A Csődör meglátogatása (Hoher Hengst), a tradíció szerint, a tavaszi túrázások kezdetét jelzné. Késő őszi-téli, viszonyok közepette még nem ismerkedtem ezzel az egyébként szerény heggyel. A tél közeledtét egyértelművé teszi az egész idő alatt fagypont alá ragadt hőmérséklet is. Bár jól fel vagyok készülve, nagy téli kesztyűim ellenére is fájdalmasan gémberednek az ujjaim. Odafenn ritkán látott, pazar zúzmarával borított tájat kaphatok lencsevégre.

A táv a fent ábrázolt nyomvonal mentén durván 14 km, 850 m szintemelkedés bruttó 4:00 óra alatt (nettó 3:40 óra)

A Hengst északi csücskében, Puchberg am Schneeberg szélén lévő, túrázóknak szánt parkolóból indulok valamennyivel 9 óra előtt. Két különböző variáns is kínáltatja magát. Mehetnék a Miesaeltal felé, vagy a Hengst déli oldalán. Az utóbbi a természetes választás, mert naposabb (nyáron, hőség idején az előbbi). Ez így valóban be is igazolódik.

Majdnem egy óra elteltével érkezem a bezárt Hengsthütte tövébe

Csak az út szélét szegélyző fenyők árnyékolják helyenként a napot, melynek ereje alig-alig érződik. A széles erdészeti majdnem egyenletesen emelkedik az Adolf Kögler-Hütteig. Lehetőséget ad kissé zihálósabbra venni. A domboldalon trónoló kunyhóhoz lépcsők vezetnek. A házikó melletti szűkös térben elhelyezett padoknál kezdődik egy derekas, de rövid tüdőköptető a Hengst platójára (lenti kép). Az út bár nem jelölt (itt-ott fakó piros pöttyök), a kitaposott csapás jól látható.

Kilátás a Hengst tetejére vezető ösvényről

Itt lehet egy cseppecskét mászni

Odafenn egy egészen más táj fogad. A vidék vastag zúzmarával borított, hozzá éles, metsző szél fuvolázik. Csapzott testem, fejem egy pillanat alatt jégtömbbé fagy. Gyorsan kapkodom magamra a sapkám, kabátom, kesztyűm. A táj optikája bár lenyűgöző, de maradásra nem igazán invitál. A Schneeberg köd felhőbe burkolódzott. Jól el tudom képzelni, miféle sarkköri viszonyok uralkodhatnak most odaát.

A csúcskereszt egy fa törzsén

Folytatom utam északi irányba a Hengst-nyerge felé. Először egy fennsíkon át (nyáron legelő), majd be egy fenyőligetbe, ahol jól látható csapás visz egy lejtő tetejére, ami a Hoher és a Niederer Hengst közti nyeregbe visz. Az ereszkedés elég kalandi, mert a magas, elszáradt füvet kérges hó borítja. Keresgélem a lejutás legjobb változatát, így is nagyrészt úgymond árkon-bokron át.

Ereszkedés a nyeregbe. Szemben a Niederer Hengst.

Pillantások balra a Schneeberg felé

Mire a nyeregbe érek, a fagy kezdi átjárni a csontjaimat. A továbbiakban szerpentines erdészeti utakon egyre vacogtatóbb hidegben, lépéseimet szaporázva érem el a reggeli feljutás vonalát. A hideg érzése valamelyest szubjektív természetű, és főleg abból adódik, hogy ereszkedés közben nem fűt annyi energia, nem szabadul fel annyi kalória, mint felfelé menetben. A sietős visszaútnak köszönhetően elég gyorsan, bruttó, szinte pontosan 4 óra elteltével fejezem be aznapi kirándulásom.