonalán, ami a legrövidebb út a platóra. A turistaút feljebb egy kb. 4-5 méter mély szűk huzatos árokba szorul. Az árok mélyét kitölti a hó és helyenként térdig süppedek. A szél egyre erősebb. Felveszek egy réteg plusz ruhát, sapkát, kesztyűt. Minél közelebb érek a platóhoz, annál erősebb a légáram. Télies viszonyok fogadnak odafenn (10:45). A szél éles-hegyes jégkristályokat fúj az arcomba (lenti kép). Alig látok. A kilepő domb elött méteres hóakadály. Nos, nem így képzeltem el ezt a napot.

Átverekszem magam a havon és kiérek a Lurgabuerhütte felé vezetőd széles útra. A szél ereje mit sem változik, direkt mellbe csap. Indulok a hóborította mezőn át. Próbálok a fehérségből kikandikáló fű-csomókra lépni, mert nem tudni milyen mély lyuk lapulhat a hóval befedett részeken (fenti kép). Neki kell feküdnöm a szélnek, hogy előbbre jussak. Jesszusom, megint vihar fogad odafenn, fut át az agyamon. Már-már arra gondolok, hogy csúcsostrom helyett azonnal veszem az irányt a Lurbauerhütte felé, hogy mihamarabb alászálljak az Almbodenen át, de aztán mégis adok magamnak egy esélyt és nekimegyek a hegynek.

Ahogy közeledem a napon erősén csillogó kereszthez (fenti kép közepén), a szél mintha valamelyest enyhülne. Tán mert a csúcs leárnyékolja a nyugati fuvallatokat. Próbálok hómentes szigeteken lépkedni, ami nem mindig sikerül. A szél a mélyedésekben rakta le a hó nagy részét. Időnként kénytelen vagyok átgázolni egy-egy ilyen horpadáson. A gerincen aztán telibe talál a nyugati szél. 11:20-kor érem el aznapi célom, azaz indulástól számítva nem egész 2:30 óra elteltével. A szél miatt nem is maradok odafenn sokáig. Épp csak kattintok egynéhány képet, aztán máris szaladok lefelé.

Visszapillantásban a Kleine Mitterbergwand és töle jobbra  Göller gerince látszik

A lehető legrövidebb úton igyekszem elérni az Almgraben száját. Lassan-lassan delet kongatnak a gyomromban, de nincs falatozásra alkalmas hely. A szél, ereje bár egy fokkal enyhül, de továbbra sem éri el azt a szintet, mely lehetővé tenne egy pihenőt. 12:20-kor vagyok az Almgrabenbe vezető útkereszteződésben. Az ereszkedés bár sziklás és derekasan meredek, de egészében véve mégis sokkal egyszerűbb mint a Blarergraben. Főként pedig az a jó, hogy alig-alig akad benne hó.

Itt jobbra lefelé vezet az út. A kép bal oldalán az Amaißbichl (Hangyadomb) 

Indulás az Almgrabenbe

13:10-kor érem el a Blarergraben – kereszteződést (tudniillik ahol reggel felfelé indultam). Cirka egy további óra menetelés a Lohmgraben szájáig. Az árok egy napsütötte szélcsendes tisztáson ér véget. Itt leveszem a hátizsákom és megejtem jócskán esedékes uzsonnámat. A délutáni napsugarak kellemesen nyaldosnak. Ág nem rezdül, bokor nem zizzen. Nahát, micsoda kontraszt! Aki nem próbálta, most el sem hinné, miféle téli viszonyok uralkodnak odafenn.

Miután elköltöttem a magammal hozottokat, összecsomagolok, hogy még befejezésül megtegyem a parkolóba visszavezetői 10-15 perces sétát. Ismét bebizonyosodott, hogy egy-egy télies túra alkalmával még akkor is ajánlatos zordabb viszonyokkal számolni, ha az időjárás-jelentés rózsákat is szór.